Egy kapcsolat végén mindig nehéz túllendülni, de a mai posztban bemutatott férfi egy tényleg eredeti módját választotta a szakítás feldolgozásának. Az illetőt George Probstnak hívják, 40 éves, amerikai, és 2006-ban hagyta el a barátnője. A csaj igazán rosszul időzített: Probst akkoriban már azt tervezgette, hogy megkéri a lány kezét, és a jegygyűrűre is félretett egy nagyobb összeget. Erre a leendő menyasszony egyszer csak lelépett. Ebben a helyzetben egyetlen pozitívum volt, mégpedig az, hogy legalább a gyűrűre szánt pénz még megvolt, úgyhogy Probst úgy döntött, akkor a nő helyett saját magára fordítja a megtakarítást.

Valamiért mindig is érdekelték a dinoszauruszok és a cápák, úgyhogy mivel az előbbieket viszonylag nehéz élőben fotózni, Probst fogta magát, és kizárásos alapon elutazott egy olyan helyre, ahol vannak cápák. „Azt hittem, Ausztráliába kell majd mennem, de találtam egy hirdetést, amiben az volt, hogy Isla Guadalupén is lehet, Kalifornia partjaitól nem messze” – nyilatkozta arról, hogy anno hogyan választotta ki a helyet. Az első utazás annyira jól feledtette vele a szakítást, és olyan jól sikerült, hogy azóta minden évben elmegy, újabban testvérét és édesapját is viszi magával.

Először egy teljesen zárt ketrecben ment le a vízbe, de most már olyan ketrecet használ, ami fent nyitott, és ki tud belőle mászni, hogy közvetlenül érintkezhessen a cápákkal. „Odaúsznak hozzám, de ha agresszívvá válnának, visszamehetnék a ketrecbe” – mondja Probst arról, hogy miért nem találja veszélyesnek új hobbiját. „Átlagosan évente 10 embert öl meg cápa, még tehenek és szarvasok is ennél több emberrel végeznek.” Visszatekintve a szakításra így nyolc év távlatából, a Virginia államban élő férfi így nyilatkozik: „nincs már bennem rossz érzés a kapcsolat vége miatt. Egy olyan lehetőséget nyitott meg számomra, ami egyébként nem lett volna adott, úgyhogy olyan volt, mintha lecseréltem volna a szerelmemet egy másikra.