Bringások lepték el Budapest belvárosát

2014.09.22. 21:33

Hétfőn koraeste egy halom ember tekert végig a budapesti Nagykörúton az autómentes nap alkalmából. Az eseményt most nem a Magyar Kerékpárosklub szervezte, hanem egy másik, civilekből álló bringás közösség, akik Facebookon toborozták össze a bicikliseket.

"A Legyen bringázható a Nagykörút felvonulás szervezői és résztvevői kerékpárral közlekedő civil városlakók, akik szeretnék, ha érdemi vita kezdődne a szakmai szervezetek és a döntéshozók között a Nagykörútról, melynek során a probléma feltárásán túl meghatároznának konkrét lépéseket és ezekhez pedig konkrét határidőket is rendelnének" – írták.

A Magyar Kerékpárosklub elnöke, László János pedig a Magyar Nemzet Online-on megjelent interjúban elmondta, hogy bár szerinte nem pont most kellett volna megszervezni ezt a demonstrációt, azért nem tartja rossznak. "Azt nem gondolom, hogy akadályozna bármit is egy ilyen demonstráció. Én a magam részéről, privát emberként nem tartom különösebben időszerűnek magát a rendezvényt, és nem is nagyon hiszem, hogy a dolgot nagyon előre fogja vinni. Ugyanakkor nem tartom bajnak, hogy demonstrációval hívják fel a figyelmet erre a problémára."