Szeretetkurva lettem, aki szétteszi a lábát, hogy fontosnak érezze magát

A múlt héten a lájkkurvákról szólt egyik posztunk amerikai pszichológusok kutatásai alapján, ma pedig az derül ki, hogy a szeretetkurvák milyenek, de nem egy felmérésből, hanem egy olvasói levélből. „Kedves Velvet! Múltkor olvastam egy nagyon jó sztorit az oldalon, láttam, hogy vártok hasonló történeteket, tapasztalatokat. Unatkoztam, így leírtam az én sztorimat. Köszi, hogy elolvassátok, jó volt kiadni magamból!”

Őszintén szólva ilyen bevezető után nem vártunk sok izgalmat Annamária levelétől – így annál nagyobb meglepetés volt, hogy mégis milyen érdekes történetet írt le egy olyan kapcsolatról, amibe csak szex és más semmi alapon ment bele egy sráccal. A meglepetéseket és fordulatokat természetesen ezúttal sem fogjuk rögtön a kezdet előtt elárulni, érdemes végigolvasni Annamária levelét (természetesen nem ez az igazi keresztneve). Ha ön is mesélne, kérjük, tegye meg! A Randiblog email-címe mindig az ön rendelkezésére áll.

„Nemrég olvastam egy sztorit az oldalon, amiben egy „érzelmi analfabéta” úriember elmeséli, hogyan alakultak ki komolyabb érzései egy olyan lány iránt, akinek eleinte szintén csak a „bugyijába akart férkőzni”. Mondhatom, elég nagy hatással volt rám ez az írás, hiszen némely része ijesztően hasonlított arra a szexkapcsolatra vagy barátság extrákkal jellegű kapcsolatomra (kinek hogy tetszik), aminek már igencsak régóta próbálok véget vetni kisebb-nagyobb sikerrel. Az én kis történetem megmutatja a dolgok másik oldalát, hogy milyen a lány helyében lenni, egy olyan lány helyében, aki szintén csak szexre vágyott, de picit többet kapott.

Mindig is a romantikusabb, érzékenyebb lányok közé tartoztam, ha meghallottam a „szex” szót, szinte azonnal a szerelem jutott eszembe, nagy elveim közé tartozott, hogy én aztán le nem feküdnék olyannal, akibe nem vagyok szerelmes, és akivel ez az érzés esetleg nem kölcsönös. Pedig ja... próbáltak megfektetni jó páran, és az az igazság, hogy tudom magamról, tipikusan egy könnyen megdugható agyatlan ribancnak láthatnak azok az emberek, akik nem ismernek. Sok az előítélet, ez van.

Tehát sokáig a komoly kapcsolatok híve voltam, de persze egy nagy csalódás után a csodás tervem az lett, hogy megváltozok: nekem aztán mostantól nem kell kapcsolat, én leszek a nagy érzelemmentes, mindenkitcsakhülyítekéseldobok lány tipikus megtestesítője.

Ez működött elég rendesen, de mivel még továbbra sem voltam az a fűvel-fával típus, de nem tartozom a prűd lányok közé sem, szeretem a szexet, és az bizony hiányzott, így találtam magamnak egy állandó személyt is, akivel már korábbról ismertük picit egymást és megbeszéltük, hogy amikor egyikünknek sincs senki komoly, akkor találkozgatunk. Lefektettük az alapokat: csak szex, semmi érzelem... stb, stb. Sok dolgot viszont nem kellett kimondani, én tudtam, hogy nem fogom hívogatni, ő sem fog nekem jóéjt üziket írogatni, nem fogjuk egymást számon kérni, összebújva elaludni, semmi jogunk a másik életébe belehelyezkedni, hiszen egy ilyen kapcsolatnak pont ez a lényege.

Így hát eleinte nem érdekeltek a válogatott bunkóságai, megszoktam a kósza részeg sms-eit, amiben közölte velem, hogy éppen akkor mennyire nagyon kíván és milyen szívesen végigcsókolgatná a testem. Nem szóltam semmit, ha hetekig nem beszéltünk, nem is volt gond, mivel közben nekem is voltak rövidebb-hosszabb kapcsolataim, na meg lehet, neki is. Az első 1 évben kb. ennyire voltam képben vele és ő velem. Azt tudtam viszont, hogy olyan dolgokat nyújt nekem az ágyban, amit más nem, így nem akartam elengedni, de beleszeretni sem, semmiképp. Mi történne, ha egy alapjáraton kis szentimentális lány, aki jó oké magára erőszakol egy másik szerepet, de attól még ugyanaz marad, beleszeretne egy olyan férfiba, aki szinte minden héten más lányt visz fel magához? Úgy gondoltam, hogy jó szitu biztos nem. Így minden egyes alkalommal ügyesen biztosítottam arról, hogy nekem ő aztán semmit sem jelent, és ezt lassan én is elhittem.

Majd jött az a rész, ami után én leszek a nagy szemét a sztoriban, ugyanis lett egy kapcsolatom, amire ráillett a komoly jelző is már elég rendesen, én mégis ugyanúgy rohantam a másikhoz, amikor hívott. Hozzá, aki időközben szerelmes lett belém vagy valami olyasmi. De most mi van? Itt volt olyan opció, hogy szerelmesnek lenni?

Na innentől kezdődtek a hazudozások, még reggel egyikőjükkel bújtam ágyba, este már a másikat ölelgettem, és neem, nem vagyok büszke erre az időszakra.

Azóta sem tudom, a „másik” tudott-e arról, hogy nekem más is volt akkor, amikor ő úgy érezte/gondolta vagy mi, hogy szerelmes belém. Tény, hogy nem egyszerre éreztük ugyanazt, mivel mire ennek a nagyszerű kapcsolatomnak véget vetettem, rájöttem, hogy nekem ő mennyire fontos és basszus szeretem, de ő akkor már sehol sem volt. Visszatért a dugjunkmegmindenkit dologhoz, engem is már csak dugni akart, mint régen. És mit tesz az a lány, aki szerelmes? Elfogadja ezt az állapotot, legalábbis én sajnos ezt tettem. „Szeretetkurva” lettem, aki akárhányszor szétteszi a lábát csak azért, hogy arra a pár órára fontosnak érezze magát. Végighallgattam az ágyban fekve, hogy az adott héten éppen hány nővel volt dolga, szerintem le sem kell írnom, hogy ilyenkor mit éreztem. És ez így ment pár hónapig, de szerencsére nemrég rájöttem, hogy nekem ennyi elég volt és ennek vége kell, hogy legyen.

Nem tudom, hogy belefáradtam/meguntam/kiábrándultam vagy csak szimplán már nem is szeretem, de azt tudom, hogy nekem ő nem kell. Meg akarok változni és első lépésnek azt hiszem, ez megteszi.”