A Vogue "fekete száma" enyhít a divat rasszizmusán?

Olvasási idő kb. 3 perc

A júliusi olasz Vogue "fekete szám": csak fekete modelleket vonultat fel, mégpedig azért, mert az elmúlt időben megint sok támadás érte a divatszakmát, hogy rasszista volna. Naomi Tornádó Campbell mellett a szomáliai születésű Iman is kikelt a divatlapok és a kifutók fejesei ellen, mondván, hogy ők sokkal kevesebb felkérést kapnak a bőrszínük miatt. Az olasz Vogue most azt próbálja bizonyítani, hogy ő nem diszkriminál, sőt. Lássuk, hogy milyen sikerrel.

Franca Sozzaninak, az olasz lap főszerkesztőjének fél évvel ezelőtt hasított az agyába, hogy kellene csinálni egy tiszta fekete számot. „Valami újat akartunk, mialatt Obama küzdött Hillaryvel, és az kezdett feltűnni, hogy ezek a lányok a kifutókon mind ugyanúgy néznek ki. Arra gondoltam, hogy érdekes lenne másfajta, fekete lányokat is látni, így kezdődött” – mondta a főszerkesztő a Style.com-nak, ami egyébként a Vogue internetes változata. Így került a magazinba egyszerre egy halom csodálatos modell, mint Campbell, Iman, vagy a tizenhét éves londoni, Jourdan Dunn, akit tavaly a gyerekmunkával operáló Primarkban fedeztek fel.

Tavaly egyébként pont ezek a nagy nevek próbálkoztak egy olyan összefogással, amellyel ki akarták harcolni, hogy ne kelljen háromszor olyan keményen megküzdeniük minden egyes felkérésért, mint a fehér tucatmodelleknek. Campbell állítólag egy ízben Yves Saint Laurent segítségével tudott csak a francia Vogue címlapjára kerülni, miután ő befenyegette őket, hogy megszakítja velük a kapcsolatot, ha nem alkalmazzák a párductestű nőt. Nos, az olasz változat számára gyönyörű fotók készültek Naomi Campbellről, amelyek nem kicsit erotikusak: egy részükön a modell melle is szabadon látható, nem mintha amúgy nem lenne irtózatosan szexi.

Klikk!

Sozzani saját becslése szerint minden századik fehér modellre jut egy fekete, írja a Telegraph című lap. Egyesek megkérdőjelezik, hogy vajon a fekete szám használ-e bármit is ezen az arányon, vagy ehelyett inkább gyakrabban kellene fekete címlaplányt választani, esetleg egy-egy számban többüket is bemutatni. A Jezebel magazin egyébként meglehetősen röhejesnek tartja a Vogue szemforgatását, és végigveszi az elmúlt évek címlapjait: teljesen homogén fotókról van szó, ráadásul fekete nőkről két évvel korábban készült képeket közöl a nagy presztízsű magazin.

 

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

  • életem
Ezért ne töröld az exeddel közös fotóidat
Ezért ne töröld az exeddel közös fotóidat

Vannak, akik csak a mérgező múltat törlik, mások mindent.

2 órája

  • Offline
Tudod, kik énekelték ezeket a slágereket a táncdalfesztiválokon?
Tudod, kik énekelték ezeket a slágereket a táncdalfesztiválokon?

1966 és 1972 között 6 Táncdalfesztivált rendeztek. Emlékszel még a legnagyobb slágerek előadóira?

május 4., 06:46

  • Offline
Ez a kígyó napról napra hosszabb lesz, már több tíz méteres
Ez a kígyó napról napra hosszabb lesz, már több tíz méteres

Egy 11 éves kislánynak és a helyiek összefogásának köszönhetően különleges látványosság jelent meg az alföldi városban.

május 3., 16:00

  • Offline
Ez a 3 dolog kell ahhoz, hogy Ferenc pápát szentté avassák
Ez a 3 dolog kell ahhoz, hogy Ferenc pápát szentté avassák

A nemrég elhunyt Ferenc pápát tömegek követelik a szentek sorába.

május 3., 16:46

  • Testem
A 102 éves professzor szerint ezt kell tenned, ha sokáig akarsz élni
A 102 éves professzor szerint ezt kell tenned, ha sokáig akarsz élni

A professzor decemberben töltötte be 102. életévét, és állítja: nem a jó gének, hanem a tudatos életmód számít.

május 4., 07:26

  • világom
Ilyen volt a nők élete az Oszmán Birodalomban: akár hatévesen is férjhez adhatták őket
Ilyen volt a nők élete az Oszmán Birodalomban: akár hatévesen is férjhez adhatták őket

A török nők akár válást is kezdeményezhettek, ha férjük megtagadta tőlük a kávé élvezetét.

május 3., 19:30

  • Testem
Ez a végzetes rák sokáig némán fejlődik, pedig időben felismerve jól kezelhető
Ez a végzetes rák sokáig némán fejlődik, pedig időben felismerve jól kezelhető

Az egyik leggyakrabban előforduló daganatos betegség, de szerencsére van rá szűrővizsgálat.

május 4., 06:00

  • Önidő
Trágyából készít papírt ez a gazda: a videó alapján te is megcsinálhatod
Trágyából készít papírt ez a gazda: a videó alapján te is megcsinálhatod

Első pillantásra gusztustalan, mégis a papírkészítés egy igen egyszerű és környezetbarát formája. Te is meg tudod csinálni.

május 4., 06:30

  • életem
Pokoli nyárra kell felkészülnünk, nemcsak az időjárás okoz majd gondot a Balatonnál
Pokoli nyárra kell felkészülnünk, nemcsak az időjárás okoz majd gondot a Balatonnál

Bonyolult meteorológiai és természeti folyamok alakíthatják a nyári időjárást 2025-ben.

május 3., 17:30

  • világom
Az éjszakai boszorkányoktól minden náci rettegett
Az éjszakai boszorkányoktól minden náci rettegett

A szovjet női pilóták alakulatát nevezték a nácik éjszakai boszorkányoknak.

május 3., 18:30

  • életem
Hatalmas neveletlenség, ha így veszed le a cipődet
Hatalmas neveletlenség, ha így veszed le a cipődet

Egyetlen esetben szeghetjük meg az íratlan szabályt, de akkor is van egy feltétele a dolognak.

május 4., 08:20

  • Testem
Annyi vizet ivott, hogy a kórházban is alig tudtak segíteni a férfin
Annyi vizet ivott, hogy a kórházban is alig tudtak segíteni a férfin

A vízivás okozott nagy gondot egy férfi kórházi kezelése közben.

május 3., 06:30

  • Testem
Hétszeres erővel is koptathatja a térdízületet, sokan mégsem tesznek ellene
Hétszeres erővel is koptathatja a térdízületet, sokan mégsem tesznek ellene

A fájdalom egy idő után már nyugalmi állapotban is jelentkezik.

május 4., 08:36

  • Offline
Elsőként leplezte le a Watergate-botrányt, de nőként senki sem hitt neki
Elsőként leplezte le a Watergate-botrányt, de nőként senki sem hitt neki

Hiába fordult a sajtóhoz, a Watergate-botrány hősnőjét hataloméhes férfiak hallgattatták el.

május 3., 13:36

  • Édes otthon
Ötmilliárd forint rezsicsökkentésre: ezek a társasházak pályázhatnak
Ötmilliárd forint rezsicsökkentésre: ezek a társasházak pályázhatnak

A társasházak és lakásszövetkezetek komoly költségcsökkenést érhetnek el a pályázat révén.

május 4., 08:06

  • világom
Vízen járnak majd ebben a templomban
Vízen járnak majd ebben a templomban

A tervek szerint a szószéket kapják meg a vízimentők.

május 3., 15:10

  • életem
Ez az 3 szokás minden bolti eladót kiborít: te is hibás lehetsz bennük
Ez az 3 szokás minden bolti eladót kiborít: te is hibás lehetsz bennük

A vásárlók több szokása sokszor bosszantja a bolti eladókat.

május 3., 07:26

  • életem
Rendhagyó címletű forintokat adtak ki, kiderült, meddig érhetőek el
Rendhagyó címletű forintokat adtak ki, kiderült, meddig érhetőek el

A különleges, új pénzérmék szokatlan címletben kerülhetnek szemünk elé, de már nem sokáig.

május 4., 07:45

  • Offline
Árpád híd vagy Árpád-híd: hogy írjuk helyesen a földrajzi neveket?
Árpád híd vagy Árpád-híd: hogy írjuk helyesen a földrajzi neveket?

Te hogy állsz a földrajzi nevek helyesírásával? Teszteld kvízünkkel!

május 3., 06:46

  • életem
Közeleg a fagyiünnep: féláron adnak minden gombócot ezen a napon
Közeleg a fagyiünnep: féláron adnak minden gombócot ezen a napon

Idén is megrendezik a magyar fagylalt napját, amikor 50 százalékos kedvezménnyel lehet fagyizni.

május 3., 14:36

  • életem
Elképesztő: évi 21 napot lustálkodnak a Z generációsok
Elképesztő: évi 21 napot lustálkodnak a Z generációsok

A kérdés csak annyi: amikor elmerülnek a takaró alatt a telefonnal, éppen feltöltődnek vagy menekülnek?

május 3., 09:06

  • világom
Drasztikus változások a magyarok kedvenc úti céljánál: besokalltak a városvezetők
Drasztikus változások a magyarok kedvenc úti céljánál: besokalltak a városvezetők

Ez még csak a kezdet, további intézkedések várhatók az egész városban.

május 3., 10:06

  • életem
Gusztustalannak tartott testváladékunk jelezheti a rákot időben
Gusztustalannak tartott testváladékunk jelezheti a rákot időben

Sokan csak esztétikai kérdésnek tartják, pedig az életünket is megvédheti.

május 3., 08:36

  • életem
Ez az egy mozdulat azonnal elárulja, mennyire vagy jól nevelt
Ez az egy mozdulat azonnal elárulja, mennyire vagy jól nevelt

A mozdulataink sokat elárulnak rólunk és hátterünkről, de ebből sok minden tanulható.

május 3., 08:20

  • világom
Ijesztő, ahogy a tengerbe fordulnak ezek az épületek: tilos sétálni alattuk
Ijesztő, ahogy a tengerbe fordulnak ezek az épületek: tilos sétálni alattuk

Dacolnak a gravitációval ezek a tengerbe forduló épületek.

május 3., 11:10

  • világom
"Kik a világ legrosszabb taxisai, és miért egyértelműen az olaszok?"
"Kik a világ legrosszabb taxisai, és miért egyértelműen az olaszok?"

Bár sokan nem tartják mérvadónak és teljes körűnek az ilyen felméréseket és listákat, de azért érdekes "pillanatfelvételnek" mindenképp jók.

május 3., 11:40

  • Önidő
Ezeken a helyszíneken játszódott a Hunyadi: ide érdemes ma is ellátogatni
Ezeken a helyszíneken játszódott a Hunyadi: ide érdemes ma is ellátogatni

Egy hosszú hétvégén érdemes felkeresni a magyar történelem jelentősebb helyszíneit – például azokat, amelyek a Hunyadi-sorozatban is feltűntek.

május 3., 08:06

  • világom
Ettől lesz valójában fehér a füst a Vatikánban: a kémény készen áll
Ettől lesz valójában fehér a füst a Vatikánban: a kémény készen áll

Felkerült a kémény a Sixtus-kápolnára, hamarosan elvonulnak a világ elől a bíborosok. Utánajártunk, mi okozza a füst színét siker esetén.

május 3., 07:45

  • világom
Ez a világ legdepressziósabb városa: lakásaiban máig ott állnak a korhadt bútorok
Ez a világ legdepressziósabb városa: lakásaiban máig ott állnak a korhadt bútorok

Szörnyű múltja van a világ legdepressziósabb városának.

május 3., 12:40

  • VIP
„Egy szerep sikere nem a bőrszínen, hanem a jellemen múlik” – interjú Kálid Artúrral
„Egy szerep sikere nem a bőrszínen, hanem a jellemen múlik” – interjú Kálid Artúrral

Kálid Artúr soha nem kezelte tabuként a származását és a traumákkal tűzdelt sorsát.

május 3., 12:10

Érdekességek