Mihalik Enikő a legjobb modell

Olvasási idő kb. 3 perc

Idén hatodik alkalommal adták át a Fashion Awards Hungary díjakat a divatszakma munkavállalóinak. A legjobb fodrász idén negyedszer kapta meg a díjat és köszöni, átadná a terepet már másoknak.

Idén hatodik alkalommal adták át a Fashion Awards Hungary díjakat a divatszakma munkavállalóinak, az ifjú tehetségeknek és a szakmában vén motorosoknak számító mestereknek. Az ünnepséget a minden médiaesemény helyszínén, a Symbol szórakoztató egységben tartották. Akár a Glamour Woman of The Year díjátadón, itt is Mihalik Enikőt kiáltották ki az év modelljének, aki hivatásához oly hű, hogy éppen New Yorkban tartózkodik, és nem lehetett jelen az eseményen. Ezért képgalériánkban egyedül őt emeltük ki, így gratulálva ahhoz, hogy Békéscsabáról a világhírnév felé tart.

A BFA esemény minden évben nagyon furcsa, két egymást követő évben követtük nagyobb stábbal (íme a 2007-es beszámolónk, és itt a 2006-os), most is szót ejtünk róla, csak éppen nagyobb vonalakban. A szerda esti eseményre nehezen gyűlt össze nép, a legnagyobb konkurenciáját nem más, mint maga a BL-döntő jelentette. A szervezőknek nem kis feladatot jelentett elkülöníteni a festett arcú szurkolókat az elegánsban tipegő divatdiktátoroktól, de végül megoldódott ez is. Az est háziasszonya a VIVA TV egykori műsorvezetője Kis Orsolya volt, ismertebb nevén Kisó, aki elsőként a rendezvény fővédnökét, Simonovics Ildikó kurátort szólította színpadra. A technika idén sem bánt kesztyűs kézzel a szervezőkkel, mert szavait csak egy elhaló hangfoszlányként lehetett érzékelni az egyébként nem túl barátságos nézők körében.

Mint megtudtuk a nyitóbeszédéből, úgy hatvan évvel ezelőtt még Budapest is a nagy divatvárosok egyikét képezte, sok tervező járt hozzánk ötleteket gyűjteni, ezt kellene most újra életre hívni, amihez az alapanyag adott. Nagyon sok innovatív, kreatív fiatal kerül a pályára, akiknek a felkarolásában is segít egy ilyen rendezvény. Ezután megkezdődött az eredményhirdetés Túl sok változás nem született az eddigi évekhez képest, a már megszokott jelöltek cserélődtek.

Az év modellje a már említettMihalik Enikő lett, aki elfoglaltságai miatt nem tudott eljönni, díját így az egyébként az év stylistja kategóriában jelölt Lakatos Márk vehette át, akit egyébként Lakatos Krisztiánnak nevezett Kisó. Kikapcsolódásként egy kis Sári Évit kevertek a programba, majd folytatódott tovább a díjazás, ekkor már emelkedettebb hangulatban. Az Év Sminkese: Véger Ibolya lett, az Év Stylisztja Andó Ildikó, az Év Fiatal Divattervezője Szegedi Kata, az Év Divattervezője ismét a USE. A közönség és a szervezők szerint jó helyre került az összes díj, csak szükség lenne már egy kis vérfrissítésre. Ennek adott hangot az év fodrásza, Szabó Ádám is, aki idén negyedik alkalommal vehette át a díjat, és köszönte, de négyszer már elég volt neki, várja az utánpótlást.

Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

  • világom
Újabb világjárvány jöhet egy politikai döntés miatt: a virológusok aggódnak
Újabb világjárvány jöhet egy politikai döntés miatt: a virológusok aggódnak

A virológusok szakértői véleményt tettek közzé, amelyben ellenzik a politikusok tervét.

július 4., 14:35

  • életem
Undorító rovarok pusztítják a magyar termést, alig állítja meg őket valami
Undorító rovarok pusztítják a magyar termést, alig állítja meg őket valami

Szörnyű károkat okoznak a rovarok és lepkék is.

július 4., 17:30

  • Édes otthon
Több magyar településen is szünetelhet az ivóvízellátás: mutatjuk a listát
Több magyar településen is szünetelhet az ivóvízellátás: mutatjuk a listát

A megfelelő ivóvízellátás érdekében arra kérik a lakosságot ezeken hazai településeken, hogy ne locsoljanak és ne most töltsék fel a medencét.

július 4., 14:00

  • életem
Életveszélyessé válhat az autód, ha a kánikulában nem figyelsz erre
Életveszélyessé válhat az autód, ha a kánikulában nem figyelsz erre

Szakértő figyelmeztet erre az autónkkal kapcsolatos, fontos teendőre a kánikula miatt.

július 4., 12:10

  • lájfhekk
Fel nem töltött fotóid is figyelné a Facebook: ezt kérdezi tőled
Fel nem töltött fotóid is figyelné a Facebook: ezt kérdezi tőled

Sokak tartják aggasztónak a Facebook új tesztjét, amely a még nem fel nem töltött fotóidhoz kérne hozzáférést.

július 4., 16:45

  • világom
Titokban gyárthatja ezután atomfegyvereit Irán, bármi megtörténhet
Titokban gyárthatja ezután atomfegyvereit Irán, bármi megtörténhet

Irán együttműködése a Nemzetközi Atomenergia Ügynökséggel véget ért.

július 4., 12:40

  • Mindennapi
Veszélyes lehet, ha így hallgatsz zenét – ellophatják adataid, a legnagyobb gyártók eszközei is érintettek
Veszélyes lehet, ha így hallgatsz zenét – ellophatják adataid, a legnagyobb gyártók eszközei is érintettek

A zenehallgatásra használt eszközök közt vannak olyanok, amelyek megteremtik az adatlopás elméleti lehetőségét.

július 4., 16:00

  • világom
Meglepő videó az igazi finn Mikulásról: nyáron ez is a munkája
Meglepő videó az igazi finn Mikulásról: nyáron ez is a munkája

Ha mindig is érdekelt, mit csinál nyáron az igazi Mikulás, ezt a videót nézd meg!

július 4., 15:10

  • világom
Az űrből is látszik, mekkora a baj Magyarországon
Az űrből is látszik, mekkora a baj Magyarországon

A műholdak is látják az űrből, mekkora a baj.

július 4., 13:36

  • Testem
Szimuláción mutatták be, mit tesz egy atombomba az emberi testtel
Szimuláción mutatták be, mit tesz egy atombomba az emberi testtel

Szimuláció segítségével figyelik meg a kutatók az atomrobbanás emberi testre gyakorolt hatásait.

július 4., 19:30

  • életem
Apokaliptikus hidegfront jön: viharos erejű szél és jégeső várható több vármegyében
Apokaliptikus hidegfront jön: viharos erejű szél és jégeső várható több vármegyében

A hidegfront az arra érzékenyeknél fejfájást és vérnyomás-ingadozást okozhat.

július 4., 11:40

  • Mindennapi
Egy hónapig nem lesz áram ebben a magyar városban: itt vannak az időpontok
Egy hónapig nem lesz áram ebben a magyar városban: itt vannak az időpontok

Egész júliusban áramszünetek várhatóak a városban.

július 4., 11:10

  • életem
A te munkádat veheti el elsőként a mesterséges intelligencia, ha ezen a területen dolgozol
A te munkádat veheti el elsőként a mesterséges intelligencia, ha ezen a területen dolgozol

Sok munkakör megszűnik majd a jövőben, mások csak átalakulnak.

július 4., 20:00

  • világom
Házmesterek országai: a gyezsurnajától az inminbanig
Házmesterek országai: a gyezsurnajától az inminbanig

A lakókat besúgó, róluk jelentő, magánéletüket a politikai hatalomnak kiszolgáltató házmester alakja tipikusan 20. századi jelenség.

július 4., 18:30

  • Offline
Milliókat fizetnek egy aukción ezért a csontért: aggódnak a régészek
Milliókat fizetnek egy aukción ezért a csontért: aggódnak a régészek

Elképesztő áron cserélhet gazdát egy igen értékes csont – a régészek aggódnak.

július 4., 06:16

  • világom
Furcsa dolog látszik Kapu Tibor arcán azóta, hogy az űrben van: ez a magyarázat
Furcsa dolog látszik Kapu Tibor arcán azóta, hogy az űrben van: ez a magyarázat

Elsőre ijesztőnek tűnik az, amit Kapu Tibor arcán látunk.

július 4., 19:00

  • Mindennapi
Méregdrága lett egy kedvelt gyümölcs: kevesen engedhetik meg maguknak, pedig régen dúskáltunk benne
Méregdrága lett egy kedvelt gyümölcs: kevesen engedhetik meg maguknak, pedig régen dúskáltunk benne

Kedvelt gyümölcs, idén mégis sokaknak le kell mondania róla.

július 4., 06:30

  • világom
Már hat ember életét követelte az idei nyár, pusztító a hőség Európában
Már hat ember életét követelte az idei nyár, pusztító a hőség Európában

A hőség mindenhol szedi az áldozatait Európában.

július 4., 10:36

  • Offline
Apollo, Hermész, Ízisz – tudod, minek az istene?
Apollo, Hermész, Ízisz – tudod, minek az istene?

Mennyire ismered az ókori isteneket? Teszteld kvízünkkel!

július 4., 06:46

  • Mindennapi
Fizetős lett egy újabb okmány meghosszabbítása: bárhogy intézed, pénzbe kerül
Fizetős lett egy újabb okmány meghosszabbítása: bárhogy intézed, pénzbe kerül

Nem ez az első okmány, amely fizetőssé vált.

július 4., 07:46

  • világom
Évszázados hagyománynak mondtak búcsút a világ legismertebb teniszversenyén
Évszázados hagyománynak mondtak búcsút a világ legismertebb teniszversenyén

A wimbledoni vonalbírók nem örültek a döntésnek, ami felrúgta a hagyományokat.

július 4., 08:36

  • Testem
Ilyen testrésze csak az embernek van, a tudósok sem értik, miért alakult ki
Ilyen testrésze csak az embernek van, a tudósok sem értik, miért alakult ki

Ez az emberi testrész egyedülálló az állatvilágban, még a legközelebbi rokonainknak sincs.

július 4., 07:00

  • Offline
Kacsát vagy nyulat látsz ezen a képen? Sokat elárul a személyiségedről
Kacsát vagy nyulat látsz ezen a képen? Sokat elárul a személyiségedről

Ez a kép nem csak trükkös, a személyiségedről is sokat elárul.

július 4., 08:20

  • Mindennapi
Minden pénzed elveszítheted, ha bedőlsz ennek az olcsó vásárlási lehetőségnek
Minden pénzed elveszítheted, ha bedőlsz ennek az olcsó vásárlási lehetőségnek

Az átverés lényege a szokásos, csak új köntösben, belsős titkokkal vesznek rá a vásárlásra.

július 4., 10:06

  • lájfhekk
Minden adatod elveszhet a számítógépedről, ha ezt nem léped meg időben
Minden adatod elveszhet a számítógépedről, ha ezt nem léped meg időben

Súlyos következményekkel járhat az adataidra nézve, ha nem foglalkozol időben ezzel a számítógépes problémával.

július 4., 07:26

  • Édes otthon
Negatív rekordot döntött a napokban a Tisza: soha ilyen alacsony nem volt még a vízállás
  • életem
Megbüntetnek, ha ezt teszi az utasod az autóban: holnaptól jön a szigor
Megbüntetnek, ha ezt teszi az utasod az autóban: holnaptól jön a szigor

Az utas helyett az autó tulajdonosát bírságolják majd.

július 4., 09:06

  • Mindennapi
Bevezethetik a négynapos munkahetet: több pénzt kapnak így a kevesebbért Nagy-Britanniában
Bevezethetik a négynapos munkahetet: több pénzt kapnak így a kevesebbért Nagy-Britanniában

Gyökeresen megváltozhat a munka világa, ha ezt több helyen bevezetik.

július 4., 09:36

  • világom
Szerelmesek paradicsoma lett ez a vasútállomás: boldogságot keresnek itt a párok
Szerelmesek paradicsoma lett ez a vasútállomás: boldogságot keresnek itt a párok

Még egy ilyen vasútállomást keresve sem találnál.

július 4., 08:50

Érdekességek