Az első férfi így pofára ejtett

2013.05.04. 16:06

Hogy miért írok, azt pontosan nem tudnám meghatározni. Talán most először várok tanácsot valaki mástól, aki nem tartozik a közvetlen környezetembe” – a mai posztban olvasható levél írója, Mónika rögtön azzal kezdte, hogy tanácsot kér, ezért már most szólunk mindenkinek, aki végigolvassa az alábbi sorokat, hogy figyeljen a sztorira, mert a végén megírhatja véleményét és tanácsait Mónikának. Mindez e-mailben lehetséges, reméljük, sokan ismerik már a Randiblog e-mailcímét, most is ide várjuk a reakciókat és a további saját sztorikat!

Elmúltam már 21 éves, nemsokára 22 leszek. Barátaim szerint és saját véleményem szerint is szép lány vagyok, jó alakkal. Jó a kisugárzásom, talpraesett, nagy szájú és okos lány vagyok (nem magamat szeretném fényezni, de úgy érzem, nem járnának rosszul velem a férfiak. vagy mégis?!) Pasik terén nagyon válogatós vagyok. Úgy gondolom, ha létezik ilyen, akkor én érzelmileg nagyon tompa vagyok. Túl sokat válogatok a pasik között, nagyon sokat számít nekem a külső. Ha végre van egy srác, akinek jó a külseje, akkor jön a kisugárzás! Számomra nagyon fontos. Kell, hogy egyből valami – amire nem tudok választ adni, hogy micsoda valójában – megfogjon.

21 éves koromig szerintem úgy igazán nem is voltam szerelmes. Valami hasonlót éreztem 2-szer is, de erre nem tudom a választ, mivel azóta sem estem szerelembe. Ezzel az egész „túl sokat számítanak az érzelmek” dologgal már magamat is az őrületbe tudom kergetni. Tényleg én vagyok egyedül, akinek ennyit számít a külső, az első benyomás és az érzelmek?! Nem vagyok egy romantikus alkat, nem szeretek virágot kapni, nem szeretem a nyálas-csöpögős pasikat. Viszont valahol mégis ott van bennem az érzelembúvár.

Megismerkedtem egy sráccal egy társkereső oldalon. Soha nem mentem fel még ilyen oldalakra, azt meg pláne nem gondoltam, hogy egy innét származó pasival fogok én valaha is találkozgatni. Eleinte humorosnak találtam, s mondtam minden barátnőmnek, hogy azért regisztrálok, mert „elegem van, hogy én nem találok magamnak egy normális pasit sem, és körülöttem már mindenkinek van! S hogy 21 évesen még mindig nem élek nemi életet!

Szinte görcsösen elkezdtem a szabadidőm minden percében nézegetni a fent lévő srácokat. Persze egyik sem jött be kép alapján. Aztán az egyik nap találtam egyet, akire azt mondtam hogy „hmm nem is olyan rossz, hátha!” Ráírtam (ami sosem volt előtte szokásom), és vártam, hogy mi sül ki belőle. Nagyon ritkán beszélgettünk. Végül meguntam, s mondtam neki, hogy ha akar valamit, keressen meg Facebookon (megadtam az adatlapom linkjét), és ott folytatjuk. Kb. 4-5 napig semmi jele nem volt, már kezdtem feszültté válni tőle! Aztán szombat éjjel bejelölt.

Beszélgettünk párszor, annyira nem sokat, mert se ő, se én nem vagyunk olyan fajta emberek, akik sokat szeretnek trécselni interneten, mind a ketten jobban szeretünk személyesen találkozni, mert az valóságosabb! Megbeszéltünk egy randit szombat estére. Nem akartam elmenni, mert úgy éreztem, hogy fölösleges, úgysem lesz nekem ebben szerencsém! Ráadásul majd pont egy interneten felszedett lúzerrel fogok én kapcsolatba keveredni!! Lakótársaim veszekedése és morgása végett elmentem.

Első benyomás: NEKEM EZ A PASI KELL!

Szép mosoly, kedves, nem túl nyomulós, tetszett a hangja, jó a testfelépítése. Szóval igazából még hibát sem találtam benne! (Maximum azt, hogy ő 190 cm, én pedig 160 cm.) Nem is nagyon akartunk hazamenni, ezen az estén körülbelül hajnali 3-ig elsétálgattunk. Romantikus volt egy picikét (Margit-szigeti séta, beszélgetés). Viszont nem csókolt meg, ami nekem nagyon fura volt. Egy pillanat volt, amikor kicsit így magához húzott, de akkor sem történt meg. Ez volt az a pillanat, amikor azt éreztem, hogy majd kiugrik a szívem a helyéről, és hogy nem akarom hogy elengedjen!

Kicsit ugorva elértünk a másnaphoz (mindenki saját házában aludt), meséltem barátnőimnek, hogy ez nálam eddig elképzelhetetlen volt, hogy ÉN első találkozásra, ELSŐ LÁTÁSRA valakiért így odalegyek. Második találkozót már vasárnap este egyből kérte. Második is Margit-szigeten volt, gondoltam, egy kis romantika nem árthat. Olyan jól érzem magam vele, esküszöm, mint még senkivel. Laza tudok előtte lenni, s meg se kell játszani magam. Összebújtunk, csókolóztunk és néztük a várost. Persze, mint minden férfi, ő is bepróbálkozott a „nem folytatjuk nálam?” szöveggel. Kicsit felhúzva magam, de elmagyaráztam neki, hogy kapcsolatot keresek és nem egyéjszakás társat. Majd később indultunk hazafelé és megfogta a kezem, úgy sétáltunk a sötétben a Dunaparton, ami szintén romantikus (úgy tudtam, hogy én ezeket nem szeretem!?).

Eljött a harmadik találkozó, amikor is Citadelláztunk. Hogy annyira ne húzzam itt a fonalat, a végén ott aludtam nála. Összebújva, simulva, csókolózva, de semmi szex. Hogy miért? Mert szűz voltam. Mindig is úgy álltam a szexhez (magam részéről csak, mert barátnőimnek mindig mondtam, hogy „naa ez csak szex, nem más”), hogy érzelmek nélkül én nem tudnék! És nem is tudtam. Kerültem már olyan helyzetbe, hogy lehetett volna rá számtalan lehetőség. A levél elején említett 2 „szerelmemmel” is volt alkalom, de valamiért nem bírtam lefeküdni velük.

Eljött a következő találkozó. Elvitt egy nagyon szép kávézóba, gyönyörű volt. Utána megint romantikus séta. Aztán felmentünk hozzá filmezni. S hát megtörtént aminek meg kellett. Lefeküdtem vele. Hogy fájt-e? Természetesen. Hogy bármikor újra lennék vele? Ez nem kérdés. (Amúgy az este folyamán 4-szer szeretkeztünk, s ha rajtam múlt volna, reggelig el sem engedtem volna, de gondolom, ez normális.) Az egész este nagyon jó volt. Figyelmes volt, kedves. Egy csomót beszélgettünk, kettőnkről is. Előző együttalváskor kifejtette, hogy ő nem szeretne kapcsolatot, mert nincs rá ideje! Ekkor már azt éreztem, hogy hagynom kéne, s többet ne találkozzak vele, de valahogy nem ment. Állandóan vártam a hívását, vártam, hogy keressen. Szombati éjszakán végig azt éreztem, hogy sikerült betörnöm! Hogy végre nekem is lehet egy normális párkapcsolatom, hogy végre szerelmes lehetek, és viszont fognak szeretni. Egész éjjel el sem engedett, reggel nem akart hazaengedni. Egész éjjel csókokkal borított. Ez olyan igazi, amerikai romantikus filmhez hasonló volt.

Hétfő este rámírt, hogy mi a helyzet velem, hogy vagyok. Üzenet végén említettem neki, hogy kedden szeretnék vele találkozni, ha ráér. Erre a reakciója : „sajnos a héten nem érek rá, mert tanulnom kell.” Ez volt az a pillanat, amikor azt éreztem, hogy kést forgattak meg bennem! Nem tudtam eldönteni, hogy bőgjek, vagy ráírjak, hogy mégis mi ez a szöveg?! Aztán átfutott az agyamon, hogy mégis mit vártam?! Megkapott, elérte a célját, minek találkozgatna velem. Meg amúgy is már elmondta, hogy neki nincs ideje kapcsolatra (gondolom ezek a dolgok elsiklottak a fülem mellett.) Azóta nem is keresett...

Ma én írtam rá, hogy mi újság, hogy van. Pár szót beszéltünk és ennyi. Úgy érzem, ebből már nem lehet jót kihozni. Szerintem számára csak egy trófea voltam. S rossz belegondolni, hogy az első férfi, akivel együtt voltam, s akibe azt hiszem, kicsit belezúgtam, így pofára ejtett. Nem tudom eldönteni, hogy csak én túlzom-e el, vagy tényleg ennyi volt? Elgondolkodtam, hogy megbántam-e, hogy ilyen hamar bebújtam az ágyába. A válaszom NEM! Mióta elkezdett mozogni bennem is a biológia, mint minden lányban, azóta azt mondogattam, hogy én olyan pasival fogok lefeküdni, akiről érzem azt, hogy ő is akar engem és én is mindennél jobban akarom őt.

Persze erre egyből jöttek az „ez csak szex, mért várod a nagy Ő-t? Úgy sem jön el”, „meg fogod bánni, hogy ennyit vársz vele”, „ gyere, majd én óvatos leszek veled, bevezetlek a jóba” megszólalások. És így is lett. Visszacsinálni nem tudnám, és nem is akarnám! S tudom, hogy ha felhívna az éjjel közepén, hogy látni akar, kicsit kéretném ugyan magamat, de biztos vagyok benne, hogy átmennék, és vele tölteném az éjszakát. Csak én vagyok ekkora lúzer, hogy végig kísért a szerencsétlenség, vagy azért rajtam kívül akadnak mások is, akik ilyen hibákba esnek? Vagy ez csak az én hibám?! Az biztos, párt találni ebben a XXI. században nagyon nehéz feladat!

Ez itt a Randiblog Inbox

A Randiblognak ebben a posztsorozatában olvasóink névtelenül, e-mailben beküldött leveleit közöljük, minimális változtatással, tartalmi ellenőrzés nélkül. Ezeket tehát nem a Velvet szerkesztősége írja. Ha bármilyen kérdése maradt, kattintson ide!