Hálistennek, elérkezett az a pont Budapesten, hogy belátta a fővároshoz tartozó úthálózatot kezelő BKK Közút, hogy nincs elég kapacitása karban tartani ezeket az utakat. Mit tegyünk? – tehették fel a kérdést számtalan mítingen a cég közép- és felsővezetői, mire egy alkalmas személy fejéből kipattant az ötlet:

Fogadják örökbe a népek az utcákat, és tegyék rendbe maguk!

Erre biztos nagy tapsvihar kerekedett a légkondicionált teremben, gyorsan szóltak is a weboldaluk szerkesztőjének, ő pedig létrehozta ezt a linket.

„A Fogadj örökbe egy utat! projekt lényege, hogy cégek, iskolák, a közösségért tenni akarók" örökbe fogadhatnak egy útszakaszt, és megengedik nekik, hogy rendbe tegyék azt. Megadtak egy mailcímet is, ahova lehet írni ez ügyben. Persze megkerestük a BKK Közutat is, megkérdeztük, kik éltek eddig a lehetőséggel, honnan jött az ötlet, nem érzik-e, hogy visszás a BKK feladatait az adófizető lakosságra tukmálni, illetve milyen utakat tettek eddig rendbe a felajánlók. 

Ahogy a folyamatosan javuló útminőség, a kevesebb kátyú is mutatja, természetesen nincs szó arról, hogy a BKK Közút másokra hárítaná az utak rendbetételét.

– jelentették ki kerek perec. Ahogy kiderült a válaszból, leginkább a cégekre utaznak, és a társadalmi felelősségvállalási programjaikra. Hozzáteszik, az egészségügyben is volt már több ilyen eset, ahogy közműcégek beruházásait is támogatták vállalatok. A BKK Közútnak a Škodával volt együttműködése, közösen újították fel a városligeti KRESZ-parkot. A lehetőség ősszel indult el, így még nem élt vele senki, de már érdeklődtek iránta.