Feketét, fehéret, vöröset ne viseljen esküvőn

Olvasási idő kb. 2 perc

Írtunk már arról, hogy mi az idei a koszorúslánydivat, mit viseljen a vőlegény, és arról is, hogy a meleg párok milyen ruhában szoktak házasodni. Mégis, életünkben a legtöbbször vendégként érkezünk egy esküvőre, így vessünk egy pillantást a galériában arra, hogyan oldja meg az öltözködés problémáját az esős Angliában Kate Moss és Katalin hercegné.

Akik ismerik a Négy esküvő egy temetés című filmet, tudják, hogy a szigetországban komoly etikettje van házassági ceremónia divatjának. Amúgy nincs ez másként nálunk sem, csak talán egy kis zavar uralkodik a fejekben.

Mik azok az alapvető szabályok, amelyekre a vendég hölgyeknek figyelni kell?

1.       Templomban nem illik fedetlen vállal megjelenni. Ha mégis váll nélküli ruha mellett döntünk, legyen nálunk boleró, stóla vagy blézer.

2.       A hagyományok szerint kerülni kell a fehér és a fekete színt is, előbbit a menyasszony, utóbbit a temetések miatt. De hozzá kell tenni, hogy manapság ez a szabály, főleg a fekete ruhával kapcsolatban, kezd feloldódni.

3.       Az élénkpiros ruha sem igazán jó ötlet, mert az új asszony éjfélkor jó eséllyel valami nagyon hasonlóba öltözik át.

4.       Sokan számítanak arra, hogy éppen egy esküvőn találják meg a nagy őt  - és lássuk be, erre van is némi esély - így a szexi ruháról senkit sem szabad lebeszélni. Természetesen csak a lagziban vetkőzzünk nagyon neki, a vacsorán nem ajánlatos köldökig dekoltált ruhában ülni.

5.       Egy jó tanács a végére: vigyen magával több cipőt, így elegáns lehet a ceremónián a magassarkújában, és még éjfél után is táncolhat a kényelmesebbikben.

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

  • Offline
Ezek a települések régen Budapesten belül léteztek, ma már csak utcanevek emlékeztetnek rájuk
Ezek a települések régen Budapesten belül léteztek, ma már csak utcanevek emlékeztetnek rájuk

Ezekről a régi településekről sokan nem is tudják, hogy valaha is léteztek.

június 15., 18:30

  • Mindennapi
Sokan kapnak levelet a NAV-tól, komoly bírságot kockáztat, aki nem válaszol
Sokan kapnak levelet a NAV-tól, komoly bírságot kockáztat, aki nem válaszol

A válaszadásra 15 nap van, aki ezt elmulasztja, több százezer forintos bírságot kaphat.

június 15., 17:31

  • világom
Rémisztő videó: ez a világ legveszélyesebb autóútja
Rémisztő videó: ez a világ legveszélyesebb autóútja

Borzongató látvány, ahogy a helyi szállítók teherautóval haladnak át ezen az úton, ahol sokan a völgybe vesztek már.

június 15., 19:00

  • Szülőség
Nincs csodaszer az autizmusra – miért kísérleteznek mégis a szülők?
Nincs csodaszer az autizmusra – miért kísérleteznek mégis a szülők?

Autista gyermekek szüleinek ígérnek gyors javulást, esetleg teljes "gyógyulást" az önjelölt szakértők. Vélemény, személyes tapasztalatokkal.

június 15., 16:00

  • Offline
Eszement Guinness-rekordok: Hány vécédeszkát tudsz fejjel összetörni 1 perc alatt?
Eszement Guinness-rekordok: Hány vécédeszkát tudsz fejjel összetörni 1 perc alatt?

A legtöbb kettéfejelt vécédeszka? Rubik-kocka-zsonglőrködés? Ezek a legfurcsább világrekordok a Guinness-rekordok könyvében. Te hallottál már róluk?

június 15., 19:30

  • világom
Tömegeket vertek át, hogy felépülhessen Európa legszebb gótikus temploma
Tömegeket vertek át, hogy felépülhessen Európa legszebb gótikus temploma

A német katedrálist olyanok finanszírozták meg, akik aggódtak az üdvösségük miatt.

június 15., 15:10

  • Offline
Ezért hiányzik a Colosseum egyik fele: súlyos csapásokat kellett kiállnia
Ezért hiányzik a Colosseum egyik fele: súlyos csapásokat kellett kiállnia

A Római Colosseum évezredek óta lenyűgözi a látogatókat. Azonban sokan nem tudják, miért hiányzik az egyik fele.

június 15., 16:46

  • Offline
Ilyenek lehetnek a jövő gyalogátkelői: becsapják az agyad
Ilyenek lehetnek a jövő gyalogátkelői: becsapják az agyad

Mégsem kell mindenhez AI, elég a józan ész és egy kis kreativitás.

június 16., 06:00

  • Offline
Mindenki megdöbbent: az 55 éves férfi vette feleségül 17 éves fia menyasszonyát
Mindenki megdöbbent: az 55 éves férfi vette feleségül 17 éves fia menyasszonyát

Szervezte az esküvőt, csak éppen nem azt, amelyiket a család hitte.

2 órája

  • életem
Az alacsony fizetésnél tízszer gyakoribb oka a munkahelyváltásnak ez a jelenség
Az alacsony fizetésnél tízszer gyakoribb oka a munkahelyváltásnak ez a jelenség

Nemcsak szakmailag, de emberileg is felőröl hosszabb távon.

június 16., 06:16

  • VIP
Hernádi Judit féltette lányát: elárulta, miért aggódott
Hernádi Judit féltette lányát: elárulta, miért aggódott

Hernádi Judit aggodalommal figyelte Tarján Zsófia döntését.

június 15., 14:36

  • Szülőség
Valami nagyon fontos hiányzik a testéből annak, aki császármetszéssel születik
Valami nagyon fontos hiányzik a testéből annak, aki császármetszéssel születik

Amikor kisfia allergiás lett, és az antibiotikumok után nehezen épült fel, az anya utánajárt, mi állhat a háttérben. Megdöbbentő felfedezést tett.

június 16., 06:30

  • Testem
Ez az egyszerű teszt elárulja, ha túl gyorsan öregszik az agyad
Ez az egyszerű teszt elárulja, ha túl gyorsan öregszik az agyad

Előre jelezheti a komolyabb egészségügyi problémák kockázatát is, mint a demencia, de még a szív- és érrendszeri betegségeket is.

június 15., 07:26

  • világom
Kalózok kincse miatt népesült be Florida – átverés volt az egész
Kalózok kincse miatt népesült be Florida – átverés volt az egész

Hiába érkeztek tömegével az emberek Floridába, nem találtak kincset.

június 16., 07:26

  • Szülőség
Apák napja van: Mexikóban óriási bulit csapnak, mi, magyarok, épp csak elkezdtük megtartani
Apák napja van: Mexikóban óriási bulit csapnak, mi, magyarok, épp csak elkezdtük megtartani

Nemcsak nálunk, hanem a világ sok más országában is ezen a napon köszöntik az apákat.

június 15., 06:30

  • Édes otthon
Cölöpökön áll ez a több évtizede elhagyatott falu, pedig még fa sem volt a szigeten
Cölöpökön áll ez a több évtizede elhagyatott falu, pedig még fa sem volt a szigeten

Csak sejtik, hogyan kerülhetett fa a barátságtalan sziget ma már elhagyatott falujába.

június 15., 12:40

  • Testem
Napi 2 óra ebből a mindennapi szokásból négyszeresére növelheti a depresszió esélyét
Napi 2 óra ebből a mindennapi szokásból négyszeresére növelheti a depresszió esélyét

Ez a tevékenység fokozza az önbizalomhiányt, félelmet és reménytelenséget.

június 15., 13:36

  • Offline
Földrajzi kvíz haladóknak: mely országban található Tartu?
Földrajzi kvíz haladóknak: mely országban található Tartu?

Ez a földrajzi kvíz nem lesz könnyű: olyan városokról kell megállapítanod, mely országban található, amelyekről még talán nem is hallottál.

június 16., 06:46

  • Offline
Trükkös irodalmi kvíz: felismered a magyar regényeket az első mondatukról?
Trükkös irodalmi kvíz: felismered a magyar regényeket az első mondatukról?

Ebben a fejtörőben csokorba szedtük a magyar regényirodalom néhány ikonikus első mondatát. Te mindegyiket ismered?

június 15., 06:46

  • Mindennapi
Özönvíz és jégeső jön ma: 13 megyére él a veszélyjelzés
Özönvíz és jégeső jön ma: 13 megyére él a veszélyjelzés

13 vármegyére adtak ki figyelmeztetést az zivatarok, a szél és a jégeső miatt.

június 16., 07:00

  • Testem
Ezt teszi valójában a hőség a szervezeteddel – orvos mondja el az igazságot
Ezt teszi valójában a hőség a szervezeteddel – orvos mondja el az igazságot

A hőség hatására testünkben zajló folyamatok sokkal bonyolultabbak annál, mint hogy melegünk van. Dr. Kálmán Éva avat be a részletekbe.

június 15., 11:40

  • világom
3 hely a világon, ahova még nem ért el a civilizáció
3 hely a világon, ahova még nem ért el a civilizáció

Az ember kíváncsiságának köszönhetően szinte az egész világot megismertük. De mi az, amit a mai napig sem sikerült?

június 15., 10:06

  • Offline
Majdnem kipusztult, most hungarikummá lett ez a növény
Majdnem kipusztult, most hungarikummá lett ez a növény

Egy időben kihalt fajtaként tartották számon, de néhányak kitartó munkája révén egyre nagyobb területen terem.

június 15., 11:10

  • Testem
Napi 5 gramm ebből a tejtermékből jelentősen csökkenti a cukorbetegség esélyét
Napi 5 gramm ebből a tejtermékből jelentősen csökkenti a cukorbetegség esélyét

Ráadásul a szívbetegségek megelőzésében is szerepe lehet.

június 15., 08:35

  • világom
Veszélyes ragadozókra figyelmeztetnek a magyarok kedvenc üdülőhelyén
Veszélyes ragadozókra figyelmeztetnek a magyarok kedvenc üdülőhelyén

A veszélyes állatok egyre komolyabb fenyegetést jelentenek az egyik közeli országban.

június 15., 08:06

  • lájfhekk
Ezt a 7 eszközt semmiképpen ne dugd a hosszabbítóba: nagyon rossz vége lehet
Ezt a 7 eszközt semmiképpen ne dugd a hosszabbítóba: nagyon rossz vége lehet

Elsőre hasznosnak tűnik, de bizonyos eszközök esetében nem éri meg a kockázatot.

június 15., 08:20

  • Offline
Stopra várva az Osztyapenkónál: így utaztunk a szocializmusban a Balatonra
Stopra várva az Osztyapenkónál: így utaztunk a szocializmusban a Balatonra

A trapéznadrágos fiatalok kedvét igyekeztek elvenni a stoppolástól, de az autóstop a nyugati életérzést és a szabadságot is megtestesítette.

június 15., 09:05

  • Mindennapi
Egzotikus, emberre is veszélyes ragadozó bukkant fel Csepelen
Egzotikus, emberre is veszélyes ragadozó bukkant fel Csepelen

A csepeli polgármester figyelmeztet: senki ne nyúljon hozzá a veszélyes állathoz.

június 15., 07:46

  • Szülőség
Ez volt gyerekkorunk egyik legkárosabb mondata: mind hallgattuk
Ez volt gyerekkorunk egyik legkárosabb mondata: mind hallgattuk

Mindannyian ismerjük ezt a mondatot. A szándék lehet jó, de az üzenet veszélyes, mert elfojtjuk a gyermek ösztönös érzeteit.

június 15., 12:10

  • életem
Itt lesznek lezárások nyáron: mutatjuk, hogyan lehet haladni
Itt lesznek lezárások nyáron: mutatjuk, hogyan lehet haladni

Ugyan a Balaton felé igyekvők számára hamarosan kedvezőbb lesz a helyzet, de egyes szakaszokon lezárásokra kell számítani.

június 15., 08:50

Ezt olvastad már?
Érdekességek