A szerelemhez-randizáshoz semmi köze a mai posztnak, a szeretethez viszont annál több. Rákattintott már fent a play gombra? Ha még nem, akkor most már inkább olvassa el előbb, hogy miről van szó, bár a videó bevezetőjéből is kiderül, csak angolul van. A Jezebelen találtuk a videót, főszereplője egy amerikai hölgy, Amynek hívják, tavalyelőtt októberben diagnosztizáltak nála petefészekrákot. Hamarosan túlesett egy műtéten és chemoterápián, ami egy időre reményt adott, de tavaly októberben újra találtak rákos sejteket Amynél, ezúttal azonban abból a típusból, amely a chemoterápiára nem reagál. Ez azt jelenti, hogy a hölgy halálos beteg, a gyógyulásra már nincs remény.

A videót Amy fia készítette egy meglepetésbulin, mert akartak csinálni egy felejthetetlen és boldog napot az édesanyának. A hölgy úgy tudta, hogy csak férje és gyerekei vannak otthon, másnap volt az 56. születésnapja. Erre a két gyereke bekapcsolja a Best of My Love című számot, és az apukával együtt táncolni kezdenek rá a kertben. Aztán ahogy ez a flashmoboknál lenni szokott, a tánchoz csatlakozott egy ismerős/rokon, aztán még egy és még sok…

Ön?

Összesen 50 vendég várt titokban, hogy bekapcsolódhasson a koreográfiába, az USA 5 különböző államából érkeztek, hogy így mondják el Amynek, hogy szeretik, és kiállnak mellette. Természetesen a videón a hölgy reakciója is látható – mondani sem kell, hogy nagyon boldog volt. Nehéz kibírni könnyek nélkül ezt a három és fél percet, de nem is kell kibírni, ha valaki megkérdezi közben öntől, mitől hatódott így meg, küldje át neki nyugodtan ezt a posztot. Rögtön érteni fogja.