Két éve ismerem, egy éve dugom, igenis az enyém

2013.06.01. 16:31

Az összes megdugtaméselhagytamaszűzlányt témában érkezett írást elolvastam, és ez késztetett engem is  arra, hogy leírjam a sztorimat. Azért nekünk, elköteleződni véletlen sem akaró férfiaknak sem könnyű, és bizony eljön az az idő mindenkinél, mondom MINDENKINÉL, amikor a hóhért is felakasztják”. A Marcell álnevet kapta az az olvasónk, akitől a mai posztban olvasható levél jött. Marcell bevallja, hogy ő az a férfitípus, amelyikre annyit panaszkodtak női olvasóink az utóbbi időben: kapcsolatot nem akart, szexet igen. Ki gondolta volna, hogy ilyen hozzáállással is pofára lehet esni? De úgy látszik, Marcell nem nyugszik bele a történtekbe, így aztán tanácsra nincs is szüksége, kioktató leveleket, véleményeket ne is írjanak nekünk, inkább újabb saját sztorikat, tapasztalatokat várunk a Randiblog email-címére! Vigyázat, az alábbi olvasói levélben szerepelnek a címnél is trágárabb kifejezések, ha zavarja az ilyesmi, most kattintson el!

Az én esetem is viszonylag egyszerű. Azt hittem, én vagyok az érzelemmentes, nem kell nekem kapcsolat, kan legtipikusabb megtestesítője. Ráadásul meg is tehettem ezt mindig, nem vagyok egy magas termet, de sokat edzem, normálisan nézek ki, van rendes munkám. És a szex terén is mindig rendben volt minden. Na de mi a helyzet olyankor, ha meggondoltam magam, de kurvára elment a vonat.

Történt ugyanis, hogy két éve, akkor voltam 31 éves, találkoztam egy lánnyal. Na most ő nem volt szűz, de egy kapcsolata volt előttem, az is hosszú. Tehát majdnem szűz. 31 évesen azért nem feltétlenül akartam volna megláncolni magam, de ha egy olyan példányt hozott elém az élet, akit 10-ből 12 pasi azonnal lestoppol, akkor azért ha másra nem is, legalább arra mindenképpen akartam ezt a nőt, hogy a bugyijába férkőzzek. Aztán még egyszer, aztán még egyszer. És ugyanúgy, ahogy a levelekben emlegetett genyók többsége, természetesen megalapozom a dolgokat, hogy én nem akarok semmit, ne is nagyon legyen túl kedves, és nem kell főzni sem semmit soha, pláne nem kérdezgetni, hogy hogy vagyok, így aludni is nyugodtan fogok (meg egyébként amúgy is, mert nagyon bunkó tudok lenni, ha kell), hogy én ugyan nem használtam ki a lányt. És igen, el is értem, hogy lett szex közöttünk. De olyan, hogy azt eszem ágában nem lett volna elengedni.

Nem volt egy hisztis csaj, semmit nem szólt akkor sem, ha egy hétig nem kerestem, utána ugyanúgy estünk egymásnak, mint akik levegőért kapkodnak. Szóval ezt is bírtam benne, laza volt, vidám, mosolygós mindig, ha találkoztunk. Utálom a búval baszott nőket, akik folyamatosan verik a palávert, napi szinten. Na de mivel mondom, ő nem csak a testét értve, hanem amúgy lelkileg is egy igazi nő, most azon nincs is mit csodálkozni, hogy hamar lettek érzései. Nem hisztivel, de néha ez azért ki is jött belőle, például ha jöttek ünnepek, karácsony, és éreztem rajta, hogy szeretne azért kicsit velem lenni. Nem arra gondolt, hogy a lábai között vagyok. Valóban nem vagyok egy egyszerű eset, ezt meg tudtam érteni. Hiszen érzékeny nő. Mindenhogy. Egy ujjal érek csak hozzá, és úgy reagál rám ez a nő, mint még soha senki. Hát akkor hogy ne lenne érzékeny az élet egyéb területein is? Ezért volt majdnem mindig szex előtt vacsora, majd reggeli. És ezért buktak ki belőle néha az érzései. Nem csúnyán, normálisan és abszolút megérdemelten.

Persze engem, a parasztot miért érdekelné, ha 3 nap vidéki tartózkodása után ír egy SMS-t, találkozunk 1 órán belül az erre a célra használt pesti lakásában, ahol pucsítva vár az ágyban, és csak annyi a dolgom, hogy a kis cuccát kivegyem belőle és magam tegyem helyébe. Na, hát ilyen ez a nő és igazából kurva kényelmes volt ez a helyzet nekem. Amíg meg nem szűnt. Mondom, nem figyeltem eléggé oda arra, hogy ez egy jó nő. Ha pedig az, nem csak én fogom észrevenni. És mivel soha nem utaltam arra, hogy akár egy percet is várjon rám, míg meg nem gondolom magam, érthető, hogy mással kezdett ismerkedni.

Mondjuk válogatott bunkóságokat meg is tettem érte, például megígértem, hogy kimegyek elé, amikor jött haza a szülővárosából a Nyugatiba, megérkezett, hívott, majd közöltem, hogy ne haragudjon, az adott házibulit lehetetlen otthagyni. Egy céges előléptetés alkalmából kaptam tőle egy golfütőszettet, amire már nagyon vágytam. Futár hozta a lakásomra egy alapozóparti kellős közepébe, ahonnan egy órán belül a közösségi oldalon is volt egy kép, ahogy a haverjaim dugják egymást vele seggbe, persze csak poénból.

Na de mégis csak az ajándék volt az, amit állítólag külföldről hozatott nagy utánajárással. Plusz megkértem, hogy engedjük ki a tengerimalacát, de csak egy órára a szobában, majd teljesen elfelejtkezve róla rohantam vissza a pattogatott kukoricával, és ráléptem az állatra. Puszta figyelmetlenségből. Ez mondjuk nem akarattal volt. Na szóval kitettem magamért rendesen.

Szóval nem akartam igazságtalan lenni, így a kegyetlen szexcsaták közepette hagytam persze, hogy nyugodtan találkozgasson másokkal. Aztán ez addig ment, amíg azt vettem észre, hogy mindig lepattint. Nem tartoztunk egymásnak beszámolással, soha nem kérdezgettük egymást ilyesmivel kapcsolatban, így persze, hogy nem kell bejelentenie, ha másfelé megy. Na de azóta úgy pattint, hogy azt már edzett lelkem sem tudja elviselni. De most nem, nem kérek semmilyen olyan tanácsot, hogy ha eddig nem kellett, akkor most miért zavar, ha viszi más, meg hogy felejtsd el, jön másik, a csaj olyan mint a vonat, jön másik, meg ilyen hülyeségek. Nem, nem és nem. Én ezt a csajt két éve ismerem és egy éve dugom, és igenis úgy tekintem, hogy az enyém. Legalábbis magamban mindig így tekintettem őt. Az más kérdés, hogy jól éreztem magam nélküle. Nem hiszem el, ami jelenleg van, mert ő mindig tárt karokkal várt, vagy legalábbis azt hittem, hogy várt.

Pótolható? Megpróbáltam, odáig jutottam, hogy felvittem a másik csajt, lehúztam a bugyiját, és konkrétan épp, hogy azt nem mondtam, hogy na menj innen. Azelőtt ez nem volt akkora probléma, egymást váltották kb. És most jön a kérdés, visszakaphatom-e még valaha úgy, hogy én magam hárítottam folyamatosan, és az összes létező szemétséget megtettem vele. Nem akarom és nem is tudom pótolni. Itt látszik, hogy akkor sem egyszerű az élet, ha valaki egy érzelem nélküli baromnak tűnik, aki csak megkeféli és kihasználja a nőket. Tényleg nem kell tanács. Ha beledöglök is, visszaszerzem. A pótolható én vagyok, nem ő.

Ön is írna?

Véleményét, hozzáfűznivalóját és főleg saját tapasztalatait vagy történetét küldje be nekünk e-mailben! A Randiblog e-mailcímén folyamatosan várjuk az üzeneteket. A levelekkel kapcsolatos leggyakoribb kérdések válaszaiért pedig ide kattintson!