Megint három lánykérős sztorit foglaltunk egy posztba, a címben beígért bunkó néni legalul látható, de először egy jól sikerült lánykérést mutatunk, videón. A fenti videót a Youtube-on osztotta meg egy Matthew Gencarella nevű srác, azzal, hogy „egy férfinak csak egy lehetősége van arra, hogy élete legnagyobb meglepetését megrendezze, a lánykérés”. Tekintve, hogy ha egy kapcsolat a megfelelő szakaszba ér, a lány azért számítani szokott arra, hogy megkérik a kezét, szóval azért ez se lehetett akkora sokk, az igent mondó hölgy ezek után már nem számíthat meglepetésekben bővelkedő házasságra. A fiatalember mintha úgy érezné, ezzel az egyébként tényleg jópofa, száguldó wakeboardon (vagy wakeboard-szerűségen) végrehajtott lánykéréssel egy életre letudta a romantikát. Reméljük, igazából nem érzi úgy, csak rosszul fogalmazott.

A második sztoriban szereplő ohiói pár inkább viccesre vette a figurát, hogy a nyálveszélytől biztonságos távolságban tartsák magukat. Jeff Grubb töltötte fel az alábbi képeket az Imgurra, és a műveken ő maga szerepel, valamint menyasszonya, Stephanie. Ikonikus mozifilm-posztereket, illetve -jeleneteket adnak elő ők újra párban egy jó adag photoshop segítségével, az inspirációt többek között a Vissza a jövőbe, az ET, A ragyogás és A szellemirtók adta. Egyik-másik igazi telitalálat, érdemes végiglapozni.

És akkor jöjjön a nénis sztori, a WTOP.com jóvoltából. Ugye a legtöbb ilyen lánykérős történetben a vőlegény azzal kápráztatja el menyasszonyát, hogy milyen jó előre és milyen részletesen kitervelte a meglepetést, és hogy milyen ügyesen hajtotta végre a tervet. Hát sajnos Kenny Lovelace tervébe egy kis hiba csúszott. Ő azt szervezte meg, hogy menyasszonyával, Molly Ryannel és a szülőkkel elmennek Denverbe egy baseball-meccsre.

Egy fotós is be volt szervezve, aki kicsit előrébb foglalt helyet, hogy jól le tudja majd kapni a nagy pillanatot. Aztán egyszer csak a megbeszélés szerint felvillant a stadion kijelzőjén a „Molly, hozzám jössz feleségül?” felirat, a vőlegény térdre ereszkedett, a fotós pedig felállt, hogy lefényképezze az eseményeket. Aztán egyszer csak a megbeszélés szerint felvillant a stadion kijelzőjén a „Molly, hozzám jössz feleségül?” felirat, a vőlegény térdre ereszkedett, a fotós pedig felállt, hogy lefényképezze az eseményeket. Csak a többi nézőt nem vették számításba.

A fotós mögött egy idős házaspár ült, akik azonnal rászóltak a fotósra, hogy üljön már le. Ő elnézést kért, és mondta, hogy máris, csak most le kell fényképeznie egy eljegyzést. És már kattintott is, ezzel megörökítve a romantikára tökéletesen érzéketlen néni középső ujját, aki az eljegyzés alatt végig szidalmazta a fotóst. Az elkészült sorozatból 20 fotót bombázott szét a néni az obszcén gesztussal, de az ifjú pár nem bánta, hanem jól szórakozott rajtuk, a bal oldalon látható képet a Facebookon is megosztották.