Londonban egyre nagyobb baj az, hogy nőket zaklatnak a tömegközlekedési eszközökön. Az áldozatokat gyakran megstírölik, szólongatják, megjegyzéseket tesznek rájuk, rosszabb esetben tapogatják, hozzájuk dörgölőznek a metrón, buszon, villamoson, mindenhol. A londoni közlekedési rendőrség ezért úgy döntött, kampányt indít ez ellen, mi pedig utánanéztünk, mi a helyzet Budapesten.

Íme a videó, lejjebb pedig néhány korábbi hasonló esetet idézünk fel.

máshol se jobb a helyzet

Pekingben egy ideje tervezgetik, hogy a metrón női szakaszt vezessenek be, ahova nem szállhatnak fel férfiak. Ezzel is a zaklatásoknak szeretnék elejét venni. New Yorkban idén kapcsoltak le egy férfit, aki egy alvó nő lábai között matatott, mindenféle lelki bajokat okozva később az áldozatnak.

Március 30-án került ki egy fotó egy azóta elfogott férfiről, aki ugyan nem bántott senkit, de önkielégítést végzett az 1-es villamoson. Egy 25 év körüli férfiről március végén derült ki, hogy gyakorta zaklat nőket nagyon agresszíven a 4-6-os villamoson. Ő csöppet sem barátságos, lemocskoskurvázza a nőket, akikkel addig ordibál, amíg odébb nem állnak. Volt, akit követett leszállás után is. Az Index sok olvasói levelet kapott az ügyben, amiben a rendőrség a sötétben tapogatózik.

A BKV-Figyelő blog zaklatás címkéjére kattintva is több esettel találkozhatunk. Még 2010-ben írt egy női olvasó, hogy az akkori 7-es és 173-as busz vonalán utazgatott egy 40 év körüli férfi, aki hozzányomakodott áldozataihoz, gyakran sarokba szorítva őket. Ugyanitt lehet olvasni, hogy szintén a 7-esen egy férfi előkapta a nemiszervét, de őt megverte utána egy utastársa. Egy másik levélírónak három büdösnek nevezett ember inzultálta, neki se a buszsofőr, se egy másik utastárs nem segített (végül egy 3. igen).

minket sem kíméltek

Nem kellett sokat kérdezősködnünk, hogy kiderüljön, sokan éltek már át hasonlót. „A húgom találkozott egyszer egy ilyennel a 4-6-on. Még nagyon kislány volt, Csepelről járt be az Alsóerdő sori általánosba egyedül. A férfi dörzsizni kezdte, és ő hiába állt arrébb, ment utána. Húgom végül sírva lemenekült, mert senki nem csinált semmit. Apámat hívta, hogy menjen érte. Volt feljelentés is, de természetesen nem találták meg, gondolom, nem is tettek érte semmit, mert mit lehet tenni. Faterom onnantól vitte-hozta húgomat kocsival, meg egy ideig együtt járták a villamost, hátha feltűnik megint a férfi és apám szarrá verheti."

Másik megszólalónk még gyerekként élt át hasonlót. „10-11 éves voltam, 7-es busz, tömegnyomor. Éreztem, hogy egy pasi túl közel nyomja magát, de tényleg lépni sem lehetett, én meg kislány voltam, nem nagyon mertem megmukkanni sem. Nagyon szar érzés volt, mivel piros 7-es volt, a Ferenciek után csak a Blahán állt meg, addig végig nyomta hozzám magát. A Blahán lemenekültem, és egyszer csak éreztem, hogy valami folyik a combomon. Egy ilyen igazi pörgős szoknya volt rajtam, a hátsó részét előrehúztam, és konkrétan tiszta ondó volt az egész. Én még kicsi voltam, nem voltam biztos benne, hogy az-e, de sejtettem, hogy az lehet. Leültem a szökőkúthoz, és ahogy tudtam, kimostam. Nem meséltem el a szüleimnek, meg senkinek, mert én éreztem cikinek."

És végül egy keményen odacsapó kolléganőnk története: „A HÉV-en utaztam pár éve, és egy fickó hátulról dörgölőzni kezdett. Szerencsémre krav-magára jártam akkoriban, ott meg megtanították, hogy kell hátracsapni hasonló esetekben. Behorgasztottam az ujjaim és egyből csaptam, gyorsan odébbálltam, és amikor hátranéztem, láttam, hogy a fickó az ágyékát fogva görnyedezik."

Az Origo korábbi cikke szerint a frottőrnek nevezett dörgölőzők általában gyerekkori problémáikat élik ki így, nevezetesen azt, hogy rendkívül prűd szüleik kifejezetten büntettek nekik minden szexuális tevékenységet és elnyomták bennük az erre irányuló vágyat. Magyarországon brit mintára projekt is indult Mindennapi Szexizmus néven, ahova bárki beírhatja, ha zaklatás érte – nem csak a metrón, buszon, villamoson. 

Mit mond a BKK és a rendőrség?

Megkérdeztük az ügyben potenciálisan érintett szervezeteket: a járatokat üzemeltető BKK-t és a közbiztonságot felügyelő BRFK-t is, hogy mi a teendő ilyenkor, ők hogy tudnak segíteni, illetve hány ilyen jellegű eset jutott a tudomásukra az utóbbi időszakban. A rendőrség nem válaszolt a megadott határidőig, a BKK viszont igen. A BKK a korábban említett origós cikkre még azt válaszolta, nem hallottak ilyen esetről, a Velvetnek nem válaszoltak erre a kérdésre.

Hogy mit lehet tenni, arra két irányt adtak meg: ha van ellenőr a járművön, szóljunk neki, ő pedig felszólítja a perverz utast, hogy szálljon le. Ha nincs ellenőr, marad a buszsofőr. Ő meg értesíti a diszpécsert, aki értesíti a rendőrséget. A további felelősség- és segítséghárító részt inkább változtatás nélkül közöljük:

Hasonló esetben megkérjük a bejelentőt, hogy észrevételeit küldje el a területileg illetékes rendőrhatóságnak is, mivel a törvényi előírások szerint a közbiztonságért nem a közlekedési szolgáltató felel, az említett probléma megoldása elsősorban a bűnmegelőzésben és bűnüldözésben aktívan részt vevő szervek feladata.

Igen, roppant életszerű válaszok egy életszerű helyzetre.