„Igazán még most sem tudom, hogy hol is kezdjem az én sztorim. De kifakadok. Tudom, hogy „szexfüggő” vagyok és érzelmi nyomorék. A beküldött levelek alapján leginkább 30 év körüli olvasók írnak, én viszont a fiatalabb olvasók közé tartozom. Célom egyszerű: változtatni és végre szerelmet találni” – egy igazán különleges levél bevezetője ez, beküldője hasonlóan különleges álnéven szerepel most ebben a posztban. Vendel története is a szerelemmentes szexkapcsolatokról szóló sztorikhoz kapcsolódik. Írt már nekünk a témában férfi is, nő is, de amitől Vendel levele igazán különleges, az az, hogy több évnyi szexfüggés után ő most eljutott oda, hogy bár gyakorlatilag a világ bármely nőjét megkaphatná, de csak egy bizonyos kell neki. Ha ön is megírná saját történetét, esetleg reakcióját vagy véleményét az alábbi vagy bármelyik korábbi sztoriról, a Randiblog email-címét tudjuk a figyelmébe ajánlani.

„Kisgyerekként is foglalkoztatott a szex, 12 évesen már kívülről tudtam a Szexhajó minden jelenetét, biztos vágjátok, NDK-s, lemásolt filmek apa zoknis fiókjából... Szóval hol is kezdjem, 18 éves voltam, amikor még semmilyen tapasztalattal nem rendelkeztem. Csókolózások a bulikban, beszélgetések lányokkal, de ennyi. Ja meg persze amit a pornófilmben és a Fürgeujjakban láttam. De valamiért mindig csak a lányok legjobb barátsága jutott, és akivel soha sem járnának. Ezzel el is könyveltem magam ennyinek.

Amikor aztán megismertem egy leányzót egy közös ismerősünkön keresztül, akinek volt már régen barátja, de mégis hosszas üzenetváltásokba és telefonbeszélgetésekbe bonyolódtunk. Ezek után egyértelmű volt, egymásba szerettünk és lefeküdtünk, elvette a szüzességem és ezzel valami olyat indított el bennem, amit nem hittem volna, hogy hova fajul. Igen, irtózatosan szerelmes lettem, vágytam rá, de neki esze ágában sem volt otthagyni a párját, én persze hajtottam, hogy szakítsanak, legyen velem, mert velem jobb... Aztán másfél évig ez ment, majd rájöttem valamire, hogy értelmetlen, sosem hagyja ott, nekem pedig ebből az érzelmi függésből ki kell szakadnom. Rájöttem, hogy egy igen kényelmes helyzetben vagyok, nekem annyi a dolgom, hogy dugnom kell őt, méghozzá úgy, ahogy a barátja és senki más sem fogja. Ezzel azt akartam, hogy valaki úgy függjön tőlem, mint ő a barátjától. Robot lettem, átformálódtam és az nevelődött bennem, hogy egy nőt nem lehet megfogni érzelmekkel, kedvességgel, odafigyeléssel, kitartással, hanem csak jó kemény baszással.


És itt kezdődött. 19. életévem felénél jártam, mikor elkezdtem mellette más lányokat is keresni, és az addig kedves srác egy kúrógép lett. Jól is ment a dolog, jöttek a lányok, mentek a lányok. Biztonságosan éreztem magam ebben az életstílusban, nem sérülhetek, mégis megvan mindenem, ha bújós lány kellett, olyan volt, ha perverzebb, olyan volt, ha kiszolgáló anyáskodó, olyan volt. Úgy éreztem magam, mint egy ROCK STAR – a fiúk utáltak, a lányok imádtak. 2 teljes évig voltam ebben az érzelemmentes szexpartner szerepben. (Ekkor már majdnem 3. éve voltam annak lány szeretője).



Amikor jött egy lány…és csak lestem. A szex óriási volt, egyformák voltunk, ő is enyhén perverz egy spriccelős csaj!, gyönyörű, okos, teljes nő. Kis srácként ilyen nőre maszturbáltam az esti lefekvés után. Tudjátok, miről beszélek…


4 hónapja voltunk együtt minden kimondott dolog nélkül, se szeretlek, se veled akarok járni, se semmi nyálas maszlag, csak tökéletesen elvoltunk. És valahol itt jöhetne a happy end. Éreztem, hogy nem lesz számomra közömbös lány, mint a többi, de ami az első komoly csalódásomból fakadt, előjött, elkezdtem azon agyalni, hogy ő is elhagy, nem kell neki sem az én érzelmes oldalam. Ettől a félelemtől, ami kezdett elhatalmasodni megint, csak egy dolog menthet meg, rögtön egy szex… egy új lánnyal. Ezt a gondolatot márpedig olyannyira nem tudtam kiverni a fejemből, hogy közöltem vele, hogy ekkor és itt meg itt szexelni fogok valakivel, aki régóta nyaggat már, hogy fektessem meg. Ő ebbe nem szólhat bele, mivel csak összejárunk és megbeszéltük, semmi érzelmi függés. De mivel annyira jól adtam az érzelemmentes, tökéletes összejáró partnert, meg se merte említeni nekem, hogy ő annyira boldog velem, hogy nem akarja, hogy vége legyen.. sőt legyünk egy pár. Azt érezte, hogy valószínűleg kinevetném és véget vetnék ennek. 1 hét alatt teljesen eltűnt az életemből. Összeomlottam, rájöttem, ez szerelem vagy mi. 10 hónapig hívtam, írtam még neki havonta kb. 2 szer, de 1 levelet írt azalatt, hogy fejezzem be, mert ő már boldog valaki mellett. Azóta azt sem tudom, mi van vele, és elhihetitek, még most is fáj. Mindennap gondolok rá. Persze már nem szerelemből, csak tudom, hogy elbasztam valami jót.

Mit tehet egy magamfajta ezután?! Folytatja, még keményebben azt, amiben a legjobb, kizárni minden érzelmet és minden nőt megdugni. Viszont a bennem kialakult érzelmi válság miatt azon kaptam magam, hogy nem a női testtel szexelek, hanem a személyiségükkel. Belemásztam a fejükbe és láttam, hogy mijüket hol és mint basszam meg, amit imádtak. Oda jutottam, hogy az ez idő alatt összegyűjt partnerek valamilyen szinten állandóan visszajárnak hozzám és emellett gyűltek az új lányok is. Annyira tetszett minden nőnek, hogy egyszerre vagyok egy Pierre Woodman és egy Ben Affleck az Armageddonból, kvázi egy orgazmusgenerátor és egy romantikus hős egyben. Sosem tartottam magam díszfasz típusnak, inkább mélyebb dolgok érdekeltek, nem voltam felszínes, amit valljunk be, jobban szeretnek az értelmesebb lányok. Mondhatni boldog voltam ebben a szerepben, önbizalmam a nők terén az egekben, én vagyok a tökéletes szexpartner.

Ezután ismét beütött a krach, egy régi ismeretségemből elkezdtem beszélgetni egy lánnyal, pont erről, hogy mi a véleménye az életemről, arról, ahogyan élek. Ez sosem volt titok, nem reklámoztam, de egy kisvárosban hamar elterjednek a dolgok valakiről. Nos, a lánnyal nagyon egymásra hangolódtunk sok-sok beszélgetés után kb. 1 hónap múlva le is feküdtünk teljes bizalomban, mivel éreztük, hogy ritkán van ennyire összhang két ember lelke között. De túl okos volt, és egy hónap után közölte, hogy kezdődik az egyetem ismét, és 300 km-re van tőlem, így teljesen értelmetlen, mivel tudja, hogy én nem bírok a farkammal hetekig ennyi lány mellett, majd hozzátette, ha a sors is úgy akarja, egymásra találunk később felnőttként.


Nem értettem… tudtam, hogy meg akarok változni és vele lenni. Elég volt abból, amit csináltam, csak vele akartam dugni. De az ilyen nőnek kevesek ezek a szavak, főleg ha azt nézzük, milyen életem volt előtte, amivel ő teljesen tisztában volt.



És vajon mi jött ezután? Kitaláljátok szerintem... Megint fél évig padlón és megint csak dugással gyógyítottam a lelkem.

Heti 2-3 állandó szexpartnerem van, a lányok egymásnak ajánlgatnak… konkrétan vadidegen nők írnak, hogy hallottak rólam ettől-attól, és megdugnám-e őket, mert a barátjuk/párjuk/ férjük olyan slamposan és egyhangúan dugja meg őket, hogy nem érzik már magukat kellőképpen kívánatosnak. (Már ha egyáltalán megdugja őket a párjuk). De ezt unom már! Szeretnék már szeretni.


És most hol tartok?! Elköltöztem otthonról,  a nagyvárosban élek, próbálnék javulni, de úgy, hogy senkit sem ismerek, aki ilyen cipőben járna, nehéz.


Végül ami elindította bennem ezt a levelet és egyben nevezhetjük akár konklúziónak is, az a sok levél a beküldőktől, akik az élményeikről, tapasztalataikról beszélnek olyan emberekről írva, akik szemetek voltak velük, hazudtak nekik a nagy szerelem kezdeténél. De miért?! Mert mindenki fél a sérüléstől, nem akar szenvedni megint. Pedig ha kimondanánk, ami legbelül van, sokkal több hepiend lenne pár szerelmes életében. Én már kiléptem az érzelmi bénaságom börtönéből, és várom a szerelmet, hátha megtalál. De amíg senki sem beszél a másikkal és nem mondja el a lelke legmélyebb élményeit és gondolatait, addig marad ez a sekélyes szar szexpartner/összejárós szokás, ami most oly divatos.


„Ha szereted, csináld, ha érzed, mondd” – én már csak így élek, és semmit se félek már kimondani, és aki elfogad majd így, ahogy éltem, a „szexfüggőségem” pedig csak vele élem ki.


Tudom, hosszú levél lett, de ha egy ember elolvassa, már megérte.”