Peg Streep pszichológusnő négy pontban foglalta össze, hogy mi az, amire a tizen- és huszonévesek vágynak a környezetüktől, és amit manapság elsősorban a közösségi médián keresztül kapnak meg. Ez a négy dolog a válasz arra, hogy miért lógnak a fiatalabbak különösen sokat a Facebookon, de az is kiderül belőle, miért ennyire fontosak a lájkok ennek a korosztálynak – gyakorlatilag az egész életük most már a tetszik gomb köré rendeződik. A cikk eredetije a Psychology Todayen olvasható.

1. Figyelem – A fiatalok először is azt akarják, hogy figyeljenek rájuk, ebben nincs sok szenzáció, viszont az már újdonságnak számít mondjuk 10 évvel ezelőtthöz képest, hogy a legifjabb generáció manapság elsősorban a Facebookon keresztül kapja meg azt a figyelmet, amire ösztönösen vágyik. Egy amerikai felmérés szerint a Facebookot használó fiatalok 92%-a a saját nevét használja, nagyjából ugyanennyien szoktak magukról fotókat is feltenni a netre, kb. 25% videót is. A pszichológus szerint emögött az van, hogy azt akarják, hogy figyeljenek rájuk, ezért osztanak meg minél több személyes információt magukról.

2. Elismerés – Ez a pont természetesen még fontosabb, mint az első, hiszen a többség nem csak úgy általában szeretne a figyelem középpontjában lenni, bármi áron, hanem van egy jól meghatározható célja az egésszel. Nem csak azt szeretnék, hogy a többiek figyeljenek rájuk, hanem azt is, hogy elismerést, pozitív visszacsatolást kapjanak a többiektől. És ennek a XXI. században intézményesült új formája a lájk. A fiatalok nemcsak azt szeretnék, hogy mindenki lássa őket, hanem azt is, hogy aki látta őket, az lájkoljon is, azaz nyilvánosan tetszést nyilvánítson. Bizonyos szempontból nincs semmi újdonság ebben sem, hiszen a közösségbe való beilleszkedés, a társak véleménye mindig is roppant fontos volt a fiatalok zöme számára, csak Pál utcai fiúk kora óta annyi változott, hogy most már nem az számít, hogy a többiek csupa kis vagy csupa nagy betűvel írják-e be Nemecsek Ernő nevét a gittegylet jegyzőkönyvébe, hanem a facebookos posztokra kapott lájkok számán méri le magát mindenki, és ezzel mér le mindenki mindenki mást is.

A pszichológusnő a lájkkurva szót is idézi, arra utalva, hogy a fiatalok direkt arra mennek ki a Facebook-profiluk szerkesztése közben, hogy minél többen, minél többször nyomják meg a tetszik gombot. Ha egy poszt vagy fotó kevés lájkot kap, azt törlik vagy átszerkesztik, hiszen minél jobb képet akarnak magukról mutatni. A fent már idézett felmérés szerint egy amerikai tizenéves kerek perec azt nyilatkozta a kutatóknak, hogy a facebookos népszerűségtől függ, hogy az életben (=iskolában/haverok körében) ki mennyire népszerű.

A cikk Coye Cheshire kutatását idézi, ami szerint a lájkolás gyakorlatilag addiktív. Azaz: ha posztolunk valamit, és azt mások lájkolják, az annyira jó érzés, hogy feléled bennünk a vágy, hogy posztoljunk még valamit, hogy a jó érzést megint érezzük. Minél több a pozitív visszajelzés, annál több mindent fogunk megosztani, és annál inkább arra törekedve, hogy az újabb posztjainkra is minél többen nyomják meg a tetszik gombot. Így lesz valakiből lájkkurva, aki szinte függőségben él, és bármit megcsinál azért, hogy lájkolják a posztjait: fenntart például egy kirakatkapcsolatot, bizonygatva a Facebook közönségének, hogy milyen csodálatosan harmonikus a párkapcsolata.

Megdöbbentő az a párhuzam, hogy manapság minden cég a Facebookot használja egyik elsődleges marketingeszközként, és a vállalatok próbálnak minél több lájkot begyűjteni önmaguk, illetve termékük népszerűsítésére. A közösségi hálót rendszeresen használó fiatalok gyakorlatilag ugyanígy reklámozzák saját magukat, illetve saját párkapcsolatukat a Facebookon.

3. Imázs – A Facebook harmadrészt azért is olyan vonzó a fiataloknak, mert ott könnyebben ki tudnak alakítani magukról egy bizonyos imázst, amit a való életben kialakítani esetleg nehezebb lenne. Az interneten 100%-ban kontrollálni lehet, hogy milyen képet alakítunk ki magunkról: lehet csak előnyös képeket posztolni, csak a jót leírni, a negatív kommenteket törölni, és csak a kívánatos embereknek mutatni magunkat. Ennek az imázsnak a kialakítása és fenntartása fáradságos munka tud lenni, de a fiatalok zöme a jelek (és a felmérések) szerint úgy érzi, megéri. Már csak azért is, mert még mindig hatékonyabb a kampányolás a neten, mint a valós életben, ahol simán előfordulhat, hogy mások szeme láttára esünk pofára, és az életben a nyilvános kudarcot utólag nem lehet törölni.

4. Ne maradjanak le – És még egy dolog, ami a fiatalokat a Facebook felé hajtja: úgy érzik, ha nem nézik folyamatosan a közösségi oldalakat, lemaradnak valamiről. Érdekes, hogy tizen- és huszonévesen az embert mennyire tudja hajtani az attól való félelem, hogy nehogy lemaradjon valamiről vagy kimaradjon valamiből, amikor pont ebben a korban lehetne a leginkább hátradőlni, hiszen ott van még az ember előtt az egész élet, ezer lehetőség lesz még bárminek a bepótlására vagy újrakezdésére. A fiatalok mintha folyamatos kapuzárási pánikban élnének, mindent azonnal tudni akarnak, mindenben mindenképpen részt akarnak venni, mintha az lenne az utolsó lehetőség. A Facebook mára olyan hatalmas lett, hogy aki nincs rajta, az könnyen úgy érezheti, kimarad valamiből (a buliból? a társaságból? a haveri körből?), hiszen a dolgok a Facebookon történnek. Mindezeket figyelembe véve meglepő, hogy más pszichológus mégis amellett érvel, hogy a közösségi médiával kapcsolatos jópár negatív vélemény csak tévhit.