Helena Bonham Carternek senki nem tilthatja meg

Olvasási idő kb. 2 perc

A színésznő a Golden Globe gálán nem egyforma lábbelikben jelent meg, az egyik cipője piros volt, míg a másik zöld. Nem ez volt az első eset, hogy Helena Bonham Carter összeállítása megdöbbentett pár embert. A 44 éves híresség elismerte, hogy párszor már hibázott, néha valóban mellényúl, amikor felöltözik, de ez nem jelenti azt, hogy ezentúl visszafogottabb ruhákban láthatjuk majd viszont.

Mint elmondta, szerinte a divat arról szól, hogy jól érezzük magunkat, és nem helyes, hogy egyes szakmabeliek meg akarják szabni, hogy mit vehetünk fel, és mit nem. Ő természetesen lázad ez ellen. „Miért ne hordhatnánk egymáshoz nem illő cipőket? Ki tiltja meg? A divat számomra a fantáziáról szól, a szokatlan dolgok összepárosításáról” – nyilatkozta a színésznő a People magazinnak.

A furcsa összeállításokért rajongó hírességnek – mily meglepő - nagyon tetszik Lady Gaga stílusa. „Imádom azt, ahogyan öltözködik. Ő tulajdonképpen egy művészeti alkotás. Hihetetlen, hogyan képes járni egyes cipőkben, amiket felvesz” – tette hozzá Helena Bonham Carter, aki természetesen megtisztelőnek érzi, ha az extravagáns, bizarr holmijairól is ismert énekesnőhöz hasonlítják.

„Ez én nevem valószínűleg Lady Haha lenne. Egyébként egy fantasztikus nő” – mondta Tim Burton élete párja, akit persze arról is megkérdeztek, hogy milyen ruhában jelenik majd meg az Oscar-gálán. „Talán ugyanazt a Vivienne Westwood kreációt veszem majd fel, amit a Golden Globe gálán viseltem, igaz, ezúttal két egyforma cipőben megyek majd az eseményre, vagy lehet, hogy a cipőket a fejemre teszem” – viccelődött a színésznő, akit idén a Legjobb női mellékszereplő kategóriájában jelöltek Oscar-díjra A király beszéde című filmben nyújtott alakításáért. Ja, és a Vanity Fair szerint egyébként ő a legjobban öltözött celebek egyike. Kattintson a fotóra, galériánk rengeteg hajmeresztő összeállítást tartalmaz Helena Bonham Cartertől!

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

  • Offline
Ez a kígyó napról napra hosszabb lesz, már több tíz méteres
Ez a kígyó napról napra hosszabb lesz, már több tíz méteres

Egy 11 éves kislánynak és a helyiek összefogásának köszönhetően különleges látványosság jelent meg az alföldi városban.

május 3., 16:00

  • világom
Az éjszakai boszorkányoktól minden náci rettegett
Az éjszakai boszorkányoktól minden náci rettegett

A szovjet női pilóták alakulatát nevezték a nácik éjszakai boszorkányoknak.

május 3., 18:30

  • Önidő
Trágyából készít papírt ez a gazda: a videó alapján te is megcsinálhatod
Trágyából készít papírt ez a gazda: a videó alapján te is megcsinálhatod

Első pillantásra gusztustalan, mégis a papírkészítés egy igen egyszerű és környezetbarát formája. Te is meg tudod csinálni.

május 4., 06:30

  • Testem
A 102 éves professzor szerint ezt kell tenned, ha sokáig akarsz élni
A 102 éves professzor szerint ezt kell tenned, ha sokáig akarsz élni

A professzor decemberben töltötte be 102. életévét, és állítja: nem a jó gének, hanem a tudatos életmód számít.

május 4., 07:26

  • életem
Pokoli nyárra kell felkészülnünk, nemcsak az időjárás okoz majd gondot a Balatonnál
Pokoli nyárra kell felkészülnünk, nemcsak az időjárás okoz majd gondot a Balatonnál

Bonyolult meteorológiai és természeti folyamok alakíthatják a nyári időjárást 2025-ben.

május 3., 17:30

  • életem
Ezért ne töröld az exeddel közös fotóidat
Ezért ne töröld az exeddel közös fotóidat

Vannak, akik csak a mérgező múltat törlik, mások mindent.

1 órája

  • Offline
Ez a 3 dolog kell ahhoz, hogy Ferenc pápát szentté avassák
Ez a 3 dolog kell ahhoz, hogy Ferenc pápát szentté avassák

A nemrég elhunyt Ferenc pápát tömegek követelik a szentek sorába.

május 3., 16:46

  • világom
Ilyen volt a nők élete az Oszmán Birodalomban: akár hatévesen is férjhez adhatták őket
Ilyen volt a nők élete az Oszmán Birodalomban: akár hatévesen is férjhez adhatták őket

A török nők akár válást is kezdeményezhettek, ha férjük megtagadta tőlük a kávé élvezetét.

május 3., 19:30

  • Offline
Tudod, kik énekelték ezeket a slágereket a táncdalfesztiválokon?
Tudod, kik énekelték ezeket a slágereket a táncdalfesztiválokon?

1966 és 1972 között 6 Táncdalfesztivált rendeztek. Emlékszel még a legnagyobb slágerek előadóira?

május 4., 06:46

  • Testem
Ez a végzetes rák sokáig némán fejlődik, pedig időben felismerve jól kezelhető
Ez a végzetes rák sokáig némán fejlődik, pedig időben felismerve jól kezelhető

Az egyik leggyakrabban előforduló daganatos betegség, de szerencsére van rá szűrővizsgálat.

május 4., 06:00

  • Édes otthon
Ötmilliárd forint rezsicsökkentésre: ezek a társasházak pályázhatnak
Ötmilliárd forint rezsicsökkentésre: ezek a társasházak pályázhatnak

A társasházak és lakásszövetkezetek komoly költségcsökkenést érhetnek el a pályázat révén.

május 4., 08:06

  • életem
Ez az 3 szokás minden bolti eladót kiborít: te is hibás lehetsz bennük
Ez az 3 szokás minden bolti eladót kiborít: te is hibás lehetsz bennük

A vásárlók több szokása sokszor bosszantja a bolti eladókat.

május 3., 07:26

  • életem
Hatalmas neveletlenség, ha így veszed le a cipődet
Hatalmas neveletlenség, ha így veszed le a cipődet

Egyetlen esetben szeghetjük meg az íratlan szabályt, de akkor is van egy feltétele a dolognak.

május 4., 08:20

  • világom
Vízen járnak majd ebben a templomban
Vízen járnak majd ebben a templomban

A tervek szerint a szószéket kapják meg a vízimentők.

május 3., 15:10

  • Offline
Elsőként leplezte le a Watergate-botrányt, de nőként senki sem hitt neki
Elsőként leplezte le a Watergate-botrányt, de nőként senki sem hitt neki

Hiába fordult a sajtóhoz, a Watergate-botrány hősnőjét hataloméhes férfiak hallgattatták el.

május 3., 13:36

  • Testem
Annyi vizet ivott, hogy a kórházban is alig tudtak segíteni a férfin
Annyi vizet ivott, hogy a kórházban is alig tudtak segíteni a férfin

A vízivás okozott nagy gondot egy férfi kórházi kezelése közben.

május 3., 06:30

  • életem
Rendhagyó címletű forintokat adtak ki, kiderült, meddig érhetőek el
Rendhagyó címletű forintokat adtak ki, kiderült, meddig érhetőek el

A különleges, új pénzérmék szokatlan címletben kerülhetnek szemünk elé, de már nem sokáig.

május 4., 07:45

  • Offline
Árpád híd vagy Árpád-híd: hogy írjuk helyesen a földrajzi neveket?
Árpád híd vagy Árpád-híd: hogy írjuk helyesen a földrajzi neveket?

Te hogy állsz a földrajzi nevek helyesírásával? Teszteld kvízünkkel!

május 3., 06:46

  • életem
Közeleg a fagyiünnep: féláron adnak minden gombócot ezen a napon
Közeleg a fagyiünnep: féláron adnak minden gombócot ezen a napon

Idén is megrendezik a magyar fagylalt napját, amikor 50 százalékos kedvezménnyel lehet fagyizni.

május 3., 14:36

  • Testem
Hétszeres erővel is koptathatja a térdízületet, sokan mégsem tesznek ellene
Hétszeres erővel is koptathatja a térdízületet, sokan mégsem tesznek ellene

A fájdalom egy idő után már nyugalmi állapotban is jelentkezik.

május 4., 08:36

  • VIP
„Egy szerep sikere nem a bőrszínen, hanem a jellemen múlik” – interjú Kálid Artúrral
„Egy szerep sikere nem a bőrszínen, hanem a jellemen múlik” – interjú Kálid Artúrral

Kálid Artúr soha nem kezelte tabuként a származását és a traumákkal tűzdelt sorsát.

május 3., 12:10

  • világom
Ez a világ legdepressziósabb városa: lakásaiban máig ott állnak a korhadt bútorok
Ez a világ legdepressziósabb városa: lakásaiban máig ott állnak a korhadt bútorok

Szörnyű múltja van a világ legdepressziósabb városának.

május 3., 12:40

  • világom
"Kik a világ legrosszabb taxisai, és miért egyértelműen az olaszok?"
"Kik a világ legrosszabb taxisai, és miért egyértelműen az olaszok?"

Bár sokan nem tartják mérvadónak és teljes körűnek az ilyen felméréseket és listákat, de azért érdekes "pillanatfelvételnek" mindenképp jók.

május 3., 11:40

  • Önidő
Ezeken a helyszíneken játszódott a Hunyadi: ide érdemes ma is ellátogatni
Ezeken a helyszíneken játszódott a Hunyadi: ide érdemes ma is ellátogatni

Egy hosszú hétvégén érdemes felkeresni a magyar történelem jelentősebb helyszíneit – például azokat, amelyek a Hunyadi-sorozatban is feltűntek.

május 3., 08:06

  • életem
Elképesztő: évi 21 napot lustálkodnak a Z generációsok
Elképesztő: évi 21 napot lustálkodnak a Z generációsok

A kérdés csak annyi: amikor elmerülnek a takaró alatt a telefonnal, éppen feltöltődnek vagy menekülnek?

május 3., 09:06

  • világom
Ijesztő, ahogy a tengerbe fordulnak ezek az épületek: tilos sétálni alattuk
Ijesztő, ahogy a tengerbe fordulnak ezek az épületek: tilos sétálni alattuk

Dacolnak a gravitációval ezek a tengerbe forduló épületek.

május 3., 11:10

  • világom
Drasztikus változások a magyarok kedvenc úti céljánál: besokalltak a városvezetők
Drasztikus változások a magyarok kedvenc úti céljánál: besokalltak a városvezetők

Ez még csak a kezdet, további intézkedések várhatók az egész városban.

május 3., 10:06

  • világom
Ettől lesz valójában fehér a füst a Vatikánban: a kémény készen áll
Ettől lesz valójában fehér a füst a Vatikánban: a kémény készen áll

Felkerült a kémény a Sixtus-kápolnára, hamarosan elvonulnak a világ elől a bíborosok. Utánajártunk, mi okozza a füst színét siker esetén.

május 3., 07:45

  • életem
Gusztustalannak tartott testváladékunk jelezheti a rákot időben
Gusztustalannak tartott testváladékunk jelezheti a rákot időben

Sokan csak esztétikai kérdésnek tartják, pedig az életünket is megvédheti.

május 3., 08:36

  • életem
Ez az egy mozdulat azonnal elárulja, mennyire vagy jól nevelt
Ez az egy mozdulat azonnal elárulja, mennyire vagy jól nevelt

A mozdulataink sokat elárulnak rólunk és hátterünkről, de ebből sok minden tanulható.

május 3., 08:20

Érdekességek