A nászéjszakáig még meztelenül sem láttuk egymást

„Minden szavamat vállalom, de csak név nélkül. Még nicknevet sem szeretnék elárulni. A környezetemben mindenki ismeri a hitvallásomat, a véleményemet, nem tartok semmit titokban, de se időm, se kedvem erről a megosztó témáról internetes vitába bonyolódni – márpedig ez igen megosztó téma. Én csak be szeretnék számolni a másik oldalról” – a mai levél beküldője nem szeretne semmit elárulni magáról (általában minden levélírónk így van ezzel), de egy álnevet azért adunk neki, amit természetesen csak itt a Randiblogban használunk vele kapcsolatban, és azt is csak azért, hogy a többi levélíró egyszerűen tudjon rá utalni, ha reagálni szeretne Feliciána írására.

Szóval legyen az ő neve Feliciána, ami már csak azért is illik hozzá, mert pontosan arról ír, hogy milyen boldog a házassága. Ez már önmagában meglepő lehet valakitől, aki a Randiblognak ír levelet, de még érdekesebb a dolog attól, hogy Feliciána úgy élt és úgy keresett társat, ami sokak szerint vagy kivitelezhetetlen, vagy egyenesen garancia a rossz házasságra: önmegtartóztatással. Feliciána egy múlt heti levélre reagál, Bulcsúéra, idéz is a posztból, és saját példájával cáfolja meg Bulcsú teóriáját. Feliciána ugyan nem szeretne vitába bonyolódni, de ön azért, ha van véleménye vagy saját tapasztalata a témában, nyugodtan írja meg nekünk, amit gondol, minden levelet szeretettel várunk a Randiblog email-címére!

„Abba a „szenteskedő, vallásos” csoportba tartozom, akiket a levélíró nem ért meg: hívő keresztény vagyok, felekezetet tekintve református. Krisztust követem. Hitünk a Bibliára épül. A Biblia szerint mindent Isten alkotott, a szexualitást is Ő találta ki, szóval Ő nem prűd... Azonban – mint minden élvezet, pl. az evés – csak akkor van a helyén, ha megfelelő helyen, időben és mértékben élvezik. A Biblia szerint a szex helye házasságban van, egy férfi és egy nő elkötelezett kapcsolatában. Szexuális életet élni házasság előtt és házasság mellett bűn. Akinek ez nem tetszik, annak nem muszáj kereszténynek lennie, de mi úgy gondoljuk, hogy Isten okkal helyezte a szexet a házasság védelme alá.

Magamról: kétdiplomás bölcsész vagyok, feleség, három gyermek édesanyja. 30 éves korunkban házasodtunk össze. Férjemmel együtt mindketten szüzek maradtunk a nászéjszakáig, még meztelenül sem láttuk egymást. Részemről súlyosbító tényező, hogy az orgazmust „csak” 27 éves koromban fedeztem fel. Ennek „ellenére” kifejlődött minden idegi pályám, és remek a szexuális életünk. Rendszeresen és változatos módon szeretkezünk, egy alkalom nem 2 percig tart, és minden alkalommal van orgazmusom. Megnyugtatnám tehát a levélírót, hogy nem úgy van, ahogy ő gondolja, egyúttal buzdítanám, hogy olvasson némi szakirodalmat – van a könyvesboltok polcain bőven, anatómiai is, szexológiai is. Pl. hogy mit jelent a frigid szó.

„Tartok attól, hogy ha valaki maszturbálás útján nem tapasztalja meg késői serdülőkorban a szexuális gyönyört, akkor lehet, hogy nem fejlődik ki úgy az idegi pálya, ami később eljuttatja a csúcsra, az orgazmusra, s ezáltal frigid lesz. ... 15 éves koromban Istent megkértem, hogy ha lehet, minél előbb vezesse felém azt a lányt, akivel boldogságban leélhetem az életem. Sajnos mind a mai napig csak csalódom. Talán azért, mert túlságosan szeretném, és könnyen látom meg másban az igazit.” (Idézet ebből a korábbi posztból, Bulcsú leveléből.)

Én is ugyanerre kértem Istent. Aztán vártam és kerestem, kerestem és vártam. Isten figyelmezteti a benne hívőket, hogy nem jó felemás igában lenni: olyannal érdemes házasságot kötni, akivel az élet legalapvetőbb dolgaiban egyetértünk. A hit az egyik ilyen alapvető dolog. Kitartottam Isten ígérete mellett, és ebben nem kötöttem kompromisszumot, nem adtam alább: olyanra vártam, aki hozzám hasonlóan hívő keresztény. A rostán kiesett pár „vallásos” fiú, akik hittek „a maguk módján”. 30 éves koromig kellett várnom, de nem bántam meg: a férjem tökéletesen illik hozzám, kiegészítjük egymást, boldog házasságban élünk évek óta, és mint említettem, 3 gyermekünk is született.

Ha körülnézek az ismeretségi körömben, azt látom, hogy amíg valaki kapkodva igyekszik mindenáron társat találni, addig nem lesz neki, vagy szenvedés lesz a kapcsolat. Az igazi akkor jön el, amikor az ember végre felnő és képes lesz akár egyedül is élni. Amikor már nem azért akar társat találni, hogy legyen neki. Nem egyszer, nem kétszer fordult elő ez, hogy az illető fiú – vagy lány – akkor találta meg az igazit, amikor elfogadta az egyedülállóságát, és elkezdett örülni az állapotának. Ahogy az is mindennapos keresztény és ateista barátaim között egyaránt, hogy a házasságig nincs közöttük szexuális kapcsolat, és ezt az önmegtartóztató életet gyönyörökben gazdag, változatos szexuális élet követi a házasságban.

Tudom, ma az a trend és az általánosan elfogadott álláspont, hogy a szüzességet „veszítsük el” hamar, éljük ki magunkat szexuálisan, aztán nagy szexuális tapasztalattal keressünk magunknak társat, akivel jó együtt az ágyban. Lehet így is, de a válási statisztikák nem arról tanúskodnak, hogy ez a módszer olyan nagyon beválik. Szerintem fordítva van: akivel jó az ágyon kívül (asztal mellett, beszélgetésnél, akivel együtt tudunk gondolkodni, játszani, dolgozni, akivel közös az értékrendünk, akiben megbízunk), na, azzal lesz jó az ágyban. Mi boldogok vagyunk így. Örülök, hogy Isten csodálatos módon megtartott bennünket egymásnak a férjemmel, és mindent együtt fedezhettünk fel, tanulhattunk meg. Örülök, hogy az esküvőn a fehér ruhát őszintén viselhettem. Örülök, hogy a szexuális múltunkban nincs más.

Nem számítok rá, hogy akár a levélíró, akár a blog bármelyik olvasója egyetértsen velem. Nem is várom ezt el. Csupán annyit szeretnék, hogy megértsenek. Azt hiszem, ezt nevezik toleranciának... Hívő keresztényekkel szemben sajnos nem szokott működni. Miközben ők elvárják, sőt természetesnek tartják, hogy a nem keresztény többség értékrendjét tekintsük magunk számára is normának.”