A hónalj az új csöcs?

Olvasási idő kb. 1 perc

Teljesen jogos felvetést fogalmazott meg a Huffington Post divatstábja: két magazincímlapot vettek szemügyre, egyiken Ashley Greene fogja a veséjét a decemberi FLARE magazinnak, a másikon Aymeline Valade szorít magához kistáskát a januári japán Vogue-nak. A két képben az a közös, hogy a címlapnők a hónaljukat mutogatják. Ezen felbuzdulva egy galériát is összerántottak néhány hasonlóról, amelyet a képre kattintva megtekinthet.

Kattintson tehát, érdekes lesz!
Kattintson tehát, érdekes lesz!FLARE

A lap szerint a hónalj lehet az új peeptoe (vagyis a cipőorr-kivágás), esetleg a celebnőknek sürgősen szellőztetniük kellett magukat, legalábbis a képek ezt sugallják. Szerintünk viszont a hónalj az új csöcs, a menő ismertcsajok ezért mutogatják. Pedig vigyázhatnának, a nők többsége gusztustalannak tartja saját hónalját, igaz, a férfiakkal engedékenyebbek vagyunk e téren.

A hónaljjal kapcsolatos hiedelmekről pedig sokfelé, például itt olvashat. "Az amerikai Kentucky állam déli részén például a fiatal legények vagy a lányok egy almát tettek a hónaljukba, és – miután az megmelegedett – jóízűen megették, mert ez számukra garantálta, hogy a kedvesük szeretni fogja őket." Ez elég komoly fétisnek tűnik, így elsőre.

Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

  • Offline
Ilyenek lehetnek a jövő gyalogátkelői: becsapják az agyad
Ilyenek lehetnek a jövő gyalogátkelői: becsapják az agyad

Mégsem kell mindenhez AI, elég a józan ész és egy kis kreativitás.

június 16., 06:00

  • Offline
Ezért hiányzik a Colosseum egyik fele: súlyos csapásokat kellett kiállnia
Ezért hiányzik a Colosseum egyik fele: súlyos csapásokat kellett kiállnia

A Római Colosseum évezredek óta lenyűgözi a látogatókat. Azonban sokan nem tudják, miért hiányzik az egyik fele.

június 15., 16:46

  • Offline
Eszement Guinness-rekordok: Hány vécédeszkát tudsz fejjel összetörni 1 perc alatt?
Eszement Guinness-rekordok: Hány vécédeszkát tudsz fejjel összetörni 1 perc alatt?

A legtöbb kettéfejelt vécédeszka? Rubik-kocka-zsonglőrködés? Ezek a legfurcsább világrekordok a Guinness-rekordok könyvében. Te hallottál már róluk?

június 15., 19:30

  • életem
Az alacsony fizetésnél tízszer gyakoribb oka a munkahelyváltásnak ez a jelenség
Az alacsony fizetésnél tízszer gyakoribb oka a munkahelyváltásnak ez a jelenség

Nemcsak szakmailag, de emberileg is felőröl hosszabb távon.

június 16., 06:16

  • Offline
Ezek a települések régen Budapesten belül léteztek, ma már csak utcanevek emlékeztetnek rájuk
Ezek a települések régen Budapesten belül léteztek, ma már csak utcanevek emlékeztetnek rájuk

Ezekről a régi településekről sokan nem is tudják, hogy valaha is léteztek.

június 15., 18:30

  • világom
Tömegeket vertek át, hogy felépülhessen Európa legszebb gótikus temploma
Tömegeket vertek át, hogy felépülhessen Európa legszebb gótikus temploma

A német katedrálist olyanok finanszírozták meg, akik aggódtak az üdvösségük miatt.

június 15., 15:10

  • Szülőség
Nincs csodaszer az autizmusra – miért kísérleteznek mégis a szülők?
Nincs csodaszer az autizmusra – miért kísérleteznek mégis a szülők?

Autista gyermekek szüleinek ígérnek gyors javulást, esetleg teljes "gyógyulást" az önjelölt szakértők. Vélemény, személyes tapasztalatokkal.

június 15., 16:00

  • világom
Rémisztő videó: ez a világ legveszélyesebb autóútja
Rémisztő videó: ez a világ legveszélyesebb autóútja

Borzongató látvány, ahogy a helyi szállítók teherautóval haladnak át ezen az úton, ahol sokan a völgybe vesztek már.

június 15., 19:00

  • Mindennapi
Sokan kapnak levelet a NAV-tól, komoly bírságot kockáztat, aki nem válaszol
Sokan kapnak levelet a NAV-tól, komoly bírságot kockáztat, aki nem válaszol

A válaszadásra 15 nap van, aki ezt elmulasztja, több százezer forintos bírságot kaphat.

június 15., 17:31

  • Testem
Ez az egyszerű teszt elárulja, ha túl gyorsan öregszik az agyad
Ez az egyszerű teszt elárulja, ha túl gyorsan öregszik az agyad

Előre jelezheti a komolyabb egészségügyi problémák kockázatát is, mint a demencia, de még a szív- és érrendszeri betegségeket is.

június 15., 07:26

  • VIP
Hernádi Judit féltette lányát: elárulta, miért aggódott
Hernádi Judit féltette lányát: elárulta, miért aggódott

Hernádi Judit aggodalommal figyelte Tarján Zsófia döntését.

június 15., 14:36

  • Édes otthon
Cölöpökön áll ez a több évtizede elhagyatott falu, pedig még fa sem volt a szigeten
Cölöpökön áll ez a több évtizede elhagyatott falu, pedig még fa sem volt a szigeten

Csak sejtik, hogyan kerülhetett fa a barátságtalan sziget ma már elhagyatott falujába.

június 15., 12:40

  • Testem
Napi 2 óra ebből a mindennapi szokásból négyszeresére növelheti a depresszió esélyét
Napi 2 óra ebből a mindennapi szokásból négyszeresére növelheti a depresszió esélyét

Ez a tevékenység fokozza az önbizalomhiányt, félelmet és reménytelenséget.

június 15., 13:36

  • Mindennapi
Özönvíz és jégeső jön ma: 13 megyére él a veszélyjelzés
Özönvíz és jégeső jön ma: 13 megyére él a veszélyjelzés

13 vármegyére adtak ki figyelmeztetést az zivatarok, a szél és a jégeső miatt.

június 16., 07:00

  • Offline
Trükkös irodalmi kvíz: felismered a magyar regényeket az első mondatukról?
Trükkös irodalmi kvíz: felismered a magyar regényeket az első mondatukról?

Ebben a fejtörőben csokorba szedtük a magyar regényirodalom néhány ikonikus első mondatát. Te mindegyiket ismered?

június 15., 06:46

  • Szülőség
Apák napja van: Mexikóban óriási bulit csapnak, mi, magyarok, épp csak elkezdtük megtartani
Apák napja van: Mexikóban óriási bulit csapnak, mi, magyarok, épp csak elkezdtük megtartani

Nemcsak nálunk, hanem a világ sok más országában is ezen a napon köszöntik az apákat.

június 15., 06:30

  • világom
Kalózok kincse miatt népesült be Florida – átverés volt az egész
Kalózok kincse miatt népesült be Florida – átverés volt az egész

Hiába érkeztek tömegével az emberek Floridába, nem találtak kincset.

június 16., 07:26

  • Offline
Földrajzi kvíz haladóknak: mely országban található Tartu?
Földrajzi kvíz haladóknak: mely országban található Tartu?

Ez a földrajzi kvíz nem lesz könnyű: olyan városokról kell megállapítanod, mely országban található, amelyekről még talán nem is hallottál.

június 16., 06:46

  • Szülőség
Valami nagyon fontos hiányzik a testéből annak, aki császármetszéssel születik
Valami nagyon fontos hiányzik a testéből annak, aki császármetszéssel születik

Amikor kisfia allergiás lett, és az antibiotikumok után nehezen épült fel, az anya utánajárt, mi állhat a háttérben. Megdöbbentő felfedezést tett.

június 16., 06:30

  • Offline
Stopra várva az Osztyapenkónál: így utaztunk a szocializmusban a Balatonra
Stopra várva az Osztyapenkónál: így utaztunk a szocializmusban a Balatonra

A trapéznadrágos fiatalok kedvét igyekeztek elvenni a stoppolástól, de az autóstop a nyugati életérzést és a szabadságot is megtestesítette.

június 15., 09:05

  • világom
3 hely a világon, ahova még nem ért el a civilizáció
3 hely a világon, ahova még nem ért el a civilizáció

Az ember kíváncsiságának köszönhetően szinte az egész világot megismertük. De mi az, amit a mai napig sem sikerült?

június 15., 10:06

  • Testem
Ezt teszi valójában a hőség a szervezeteddel – orvos mondja el az igazságot
Ezt teszi valójában a hőség a szervezeteddel – orvos mondja el az igazságot

A hőség hatására testünkben zajló folyamatok sokkal bonyolultabbak annál, mint hogy melegünk van. Dr. Kálmán Éva avat be a részletekbe.

június 15., 11:40

  • Offline
Majdnem kipusztult, most hungarikummá lett ez a növény
Majdnem kipusztult, most hungarikummá lett ez a növény

Egy időben kihalt fajtaként tartották számon, de néhányak kitartó munkája révén egyre nagyobb területen terem.

június 15., 11:10

  • Mindennapi
Egzotikus, emberre is veszélyes ragadozó bukkant fel Csepelen
Egzotikus, emberre is veszélyes ragadozó bukkant fel Csepelen

A csepeli polgármester figyelmeztet: senki ne nyúljon hozzá a veszélyes állathoz.

június 15., 07:46

  • életem
Itt lesznek lezárások nyáron: mutatjuk, hogyan lehet haladni
Itt lesznek lezárások nyáron: mutatjuk, hogyan lehet haladni

Ugyan a Balaton felé igyekvők számára hamarosan kedvezőbb lesz a helyzet, de egyes szakaszokon lezárásokra kell számítani.

június 15., 08:50

  • Testem
Napi 5 gramm ebből a tejtermékből jelentősen csökkenti a cukorbetegség esélyét
Napi 5 gramm ebből a tejtermékből jelentősen csökkenti a cukorbetegség esélyét

Ráadásul a szívbetegségek megelőzésében is szerepe lehet.

június 15., 08:35

  • világom
Veszélyes ragadozókra figyelmeztetnek a magyarok kedvenc üdülőhelyén
Veszélyes ragadozókra figyelmeztetnek a magyarok kedvenc üdülőhelyén

A veszélyes állatok egyre komolyabb fenyegetést jelentenek az egyik közeli országban.

június 15., 08:06

  • Szülőség
Ez volt gyerekkorunk egyik legkárosabb mondata: mind hallgattuk
Ez volt gyerekkorunk egyik legkárosabb mondata: mind hallgattuk

Mindannyian ismerjük ezt a mondatot. A szándék lehet jó, de az üzenet veszélyes, mert elfojtjuk a gyermek ösztönös érzeteit.

június 15., 12:10

  • lájfhekk
Ezt a 7 eszközt semmiképpen ne dugd a hosszabbítóba: nagyon rossz vége lehet
Ezt a 7 eszközt semmiképpen ne dugd a hosszabbítóba: nagyon rossz vége lehet

Elsőre hasznosnak tűnik, de bizonyos eszközök esetében nem éri meg a kockázatot.

június 15., 08:20

Érdekességek