„Egy történetet szeretnék veletek megosztani a bizonytalan(nak tűnő) férfiakról, bízva abban, hogy nem csak én vagyok így ezzel, és hátha valakinek van egy épkézláb gondolata ezzel kapcsolatban” – ma megint egy olvasói levelet közlünk, ami kapcsolódik egy múlt hétvégén megjelentetett történethez. Akkor Mónika írta le, tanácsot kérve, hogyan ejtette pofára egy férfi, ráadásul pont az, aki elvette a szüzességét. Arra a levélre az elmúlt egy hét alatt jó sok reakció érkezett, össze is gyűjtjük majd a legérdekesebbeket a jövő héten egy külön posztban, de előbb még jöjjön Imola sztorija is, ha már ez a történet hasonló kérdéseket feszeget, ráadásul részben a helyszín is hasonló (Margit-sziget). Ha ön tudja a választ valamelyik kérdésre, ha szívesen adna tanácsot akár Mónikának, akár Imolának, vagy ha a saját történetét van kedve elmesélni, kérjük, írjon a Randiblog email-címére! De előbb olvassa el, mit írt Imola a barátjáról!

„Három hete tartjuk a kapcsolatot, minden nap levelezünk! Ő ír rám rendszerint, az esetek 95 százalékában. A megszólítást tekintve a kicsim, életem, drága kincsem a jellemző. Nemrég említette, hogy megy buliba. Én viccesen megjegyeztem neki, hogy remélem csak fiúk lesznek a buliban. Erre ő: én remélem, nem… Kicsit zokon vettem, az elmúlt hét eseményei után, azt hittem, esetleg több is lehet köztünk, lévén ő már azt tervezte, hogy majd vesz egy autót, és az én feladatom lesz személyre szabni. Vettem a bátorságot, és megírtam neki, mit gondolok, hogy azt hittem, esetleg ha lassan is, de alakul köztünk valami több.

Előzményként megjegyezném, hogy egy chatelős oldalon találkoztunk, ő először úgy írt rám, hogy alkalmi kapcsolatot keres csak, mert elég sokat csalódott a nőkben. Én megírtam neki, hogy megtisztelő, hogy rám gondolt, de én nem ilyet keresek, sőt semmilyet, mert én is rengeteget csalódtam, és most pihenésre vágyom.

Egyre többet kezdtünk mindenféle témáról beszélni, szexről, az exeinkről, az életről. Szóval mindenről. Aztán válaszolt a levelemre, mely szerint ő nem akart engem félrevezetni, és ne haragudjak, ha esetleg félreértettem valamit. Pár napja újra találkoztunk, kimentünk a Margit-szigetre, sétálni. Az esőben futkároztunk, lökdöstük egymást, kacérkodtunk, a Duna parton beszélgettünk, egyszóval ha ez randi lett volna, akkor azt mondtam volna, hogy tökéletes. De nem volt az.

Ő többször is célozgatott arra igencsak burkoltan, hogy nem akar semmit. Elfogadtam. Majd este ismét drága kincsem, kicsim, mi lesz majd, ha legközelebb találkozunk és stb. Nem tudom ezt hová tenni. Én egy barátot nem hívok kicsimnek, se életemnek, se hasonló jelzőkkel nem illetem. Akkor most ilyenkor mi van?

Elhatároztam, hogy nem fogok neki többet válaszolni, mert kezdek eléggé belebonyolódni a dologba, és nem szeretnék sérülni. Alapvetően azt nem értem, hogy ha nem akar semmit, akkor miért erősködött a Margit-szigeten, hogy menjünk úgy, hogy karoljak bele? Ennek mi értelme van? Miért nem képes ahhoz tartani magát, amit már egyértelművé tett? Vagy ha szeretne engem, miért nem mondja meg? Lehet, bizonytalan… Ezzel nyugtatom magam.

De hová lettek a FÉRFIAK? Úgy érzem, teljesen felcserélődtek a szerepek férfi és nő között. A férfi mondja meg, ha akar valamit, ne bizonytalankodjon. Vagy ha meg nem akar semmit, akkor ne kicsimezzen. Vagy ha bizonytalan, akkor megkockáztatva húzza az időt, hogy esetleg megismerhetek valakit, de akkor már késő lesz. De biztos bennem van a hiba…”