horoszkóp

Ki ez a férfi a képen veled?

2013.11.02. 16:13

Komolyan már kezdem azt hinni, hogy nincs normális nő. Vagyis lehet, hogy már tudom, csak nem akarom beismerni magamnak” – újabb olvasói történet következik, a beküldőnek ezúttal az Achilles álnév jutott. Ritkán kapunk férfiolvasótól ilyen szenvedélyes történetet, de Achilles most egy nagyon kemény szakításon van túl, ezért érthető, hogy fel van dúlva. Nem kertel, leírja, mit érez, azonban írásába egy-két trágár szó is becsúszott, amire, mint mindig, most is előre figyelmeztetjük olvasóinkat: ha önt zavarja a szókimondás, akkor ezt az alábbi sztorit hagyja ki, mert nincs elfinomkodva a történet. Achilles hiába tett meg mindent a barátnőjéért, az végülis kidobta, de még csak a szemébe se mondta élőben, hogy vége. Ha ön is szeretne könnyíteni magán azzal, hogy megírja saját történetét, kérjük, írjon a Randiblog email-címére! De természetesen ha csak véleményét, hozzászólását szeretné közzé tenni, akkor is ide írjon.

Nemrég lett vége egy kapcsolatomnak. Nem volt túl hosszú sem, és nem volt túl rövid sem. A lényeg az, hogy én nagyon élveztem minden egyes percét… Külföldön dolgoztam, és megismerkedtem egy lánnyal, aki persze itthon volt. Elbeszélgettünk, nem is érdekelt az elején… Utána persze ahogy lenni szokott, egyre többet és többet beszélgettünk. Gondoltam, mi lehet ebből a baj… semmi. Szimpatikus volt, ugyanaz volt a témánk, ugyanaz volt a hobbink, jókat viccelődtünk és nevettünk interneten, ahogy beszéltünk. Úgy gondoltam, eljött az idő és feldobtam a labdát. Gondoltam, hazajövök miatta. 1 éve voltam már kint, de amúgy sem szerettem, egy normális nőre vágytam, aki boldoggá tesz.

Eljött a nap, haza is jöttem, találkoztunk, minden tökéletes volt, minden klappolt. Telt-múlt az idő, és jöttek a problémák. A nagy baj az, hogy nem énfelőlem, hanem az ő részéről. Kérte, hogy legyek vele többet, mert egyre jobban hiányzok neki. Örültem is, mint majom a farkának, utána közölte velem, hogy ez neki túl sok, és picit hanyagoljuk egymást. Furcsálltam is, hát ő kérte… de nem foglalkoztam vele, visszafogtam magam, nem találkoztunk annyit… Közölte velem, hogy ő nagyon akar engem, hiányzok neki és találkozzunk, úgy is lett… Pár nap múlva megint azzal jött, hogy ez neki sok és nincs kedve hozzám, legyek oly kedves és menjek haza. Hát meg kell, hogy mondjam, rohadt szarul esett... Ilyet még nő nekem sose mondott az életem során… Fogtam a cuccomat és elmentem… Nem jött utánam, semmi. Se veszekedés, se semmi nem volt a kijelentése előtt. Eltelt megint 2-3 nap, csörög a telefon, epekedik utánam, hogy ő nagyon szeret és sajnálja… Mondom jó, semmi gond. Persze mindenki követ el hibát… El kell fogadnunk olyannak a másikat, amilyen. Kapcsolatunk elején voltunk, még akkor kidobott… Nem értettem, miért szakított velem, nem kaptam választ, csak annyit, túl sok vagy.  Hónapfordulónál főztem neki (szakács is vagyok), szépen gyertyafénnyel, minden meg volt csinálva, mellé pezsgő és eper tejszínhabbal… Akkor azt mondta: aszta, de aranyos vagy, nagyon örül neki. Boldog voltam utána, jött az este, az is tökéletes volt.

Megint teltek–múltak a napok, hetek… Veszekedés volt köztünk, és persze felhozta a vacsorát, hogy az nagyon sok neki, az túlzás volt, meg hogy virágot is adtam neki, ő még ilyet pasitól nem kapott és nem is szereti. Gondoltam magamban, akkor bazmeg miért nem tudtad mondani előtte… Volt egy kis szünet köztünk. Kerestem, le se szart, rögtön felregelt egy randioldalra, az számomra nagyon rosszul esett… Tartom magam annyira jó pasinak, hogy egy lány ne dobjon el kis butaságok miatt, de ha mégis megtörténik, nehogy már randi oldalon kössön ki rögtön… Azért mindennek van határa… Veszekedések hada volt ezek után, majd 1-2 hét elteltével újra összejöttünk… Pár hónapig minden tökéletes volt, sütöttünk, főztünk együtt, ágyba reggelivel leptem meg, direkt felkeltem hamarabb, hogy mire ő felkel az ágyban, legyen a péksütemény és a hideg tejecske… Örült neki, boldog volt… Egyszer csak bejelentette hetek múltán, hogy ő nem tudja, mit érez, időt kér… Én addig azt hittem, hogy minden tökéletes, és végre találtam egy nőt, akire építhetek. Lassan ugye ott leszek a korban, hogy pár év múlva szeretnék többet egy nőtől… De nem foglalkoztam vele… Elmentünk moziba, Magyarországon lévő majdnem az összes strandra, kirándulni, nyaralni, mindig sütöttünk-főztünk együtt…

De egy dolgot észrevettem, amikor még a kapcsolatunk elején megkérdeztem, ki ez a férfi, ő elmondta rögtön, nem volt baj. Többet sosem kérdeztem meg… de mikor együtt voltunk x hónapja, s megkérdeztem, hogy ki ez a férfi a képen veled?, rögtön nekem támadt, hogy mi ez a számonkérés és bízzak benne… Én már akkor éreztem, hogy itt valami baj van. Utána jöttek a többi problémák… Úgy érezte, leégetem a haveri társaságban, pedig a 8 emberből mindenki azt mondta, semmi baj velem, nem tettem semmit… Őt elkezdte minden zavarni. Mindig nekem esett, komolyan, a bolhából csinált elefántot, én meg csak nyeltem és nyeltem… Elmentünk a családommal nyaralni, persze vittük őt is. Nem úgy alakult a nyaralás, ahogy terveztem… magyarul szar volt. Láttam rajta, hogy feszült, kérdeztem, hazamenjünk a nyaralóba? Válasz: ő leszarja, nem érdekli semmi, nincs kedve itt maradni(elég bunkón válaszolt). Mondtam, rendben, semmi gond, akkor menjünk… De várjunk, mert apám azt mondta, megyünk vissza a rendezvényre, ami volt. Mondtam, leszarom, rossz kedved van, nem lehet semmi sem csinálni veled. Erre elkezdett ordítani velem, én meg gyönyörűen otthagytam a francba a vendégeknél. Első dolog: vagy én is elkezdek vele ordítani ott mindenki előtt, vagy szépen elmegyek és teszek egy jó nagy kört. A 2.-at választottam.

Alig értem el 5 méterre a háztól, már csörög a telefon… Hol vagy? Mit csinálsz? Gyere vissza bazmeg, itt hagytál, és nem kedvesen kérdezte és mondta ezeket. Megmondtam, nem megyek, eljöttem sétálni, mert tiszta ideg lettem, mert elegem van a viselkedéséből. Visszamentünk a nyaralóba, és ott elkezdte nekem mondani, hogy én így elbasztam, úgy elbasztam, neki elege van mindenből, én meg csak nyeltem, nyeltem nem mondtam semmit, és egyszer csak betelt a pohár. Elkezdtem vele ordítani. A kapcsolatunk alatt sosem ordítottam vele, de most minden kijött, ami csak létezik… Kicsit sok is… Elkezdett sírni, és persze megvigasztaltam és bocsánatot kértem. Igen, én kértem bocsánatot, mert utálom, ha egy nőt megbántok vagy sír… Pedig úgy érzem, nem én voltam a hibás. Felmentünk a házba, elbeszélgettünk, én is elsírtam magam, mert nem úgy alakult, ahogy elterveztem. Utána lefeküdtünk egymással, és mintha nem is ő lett volna utána. Teljesen kicserélték, kedves, aranyos volt. Visszamentünk a rendezvényre, tesóm kérdezte, hogy miért van ilyen jó kedve, hát pár órával ezelőtt ordibált… Elmondtam neki szépen halkan, csak mosolygott. Hazaértünk a nyaralásból, eltelt megint 1 hónap. Együtt néztük a hullócsillagokat, közben pezsgőztünk, és azt mondta nekem: ezt a pillanatot sosem akarja elfelejteni és örül, hogy harcoltam érte. Szilárdnak éreztem a kapcsolatunkat, nem éreztem rosszat, bajt. Persze veszekedett velem hülyeségeken, de nem érdekelt, mert szerettem, azt mondtam, nem baj ,csinálja majd abbahagyja.… A fenéket.

Egyre rosszabb és rosszabb lett. Szakmunkásom van, van jó pár szakmám, és hát elkezdte keményen éreztetni velem, hogy őneki felsőfokúja van, nekem csak pici szakmáim. A becsületem már sehol se volt, köpni-nyelni nem bírtam, nagyon fájt, belül összetörtem rendesen. Lenyeltem, szerettem… Már féltem kérdezni bármit is, vagy mondani, mert nem akartam veszekedést. Ha valamit csinálni akart, azt mondtam, jó, csak azért, hogy ne tépje le a fejem a semmiért. Persze éreztem, távolodunk egymástól, elhidegült tőlem. Nem tudott rám felnézni úgy, mint egy férfira, és ez nem azért volt mert, nem adtam neki azt meg, amire vágyott, hanem az, hogy túl sokat is adtam… Mindig kerestük egymást, mindig beszélgettünk. Már a szeretkezés sem volt olyan… Kitalált dolgokat: jaj fáradt vagyok, jajj fáj a fejem stb. stb., a sablonos hülye szöveg. Én tudtam, hogy itt baj van, és nem az a baja… Rákérdeztem, persze ordibálás lett belőle, hogy fejezzem már be, neki ez a baja és kész (persze később kiderült, hogy nem kívánt már annyira). Na akkor leültünk megbeszélni ezt az egészet, hogy mit is érez. Én szerelmes voltam, de nagyon, ő pedig nem tudta… Amikor olyan kedve volt, kedves és aranyos volt, amikor meg rossz kedve volt, egy hárpia. De leszartam, mert vele akartam lenni, lenyeltem neki… Eltöltöttünk egy csodálatos hétvégét, főztünk-sütöttünk együtt, rokonokkal is elvoltunk, minden rendben ment. Elérkezett a hétfő… Közölte velem, hogy ez neki sok, és legyen vége. Összetörtem, hogy az a nő, akit szeretek, akibe szerelmes vagyok, eldob… És nem volt semmi baj… A magyarázat az volt: nem szeretlek már! MIVAN? 1 nappal ezelőtt hétvégén azt mondta szeret, rá egy napra meg azt, hogy nem.

3 hétig harcoltam érte, ő zaklatásnak vette. Csokor rózsát vittem neki, csokit, 10 szál rózsa volt benne, hogy addig fog bennem élni, míg az utolsó el nem hervad… kidobta. Írtam neki egy levelet, azt is kidobta. Több, mint egy hónap telt el, nem áll velem szóba, látni se akar. Ja, és interneten szakított velem persze. Amikor összejöttünk, megbeszéltük, ha vége, élőben a két szép szemembe mondja majd. Akkor a válasz az volt, persze ez természetes. Felregelt jó pár randioldalra azóta, csak egy baj van: én még mindig szeretem. Persze, most jön az, hogy csak 23 vagyok, éljem az életemet… Rengeteg nővel lefeküdtem már, és nem vagyok rá büszke. Egy normálisat akartam, akire lehet építeni, tervezni. Mindig ő jár a fejemben. Ő lezárt, én nem bírtam. Pedig a lányok szerint nagyon jó pasi vagyok (és ez nem ego, mert én nem tartom magam annak), próbáltam randizni, ismerkedni, de egyik sem ér fel hozzá. Nem tudok elbeszélgetni velük, kínos csendek vannak… Mi a tanulság ebből az egészből? Ha valaki menni akar, engedd el… Bármennyire szereted, bármennyire akarod őt, szard le. Mert ha igazán szeret, akkor visszamegy hozzád. Hozzám nem jött, élem azóta az életem… Ha talál még egy ilyen pasit, aki ennyi mindent megtesz érte és meglepi, mint én… Az ágyban mindig kielégítettem... Akkor legyen boldog.”

Ön is írna?

Véleményét, hozzáfűznivalóját és főleg saját tapasztalatait vagy történetét küldje be nekünk e-mailben! A Randiblog e-mailcímén folyamatosan várjuk az üzeneteket. A levelekkel kapcsolatos leggyakoribb kérdések válaszaiért pedig ide kattintson!