„A „Második levélnél már invitáltam egy DVD-zésre” írásra szeretnék reagálni. Én, mint a netes társkeresés világában egy ideje jártas személy” – a mai posztban sorra kerülő olvasói levél beküldőjének a Leonóra álnevet adtuk. Leonóra, amint az levele bevezetőjéből egyértelmű, szintén az internetes társkeresés buktatóiról szóló eszmecserébe szeretne bekapcsolódni, méghozzá egy olyan meglátással, amiért, azt mondja, lehet, hogy sokan meg fogják kövezni. Szerinte mindenkinél a külső számít leginkább eleinte, ráadásul nem csak az interneten, hanem akárhol ismerkedik az ember. Ön szerint is ez a valóság? Van saját tapasztalata, ami megerősíti, vagy éppen cáfolja Leonóra megállapításait? Írjon nekünk ön is, a Randiblog email-címe változatlan!
„Kicsit magamról: 20-as évek második felében járó, diplomás, a vagányabb kategóriába tartozó lány vagyok. Külsőre a megítélés változó, szerencsére több a pozitív visszajelzés, mint a negatív. A netes társkeresést elég jól ismerem, 4 éve kezdtem az ottani pályafutásom, azóta kisebb-nagyobb szünetekkel, de aktívkodom. Többször gondolkoztam már poénból azon, hogy egy tanulmányt megér ez a világ, tökéletes diplomamunkát írhatna belőle egy szociológus hallgató. (Szívesen az ötletet...)
Ahhoz, hogy valaki ne csalódjon a netes társkeresésben, és törölje le magát két nap után (ezzel kidobva azt a pénzt, amivel feltöltötte magát, hisz a legtöbb oldal már megszűri valahogy a regisztrálókat), egy dolgot mindenképp észben kell tartani. Senkit és semmit nem szabad komolyan venni. Ha nem úgy mész fel egy ilyen oldalra, hogy „na én akkor most biza itt találom meg az életem párját!”, akkor egész jó és vicces dolgok is kisülhetnek belőle. Mindezt persze a saját káromon tanultam meg. Az elején még kiakadtam olyan leveleken, hogy „Szia, nyalogathatom a lábad? Fizetek is érte!” (Jelzem, ez egy normál, nem szex kapcsolatot kereső társkereső oldal, az egyike a legismertebbeknek). Haha, köszi, nem, fujjmár. Mellette természetesen hemzsegnek a „csak ismerkedem” kategóriások is, ez netes nyelven egyet jelent az „összejárós kapcsolatot keresek” kategóriával. De 1-2 hét az ilyen oldalakon, és könnyen rá lehet jönni. Mondjuk, legtöbben nem is titkolják…
Na de ami a leglényegesebb, ami miatt tulajdonképpen írni akartam. Minden netes társkereső oldalon sajnos igenis mindenki a külső alapján hozza meg a végső döntést arról, elkezd-e ismerkedni a kedves jelentkezővel. Itt nincs kisugárzás, itt nincs kiállás, csak pár, legtöbb esetben személytelen sor. („Szia, nagyon megtetszett az adatlapod, szeretnélek megismerni” – a levelek 95%-a (!!!!!) ez, vagy ehhez hasonló.) De vannak képek. És van adatlap. Elolvasod az adatlapot. Jó esetben nem csak két szót vet oda, esetleg egy youtube-linket vagy Coelho-idézetet, hanem értelmes mondatokat is (helyesírás leszűrve, igekötő+ige helyesen használva, központozás megvan, oké.) Ha ez oké, jöhetnek a képek. Ha a külső is felkelti az érdeklődésed, akkor jöhet a válasz, mert hát minden stimmel, hogy: igen, szia, próbáljuk meg ezt az ismerkedés dolgot. A jelentkezők kb. 10%-a üti meg ezt a szintet, és kb. 1%-a, akivel 1-2-3 nap levelezgetés (esetleg Facebook, Viber, telefon) után addig is el lehet jutni, hogy akkor nézzük meg a személyes találkozót. Mert minden személyesen dől el. És még ott is érhetnek meglepetések, igen, hogyne. A pofáraesés persze kisebb, ha nincsenek nagy elvárásaid a randitól.
Szóval írsz a lánynak és nem válaszol? Baromira nem jött be neki a levélben a stílusod, vagy a külsőd. Dolgozd fel, van ilyen, az élet kemény. Eltűnik? Na igen, ez már más kérdés. Több vasat tart a tűzben, mert a netes ismerkedésnél ez elég általános. Kemény világ, farkastörvényekkel... Nem mondom, hogy helyes és ez rendben van, de ez a nagy valóság. Jobb esetben teljesen eltűnt, rosszabb esetben parkolópályás lettél, mert valaki beelőzött nála, és ha az előzővel nem alakul semmi, majd elővesz téged. Ez is gyakori. Ezt is dolgozd fel, nem dől össze a világ, gondolom. Vagy hát ki tudja, de sanszos, hogy nem.
De gondoljunk csak bele, hogy megy ez az egész élőben. Az utcán, egy szórakozóhelyen, kávézóban, akárhol. Odajön egy srác. Bemutatkozik, megkérdezi, meghívhat-e valamire, vagy igazából teljesen mindegy is, mit kérdez, mennyire frappáns. Persze a normális keretek között mozogva, tehát nem fröcsög a szája, nem ordenáré és nem suttyó. Ha te a magas, vállas kopaszokra buksz, ő pedig egy alacsony, hosszú göndör hajú fiú, lehet akármilyen jó a szövege/kisugárzása vagy nevezzük akárminek, udvariasan meg fogod köszönni a lehetőséget (jobb esetben) és nem élsz a felkínált gesztussal. Másik eset. Szórakozóhely, rád mosolyog, iszunk valamit? Megrázod a fejed, esetleg „köszi nem”, és tovább mész. Akkor miről is beszélünk most itt? Arról, hogy a külső alapján döntöttél.
A parkolópálya-kérdés amúgy ugyanúgy élőben is megvan. Megismerkedsz valakivel, randiztok párszor, majd eltűnik hetekre, holott te azt hitted, minden oké. Aha, közben valaki mást is leszólított, aki viccesebb/kedveseb/szebb/jobb volt elsőre, de nem jött össze vele… Van ilyen. És?
Szóval egy szó mint száz, sosem értettem én azokat, akik azt mondják, a külső baromira nem számít, csak a belső. Lehet, ezért rengetegen meg fognak kövezni, de vállalom. De igen, a külső is fontos (hangsúlyozom, IS). Olyan világban élünk, ahol hiába vagy intelligens, humoros, hiába van egzisztenciád, ha a külsőd alapján nem kelted fel az érdeklődését, akkor veszett fejsze nyele. Akinek totálisan mindegy, hogy néz ki a másik, az a) hazudik b) annyira kevés a jelentkező, hogy bárki megfelel neki külsőre, vagy c) nem keres kapcsolatot, csak barátot/unaloműző csacsogást. Lehet a netes ismerkedésre sok rosszat mondani, de jusson eszetekbe, nem sokkal másabb ez, mint akárhol máshol ismerkedni…”