Nem csak Christina Aguilera dekoltázsa sokszögű

Olvasási idő kb. 2 perc

Hódítanak a színes sokszögekből összeállított nyomott minták, kedves olvasóink, ezt szeretnénk mondani a fenti furcsa címmel. Ezen a fotón jobbról Joy Bryant látható, aki modell létére öltözött ki ilyen tarkán a Metropolitain gálára, a bal oldali szőkeség pedig ugyebár Christina Aguilera. Azért az ő nevét emeltük ki, mert neki gyakorlatilag ugyanez a ruha megvan egy másik színkombinációban is. Erről a fotót a hajtás után mutatjuk, valamint vannak további példáink erre a trendre celebektől és a kifutóról is, ahogy az dukál.

Sokkal kellemesebb hatása van a szemre ezeknek a három-, négy- és akárhányszögeknek, amennyiben a tervező a kék hűvös árnyalataival operál. Nem csak Christina Aguilera néz ki jobban így, a jobb oldalon látható Kylie Minogue is roppant csinos néhány négyzettel hastájékon, még akkor is, ha ez a ruha szigorúan véve nem is nyomott mintás.

Nincs olyan trend, amit Victoria Beckham fel ne próbálna, ezért biztosak voltunk benne, hogy az ő digitális ruhatár-archívumában is találunk valami ilyesmit a közelmúltból. Nem csalódtunk, igaz, ő színjátszósban nem vállalta be a geometrizálást, viszont lila cipővel és táskával egészítette ki az egyébként meglehetősen gyászos hangulatú ruhát. A jobb oldali kép pedig a Pucci 2008. tavasz-nyári kollekciójából származik. Ők már az előző szezonból sem felejtették ki a szögletes mintákat, így aztán kézenfekvő volt, hogy a nyárra fürdőruha terén is kedveskednek ilyennel vásárlóiknak.

Szavazni most nem kell, ez a trend és kész. Persze kommentelni ettől még lehet.

Oszd meg másokkal is!
Címkék

Az oldalról ajánljuk

  • Offline
Ez a 3 dolog kell ahhoz, hogy Ferenc pápát szentté avassák
Ez a 3 dolog kell ahhoz, hogy Ferenc pápát szentté avassák

A nemrég elhunyt Ferenc pápát tömegek követelik a szentek sorába.

május 3., 16:46

  • világom
Veszélyes ízeltlábúak árasztják el a nagyvárosokat: terjednek a skorpiók Brazíliában
Veszélyes ízeltlábúak árasztják el a nagyvárosokat: terjednek a skorpiók Brazíliában

A skorpiók számára a városok jelentik az új ideális életteret.

16 perce

  • világom
Az éjszakai boszorkányoktól minden náci rettegett
Az éjszakai boszorkányoktól minden náci rettegett

A szovjet női pilóták alakulatát nevezték a nácik éjszakai boszorkányoknak.

május 3., 18:30

  • Offline
Tudod, kik énekelték ezeket a slágereket a táncdalfesztiválokon?
Tudod, kik énekelték ezeket a slágereket a táncdalfesztiválokon?

1966 és 1972 között 6 Táncdalfesztivált rendeztek. Emlékszel még a legnagyobb slágerek előadóira?

május 4., 06:46

  • Offline
Ez a kígyó napról napra hosszabb lesz, már több tíz méteres
Ez a kígyó napról napra hosszabb lesz, már több tíz méteres

Egy 11 éves kislánynak és a helyiek összefogásának köszönhetően különleges látványosság jelent meg az alföldi városban.

május 3., 16:00

  • Testem
A 102 éves professzor szerint ezt kell tenned, ha sokáig akarsz élni
A 102 éves professzor szerint ezt kell tenned, ha sokáig akarsz élni

A professzor decemberben töltötte be 102. életévét, és állítja: nem a jó gének, hanem a tudatos életmód számít.

május 4., 07:26

  • életem
Pokoli nyárra kell felkészülnünk, nemcsak az időjárás okoz majd gondot a Balatonnál
Pokoli nyárra kell felkészülnünk, nemcsak az időjárás okoz majd gondot a Balatonnál

Bonyolult meteorológiai és természeti folyamok alakíthatják a nyári időjárást 2025-ben.

május 3., 17:30

  • Testem
Ez a végzetes rák sokáig némán fejlődik, pedig időben felismerve jól kezelhető
Ez a végzetes rák sokáig némán fejlődik, pedig időben felismerve jól kezelhető

Az egyik leggyakrabban előforduló daganatos betegség, de szerencsére van rá szűrővizsgálat.

május 4., 06:00

  • világom
Ilyen volt a nők élete az Oszmán Birodalomban: akár hatévesen is férjhez adhatták őket
Ilyen volt a nők élete az Oszmán Birodalomban: akár hatévesen is férjhez adhatták őket

A török nők akár válást is kezdeményezhettek, ha férjük megtagadta tőlük a kávé élvezetét.

május 3., 19:30

  • Önidő
Trágyából készít papírt ez a gazda: a videó alapján te is megcsinálhatod
Trágyából készít papírt ez a gazda: a videó alapján te is megcsinálhatod

Első pillantásra gusztustalan, mégis a papírkészítés egy igen egyszerű és környezetbarát formája. Te is meg tudod csinálni.

május 4., 06:30

  • életem
Rendhagyó címletű forintokat adtak ki, kiderült, meddig érhetőek el
Rendhagyó címletű forintokat adtak ki, kiderült, meddig érhetőek el

A különleges, új pénzérmék szokatlan címletben kerülhetnek szemünk elé, de már nem sokáig.

május 4., 07:45

  • Offline
Árpád híd vagy Árpád-híd: hogy írjuk helyesen a földrajzi neveket?
Árpád híd vagy Árpád-híd: hogy írjuk helyesen a földrajzi neveket?

Te hogy állsz a földrajzi nevek helyesírásával? Teszteld kvízünkkel!

május 3., 06:46

  • világom
Vízen járnak majd ebben a templomban
Vízen járnak majd ebben a templomban

A tervek szerint a szószéket kapják meg a vízimentők.

május 3., 15:10

  • Testem
Hétszeres erővel is koptathatja a térdízületet, sokan mégsem tesznek ellene
Hétszeres erővel is koptathatja a térdízületet, sokan mégsem tesznek ellene

A fájdalom egy idő után már nyugalmi állapotban is jelentkezik.

május 4., 08:36

  • Offline
Elsőként leplezte le a Watergate-botrányt, de nőként senki sem hitt neki
Elsőként leplezte le a Watergate-botrányt, de nőként senki sem hitt neki

Hiába fordult a sajtóhoz, a Watergate-botrány hősnőjét hataloméhes férfiak hallgattatták el.

május 3., 13:36

  • Édes otthon
Ötmilliárd forint rezsicsökkentésre: ezek a társasházak pályázhatnak
Ötmilliárd forint rezsicsökkentésre: ezek a társasházak pályázhatnak

A társasházak és lakásszövetkezetek komoly költségcsökkenést érhetnek el a pályázat révén.

május 4., 08:06

  • életem
Közeleg a fagyiünnep: féláron adnak minden gombócot ezen a napon
Közeleg a fagyiünnep: féláron adnak minden gombócot ezen a napon

Idén is megrendezik a magyar fagylalt napját, amikor 50 százalékos kedvezménnyel lehet fagyizni.

május 3., 14:36

  • életem
Ez az 3 szokás minden bolti eladót kiborít: te is hibás lehetsz bennük
Ez az 3 szokás minden bolti eladót kiborít: te is hibás lehetsz bennük

A vásárlók több szokása sokszor bosszantja a bolti eladókat.

május 3., 07:26

  • Testem
Annyi vizet ivott, hogy a kórházban is alig tudtak segíteni a férfin
Annyi vizet ivott, hogy a kórházban is alig tudtak segíteni a férfin

A vízivás okozott nagy gondot egy férfi kórházi kezelése közben.

május 3., 06:30

  • életem
Hatalmas neveletlenség, ha így veszed le a cipődet
Hatalmas neveletlenség, ha így veszed le a cipődet

Egyetlen esetben szeghetjük meg az íratlan szabályt, de akkor is van egy feltétele a dolognak.

május 4., 08:20

  • világom
Ijesztő, ahogy a tengerbe fordulnak ezek az épületek: tilos sétálni alattuk
Ijesztő, ahogy a tengerbe fordulnak ezek az épületek: tilos sétálni alattuk

Dacolnak a gravitációval ezek a tengerbe forduló épületek.

május 3., 11:10

  • életem
Gusztustalannak tartott testváladékunk jelezheti a rákot időben
Gusztustalannak tartott testváladékunk jelezheti a rákot időben

Sokan csak esztétikai kérdésnek tartják, pedig az életünket is megvédheti.

május 3., 08:36

  • világom
"Kik a világ legrosszabb taxisai, és miért egyértelműen az olaszok?"
"Kik a világ legrosszabb taxisai, és miért egyértelműen az olaszok?"

Bár sokan nem tartják mérvadónak és teljes körűnek az ilyen felméréseket és listákat, de azért érdekes "pillanatfelvételnek" mindenképp jók.

május 3., 11:40

  • világom
Ez a világ legdepressziósabb városa: lakásaiban máig ott állnak a korhadt bútorok
Ez a világ legdepressziósabb városa: lakásaiban máig ott állnak a korhadt bútorok

Szörnyű múltja van a világ legdepressziósabb városának.

május 3., 12:40

  • világom
Ettől lesz valójában fehér a füst a Vatikánban: a kémény készen áll
Ettől lesz valójában fehér a füst a Vatikánban: a kémény készen áll

Felkerült a kémény a Sixtus-kápolnára, hamarosan elvonulnak a világ elől a bíborosok. Utánajártunk, mi okozza a füst színét siker esetén.

május 3., 07:45

  • világom
Drasztikus változások a magyarok kedvenc úti céljánál: besokalltak a városvezetők
Drasztikus változások a magyarok kedvenc úti céljánál: besokalltak a városvezetők

Ez még csak a kezdet, további intézkedések várhatók az egész városban.

május 3., 10:06

  • életem
Elképesztő: évi 21 napot lustálkodnak a Z generációsok
Elképesztő: évi 21 napot lustálkodnak a Z generációsok

A kérdés csak annyi: amikor elmerülnek a takaró alatt a telefonnal, éppen feltöltődnek vagy menekülnek?

május 3., 09:06

  • Önidő
Ezeken a helyszíneken játszódott a Hunyadi: ide érdemes ma is ellátogatni
Ezeken a helyszíneken játszódott a Hunyadi: ide érdemes ma is ellátogatni

Egy hosszú hétvégén érdemes felkeresni a magyar történelem jelentősebb helyszíneit – például azokat, amelyek a Hunyadi-sorozatban is feltűntek.

május 3., 08:06

  • VIP
„Egy szerep sikere nem a bőrszínen, hanem a jellemen múlik” – interjú Kálid Artúrral
„Egy szerep sikere nem a bőrszínen, hanem a jellemen múlik” – interjú Kálid Artúrral

Kálid Artúr soha nem kezelte tabuként a származását és a traumákkal tűzdelt sorsát.

május 3., 12:10

  • életem
Ez az egy mozdulat azonnal elárulja, mennyire vagy jól nevelt
Ez az egy mozdulat azonnal elárulja, mennyire vagy jól nevelt

A mozdulataink sokat elárulnak rólunk és hátterünkről, de ebből sok minden tanulható.

május 3., 08:20

Ezt olvastad már?

Érdekességek