Sajtótájékoztatón mutatta be a XII. kerületi önkormányzat a Normafa helyzetéről készített hatástanulmányt kedden, aminek legfőbb sarokpontja, hogy a hegyen nem épül nagy síközpont és téli-nyári bobpálya – derült ki a WWF Magyarország sajtóközleményéből. A terület Natura 2000 védelem alatt áll, ezért mentek neki anno a környezetvédők és civilek annak a tervnek, hogy hóágyúzott, ülőfelvonóval ellátott sípálya épüljön ide (tegyük hozzá, a felmelegedés miatt a telek már eleve enyhék, nem is lett volna ennek értelme).

Szerencsére mostanság ritka reakció jött az önkormányzattól: egyeztetéseket kezdtek, ennek lett egyik eredménye a vizsgálat. Pokorni Zoltán kerületi polgármester elmondta, inkább a terület élőhelyeit állítják majd helyre, megmentik az építészeti műemlékeket és fejlesztik a gyalogtúrázóknak kiépített infrastruktúrát. Az úthálózatot is átszabják, hogy könnyebb legyen feljönni a hegyre.

Gálhidy László, a WWF Magyarország erdővédelmi programvezetője roppant elégedetten nyilatkozott:

A Normafa élővilága, tájképi értékei országosan is egyedülállóak, amelynek kezelése nagy felkészültséget kívánó, összetett feladat. Egyetértünk azzal is, hogy az Önkormányzat az erdők kezelésében a Pilisi Parkerdő által bevezetett ún. szálaló gazdálkodást kívánja folytatni, illetve az erdei élővilág számára létfontosságú holt faanyag egy része is a területen maradhat. Szintén indokoltnak tartjuk a gyepterület szakszerű kaszálásának újbóli rendszeresítését.