Süssünk karácsonyi tortát az autónknak!

Olvasási idő kb. 2 perc

Idén karácsonyra kell készítenem tortát. A képen látható kocsimnak (Jobbra pedig kedvenc cipőm látható, ha már ez a tejbenvajban.) Volvó ujjászületést kap (mi meg egy új Volvót) és egy második (pontosabban 23.) születésnapra kell torta. Egy öreg autó felújítása eltart egy darabig, ezért nagyon adta magát, hogy amíg a plasztikai sebésznél dolgoznak rajta, én otthon dolgozom a tortán. A jamaikai fekete tortán.

Ha másnak is van kedve az elképesztően tömény és rumban ázó karibi finomsághoz, amit kifejezetten karácsonyra és esküvőkre találtak ki, tartson velem, most kell elkezdeni! A torta egy hónapig készül, most, hogy Volvó legurult a kasztnis műhelyébe és elbúcsúztam tőle, most kell elkeverni a szárított gyümölcsöket a könnyeimmel és kezdődik a rumozás.

Ez a torta azért is volt bölcs döntés, mert a drágám sok meglepetést tartogathat kopott ezüst festéke alatt, ha majd pereg a rozsda és jönnek a rossz hírek, csak ráhúzok a rumosüvegre, amiben már úgyis van gyakorlatom.

A Jamaikai Fekete Torta nem olcsó, de egy hobbiautó is egy pénztemető, egyszer élünk, karácsony egyszer van az évben, stb. most nem ezen múlik. Első körben készítsünk be a pénztárcánkba egy tízezrest és vásároljuk meg a következő aszalt gyümölcsöket és a piát:
1 egység (én tíz dekával számoltam) fekete mazsola
1 egység áfonya
1 egység szilva 1 egység füge
1 egység meggy
½ egység cukrozott narancs/citromhéj
¼ egység mandula (héjastul) És az egy üveg rum (jamaikai és sötét rum, az illendőség kedvéért, én kettőt vettem, de az autó, ugye) Leegyszerűsítve keverj el fele-fele arányban minél többféle cukrozott és szárított gyümölcsöt, és annyi.

Ezt mind össze kell keverni (mandulát megtörve, gyümölcsöket egyben), berakni egy befőttesüvegbe, meglocsolni annyi rummal amit elsőre felvesz, lefedni és elmenteni hűvösre. Minden nap igényli a locsolgatást, és ez így megy mostantól egy hónapig (vagy akár mehet egy évig is, pont mint egy autó felújítása, mondom, hogy ideális páros…). Ami a locsolási idő elteltével marad belőle, abból tojás, liszt, sütőpor, cukor és fűszerek hozzáadásával készül majd a torta.

Egy hónap múlva folytatjuk, a rumos cuccból lopkodni nem ér! Videón a csaj bemutatja az egész folyamatot:

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

  • életem
Különleges juttatást kapnak a nyugdíjasok, ezeken a helyeken használható föl
Különleges juttatást kapnak a nyugdíjasok, ezeken a helyeken használható föl

Bejelentették: 30 ezer forintos juttatást kapnak a nyugdíjasok. Már azt is tudni lehet, hogy pontosan hol váltható be.

május 26., 12:10

  • Önidő
Sétálj be egy festménybe: elvarázsol ez az immerzív kiállítás
Sétálj be egy festménybe: elvarázsol ez az immerzív kiállítás

Gustav Klimt világa szó szerint megelevenedik, a festmények körbetáncolnak, feléd mozognak ezen a kiállításon.

május 26., 16:00

  • világom
Egyre súlyosabb a majomhimlőjárvány, újabb kórházi ágyakat különítettek el a fertőzötteknek Sierra Leonéban
Egyre súlyosabb a majomhimlőjárvány, újabb kórházi ágyakat különítettek el a fertőzötteknek Sierra Leonéban

Alig két hét leforgása alatt ezerrel nőtt a majomhimlős megbetegedések száma, újabb férőhelyekkel bővítik az egészségügyi kapacitásokat.

május 26., 12:41

  • világom
Sokan nem is hallottak erről a betegségről, pedig akár halálos is lehet a kutyák számára
Sokan nem is hallottak erről a betegségről, pedig akár halálos is lehet a kutyák számára

Ez a kullancsok által terjesztett betegség rendkívül veszélyes, vérátömlesztésre is szükség lehet.

május 26., 14:00

  • Édes otthon
Ez a három mérgező háztartási eszköz a te otthonodban is ott van
Ez a három mérgező háztartási eszköz a te otthonodban is ott van

Jobb, ha a mérgező háztartási eszközöktől minél előbb megszabadulunk.

15 perce

  • világom
Le kellett vetkőznie a diáklánynak, hogy bizonyítsa, valóban menstruál
Le kellett vetkőznie a diáklánynak, hogy bizonyítsa, valóban menstruál

Népharag zúdult a felsőoktatási intézményre, miután egy diáklánynak bizonyítania kellett, hogy menstruál.

május 26., 14:38

  • életem
Ez a készség jelenti a legnagyobb előnyt a munkában az AI előretörésével
Ez a készség jelenti a legnagyobb előnyt a munkában az AI előretörésével

A jövő irodai dolgozója óriási előny birtokába jut, gyorsabb és hatékonyabb lesz ennek a készségnek a birtokában.

május 26., 15:10

  • életem
Ezeket az illatokat utálják a macskák: meglepő, melyik gyümölcs van a listán
Ezeket az illatokat utálják a macskák: meglepő, melyik gyümölcs van a listán

Néhány otthoni illatról nem is gondolnánk, milyen hatással lehet kedvencünkre.

május 26., 16:49

  • Önidő
Fontos hír érkezett a Balatonról: egész más most a tó, mint tavaly ilyenkor
Fontos hír érkezett a Balatonról: egész más most a tó, mint tavaly ilyenkor

A helyzet valószínűleg a közeljövőben sem változik majd sokat a Balatonnál.

május 26., 13:36

  • életem
Ebben a járásban a legmagasabb az átlagkereset: 740 ezer forint a régiós bérkülönbség
Ebben a járásban a legmagasabb az átlagkereset: 740 ezer forint a régiós bérkülönbség

Egy friss felmérés szerint megdöbbentő területi különbségek vannak a magyarországi átlagkeresetek között.

május 26., 17:30

  • világom
Szenegálban is hamarabb szavazhattak a nők, mint ezekben az európai országokban
Szenegálban is hamarabb szavazhattak a nők, mint ezekben az európai országokban

A nők néhány európai országban egészen a huszadik század végéig nem szavazhattak. Kitalálod, melyek ezek?

május 26., 18:30

  • Mindennapi
Bekeményít a rendőrség az ország egyik legveszélyesebb útján: drónokat is bevetnek
Bekeményít a rendőrség az ország egyik legveszélyesebb útján: drónokat is bevetnek

Főként hétvégéken fognak drónokkal és motoros rendőrökkel ellenőrizni.

május 26., 11:10

  • világom
400 ezer háztartásban kell lecserélni a villanyórákat, júliustól leáll egy fontos brit szolgáltatás
400 ezer háztartásban kell lecserélni a villanyórákat, júliustól leáll egy fontos brit szolgáltatás

Több százezer fogyasztót érint, hogy hamarosan lekapcsolnak egy rendszert, és emiatt nem fog működni a régi villanyórájuk.

május 26., 10:40

  • Offline
Golden Gate, Tower, Rialto: tudod, hol találhatók ezek a hidak?
Golden Gate, Tower, Rialto: tudod, hol találhatók ezek a hidak?

A leghíresebb hidak városok jelképévé váltak, ebben a kvízben tesztelheted a tudásod, mennyire ismered a nevezetes hidakat.

május 26., 06:46

  • világom
YouTube-sztártól követel kártérítést Mexikó, komoly visszaélést követett el
YouTube-sztártól követel kártérítést Mexikó, komoly visszaélést követett el

A világhírű youtuber most a Mexikói államnál verte ki a biztosítékot. Kártérítést követelnek az egyik videója után.

május 26., 06:16

  • Offline
Letartóztatták a híres festőt a Louvre-ban, mert át akarta festeni saját képét
Letartóztatták a híres festőt a Louvre-ban, mert át akarta festeni saját képét

Megszállottja volt a festő a színeknek: ha új árnyalatot talált ki, korábbi képein is használni akarta.

május 26., 19:00

  • Testem
Ha ebben a pózban alszol, évekkel meghosszabbíthatod az életedet
Ha ebben a pózban alszol, évekkel meghosszabbíthatod az életedet

A legegészségesebb alvópóz támogatja a testünkben zajló folyamatokat, és így a várható élettartamot is növelheti.

május 26., 06:30

  • világom
A magyarok kedvelt úti célja felszólította a turistákat, hogy ne lopkodják az útburkolatot
A magyarok kedvelt úti célja felszólította a turistákat, hogy ne lopkodják az útburkolatot

Figyelmeztetés tett közzé a népszerű város, mert a turisták elhordják az útburkolatot, nem kis veszélyt okozva.

május 26., 11:40

  • világom
Állójegyeket is árusítanak a repülőkön jövőre? A magyarok kedvelt légitársasága cáfol
Állójegyeket is árusítanak a repülőkön jövőre? A magyarok kedvelt légitársasága cáfol

Már fapad sem kell majd a fapados utazáshoz, ha ez valóra válik.

május 26., 19:30

  • Offline
Már száz éve is elnőiesedett öltözködéssel vádolták a férfiakat: ezt hordták
Már száz éve is elnőiesedett öltözködéssel vádolták a férfiakat: ezt hordták

Száz éve még felháborodtak rajta, de mai szemmel már nem is tűnnek nőiesnek. Így öltözködtek a '20-as években a férfiak.

május 26., 20:00

  • Testem
Ha így szédülsz, az akár a stroke előjele is lehet
Ha így szédülsz, az akár a stroke előjele is lehet

A szédülés lehet múló kellemetlenség, de akár súlyos betegség előjele is. Fontos, hogy időben felismerjük, mikor kell orvoshoz fordulni.

május 26., 07:00

  • világom
Nem kegyelmez a diktátor, újabb vezetőt tartóztattak le a hajóbaleset miatt Észak-Koreában
Nem kegyelmez a diktátor, újabb vezetőt tartóztattak le a hajóbaleset miatt Észak-Koreában

Balul sült el egy hajó vízre bocsájtása, súlyos megtorlással néz szembe négy ember.

május 26., 09:36

  • lájfhekk
Minden pénzed rámehet, ha így próbálsz spórolni a buszjegyen
Minden pénzed rámehet, ha így próbálsz spórolni a buszjegyen

Érdemes résen lenni, hatalmas ára lehet az olcsó buszjegynek.

május 26., 09:06

  • Mindennapi
Hatalmas torlódások várhatók ezen az autópályán: egy sávra szűkítik a forgalmat
Hatalmas torlódások várhatók ezen az autópályán: egy sávra szűkítik a forgalmat

Június 13-ig tartanak az autópályán a feltehetően nagyobb torlódásokat okozó munkálatok.

május 26., 10:06

  • életem
A 3 legfontosabb jele, hogy a munkahelyi stressz eluralkodott a munkavállalón
A 3 legfontosabb jele, hogy a munkahelyi stressz eluralkodott a munkavállalón

A fáradtság vagy a motiválatlanság nem minden esetben az egyén gyengeségének jele.

május 26., 08:50

  • Offline
Ez a világ legerősebb mágnese: az ujjad is levágja, ha az útjába kerül
Ez a világ legerősebb mágnese: az ujjad is levágja, ha az útjába kerül

A legerősebb mágnes könnyen sérül, mégis megbízhatóságáról híres, és különlegesen hasznos.

május 26., 08:20

  • Mindennapi
Kiadták a riasztást: ezekre a vármegyékre jégeső, zivatar csap le
Kiadták a riasztást: ezekre a vármegyékre jégeső, zivatar csap le

Tizenegy vármegyére adták ki a riasztást.

május 26., 08:06

  • világom
Vége lehet a nyolcórás munkaidőnek, többet és hatékonyabban kéne dolgoznia a németeknek a kancellár szerint
Vége lehet a nyolcórás munkaidőnek, többet és hatékonyabban kéne dolgoznia a németeknek a kancellár szerint

Megosztja az országot az a javaslat, amely szerint megszüntetnék a jelenlegi, meglehetősen szigorúan vett 8 órás napi munkaidőt.

május 26., 08:36

  • világom
Csodájára járnak a vasoszlopnak, amely 1600 éve nem rozsdásodik
Csodájára járnak a vasoszlopnak, amely 1600 éve nem rozsdásodik

A vasoszlop a legendák szerint még a kívánságokat is teljesíti.

május 26., 07:26

  • életem
Milliókat ér ez az 500 forintos: így ismerheted fel
Milliókat ér ez az 500 forintos: így ismerheted fel

Sokan nem tudják, hogy ez az 500 forintos jelentős értéket képvisel.

május 26., 07:46

Érdekességek