Új sorozatunkban celebek helyett hétköznapi embereket mutatunk be önöknek, sok felesleges szó helyett főleg képekben, amiket egy átlagos napon készítettünk róluk. Reggeltől estig. Remélhetőleg egyet fognak érteni velünk abban, hogy ezek az arcok sokkal érdekesebbek, mint Paris Hilton egy olyan éjszakája, amit nem írtunk meg. Vagy megírtunk.

Az első ilyen napot Illés Fannival töltöttük el. Azt ígértük, nem lesz túl sok rizsa, de azt azért fontos tudni, hogy ő egy nagyon sikeres ember, nem mellesleg sikeres paralimpikon úszó. 

Én mindig úgy gondolok erre, hogy én így születtem, ez egy kiváltság, lábak nélkül is ugyanolyan ember vagyok, mint mások. Az úszás emel ki a többiek közül.  Bután hangzik, de ha lennének lábaim, akkor lehet, hogy drogos vagy alkoholista lennék, és épp ez az, ami megmentett.

Anyukám mindig azt mondta, ha nem figyelek magamra, és nem teszek magamért, egy kerekesszékben, a tévé előtt fogok unatkozni egész életemben, chipset zabálva.  

Lehet, hogy a sérülésünk, amit kapunk a jóistentől, vagy amivel születünk, az mind azért van, hogy kontrolláljon minket. Lehet, hogy nem lennénk olyan jó emberek, persze a kerekesszékesek között is vannak kivételek.

 A barátom nagyon sokat segít nekem, viszont  arra tanítottak a szüleim, hogy mindent meg lehet oldani. Lehet, hogy kicsit körülményesebben, de meg lehet. 

Egy évben 2-3 versenynél nem szokott több lenni, viszont idén elég kemény évünk lesz: négy verseny, egy edzőtábor, plusz nyáron a világbajnokság Glasgow-ban . Itt már kvótát lehet majd szerezni a 2016-os paralimpiára.

Egy edzésen bőven 3000 méter felett úszunk, majdnem négyezret. Állandó pályatársam van, aki a versenyeken, edzőtáborokban szobatársam, ő is így született, csak neki a fél oldala ép, a másik hiányos.

Sokan mondják, hogy szar, amikor beugrasz reggel a hideg vízbe. Hát nem, szerintem felkelni szarabb, meg elindulni, mert ha már elindultam, akkor már beleugrok a medencébe.

Edzés után mindig jó, nem?

Mikor bekerültem a válogatottba, akkor levágattam a hajam, mert úgy voltam vele, hogy az a sportos, akinek rövid a haja, mert keveset kell vele foglalkozni. Csodálatosan néztem ki… Hál' istennek túl vagyunk ezen a korszakon is. Nagyon szeretem a hosszú hajamat, ez a védjegyem. 

Nagyon sokat segítenek a műlábaim, hiszen tudok velük járni, ha akarok. Soha nem akartam kerekesszéket, de kellett az uszodába. Ezek az eszközök mind arra szolgálnak, hogy segítsenek minket. Lelkiekben is.

A sminkem nem szokott erőteljes lenni a hétköznapokban, csak ha megyek valahova, vagy olyanom van, és van rá időm.

Azon kívül, hogy benn vagyok a vízben, a kedvenc helyem a Városliget, ahol csend van. Kicsit az otthonra emlékeztet. Gyakran szoktunk itt sétálni.

Azért ülök kerekesszékben, mert sokkal praktikusabbnak tartom a hétköznapi életben. Féltem, mikor mankóztam, hogy az emberek felrúgnak. Ha meg végigmennék a Westenden lábak nélkül, lehet, megállna az élet.

Az emberek sokszor elkönyvelik, hogy milyen fiatal, biztos balesetezett, holott sokkal egyszerűbb indok van erre. Meg hogy basszus balesetezett, na nézzük meg, hol tart. Nem hiszem, hogy így kéne hozzáállni az emberekhez.

Edzés után mindig boldog fejet vágok, úszás után is, mert volt értelme a napnak. Minden nap tenni kell a boldogságunkért.

Két éve ismerkedtünk meg. Nem volt szimpatikus nekem, de ez viszont is így volt. Én nagyon szeretem a beszólogatós poénokat, és ő vette a lapot...