Javaslatot tett, hogy lopjuk el a patkányokat

„Sokan ragadnak tollat/billentyűt, hogy leírják párkapcsolati élményeiket. A gyerekkel pasasra vadászni témakör igazán megérintett, így azt hiszem az én tapasztalataimra is szükség van” – egy nevető szmájlival toldotta meg ezt a bevezetőt a mai levél beküldője, Ingrid (akinek az igazi neve természetesen nem Ingrid). Mi azonban komolyan gondoljuk, hogy mindenki tapasztalataira szükség van társkeresés-témában, főleg azok tapasztalataira, akik olyan viccesen írják meg őket, mint Ingrid. Persze volt is mit viccesen megírni – ha önnek is vannak sztorijai, meséljen ön is, a Randiblog email-címén folyamatosan várjuk a történeteket és véleményeket!

„Alapfelállás:

Egyedülálló anyuka 2 éves kislánnyal, korban valahol 20-25 közé tegyük, még egyetemista, szülők több száz kilométerre tőle. Hűtlen, alkoholproblémás férj, válás folyamatban, gyerekkel alig törődik. (Pasivadászat lv 100.)

A különköltözés után eltelt fél év, amikor is úgy döntöttem, hogy itt az idő érdemben nyitni a férfiak felé, mert mégsem élhetek életem végéig egyedül. Az elvárásaim nem voltak túl magasak. A lényeg, hogy fogadja el a gyerekem meg engem. Ez volt az a minimum, amint mindenkitől elvártam. Jelentkezők akadtak is szép számmal, és úgy voltam vele, hogy mindenki megérdemel legalább egy fél órát az életemből, hogy egy beszélgetés mellett dőljön el a merre tovább.

Sosem csináltam belőle titkot, sőt, az első közlendő között volt. Miért? Mert azt akartam, hogy tiszta lappal játszunk, és ne is jöhessenek a „de ezt nem is mondtad” beszólások.

A jelöltek és randevúk bemutatása nem követi a kronológiát, de így szép.

Első jelölt:

Húszas évei végén járó mérnök. Minden szar. Még a szar is szar. Panaszkodik, hogy milyen szar Magyarországon élni. Ezt hallgattam majdnem egy órán keresztül, amikor gyorsan menekülőre fogtam. De, ha már a bútoráruház bőrkanapéján beszélgettünk, akkor vettem 2 db 200 Ft-os plüsspatkányt a gyereknek. Az volt a kedvence.  Kasszánál eszement sor, pedig már karácsony is elmúlt. Mérnökünknek ez nem tetszett, többször is javaslatot tett, hogy lopjuk el a patkányokat. Annyira felmérgesített, hogy az alábbi mondat csusszant ki a számon kellő hangerővel „Tudod mit?! Azért olyan szar hely Magyarország, mert a hozzád hasonló szar alakok lakják. Ha nem tetszik, hogy sorba kell állni, akkor menj el, de én nem fogok ellopni egy 200 Ft-os játékot a lányomnak.” Érthető okokból, ezután nem sokat beszélgettünk, és azóta sem láttam.

Második jelölt:

Velem egykorú, szintén mérnök. Egész kellemes társaság, bár az első perc után tudtam, hogy maximum barátok leszünk, mert az én ízlésemnek tutyi-mutyi. Fél óra sem telt belé, egy teaházban kötöttünk ki. Itt előadta, hogy néha kiszed ezt-azt a kukából, a kedvenc autója a Barkasz, és a kedvenc építészeti stílusa a Bauhaus. Utána fizetés nélkül akart távozni, amit persze megmentettem, és látványosan felvállaltam a cehet. (Jó, nem ismerte a helyet, azt hihette, hogy a lenti könyvesboltban kell kifizetni a teát...) Majd a villamos felé menet összeszedett egy tescós újságot, mert az mindig jól jön. Ezek után egy kérdés maradt: „Te merre mész? Oh, én nem arra. Szia!”

Harmadik jelölt:

Húszas évei végén járó vezető egy cégnél. Már-már félelmetesen jófej volt. Elfogadta a gyerekemet is, úgy tűnt, hogy ide nekünk az oroszlánt is. Minden szép és jó, egy hétig. Aztán utána, sajnos, meghasonlott önmagával és csak barátnak szeretne. Segáz, barátnak is jó lesz, bár, pasasba jobban szeretném, de elfogadom, hogy mégsem érzi készen magát a gyerekre. Aztán egy nap múlva mégiscsak hiányzom. Aztán megint egy nap múlva mégsem. Aztán vége a lamentálásnak.  Majd néhány hét múlva már megint hiányzom... A sors iróniája, hogy egy sarokra dolgozunk egymástól, de szerencsére ő nem ismer meg, ha elmegyünk egymás mellett. Én meg csak vigyorgok látványosan, és azt gondolom, hogy „mekkora egy paraszt”.

Negyedik jelölt:

Harmincas évei végén járó üzletember. Említésre sem méltó, csak szexet akar. Őt már saját esetlenségemen nevetve küldtem el.

Ötödik jelölt:

Remek barát lett belőle. Akkor viszont vívódott, hogy csaj, nem csaj, mi legyen. Addig lamentált, amíg én találtam valakit.

Hatodik és hetedik jelölt:

Vegyük őket egy kalap alá. Mindkettő párkapcsolatban él, egyikük házasságban és gyerekei is vannak. A viszony mindkettővel jó a mai napig, pedig azóta több év is eltelt. Természetesen az akkori barátnők és feleség oldalán élnek még mindig.

Nyolcadik jelölt:

Haldokló kapcsolatban lévő pasas. Eleinte csak amolyan kispárnai viszonyban állunk. (Értsd: együtt töltünk néhány éjszakát, de semmi több.) Aztán azon kapjuk magunk, hogy jó-jó ez a kispárnaság, de a halott kapcsolat leépült, a gyerek nehezen, de elfogadva. Hűha, ebből akármi is lehetne.

Évek múltán fekszem a franciaágyon. Még mindig idegen életformaként bámulom a kezemen a jegygyűrűt. (Igen, már megint hagytam magam meggyűrűzni.) De hátha ez most tényleg sikerül. Hiszen, az elmúlt évek alatt nem ért nagy meglepetés a nyolcadik jelölttel kapcsolatban, akkor ettől a darab fémtől miért változna meg minden?”