Ha rendszeresen szív vasúti átkelőknél Budapesten, akkor tudja, hogy a várakozás már önmagában sem akkora móka, hát még, ha mellé esik az eső, és hatszor annyian próbálnak átjutni azon az egyébként is nyűgös szakaszon. Ilyen pont a XV. kerületben a Szerencs utcai vasúti átkelő is, ahol csütörtökön reggel fél kilenc körül a keresztutcákból is jelentős kocsisor igyekezett kijutni, csak hát, ugye, sorompó volt. Akadt ám, akit ez sem zavart abban, hogy előre furakodjon: az egyik autós a Pázmány Péter utcából kikanyarodva úgy döntött, a szembejövő sávban előzi be a teljes kocsisort, aztán a sorompónál majd úgyis beengedi valaki. Mert hát csak megsajnálja valaki a szembejövőket, hogy nem tudnak haladni. És persze így is lett. Taplóknak áll a világ, na.