A hétvégén, egészen pontosan vasárnap délután háromkor tart a Magyar Kerékpárosklub és az I Bike Budapest közös aláírásgyűjtést és demonstrációt azért, hogy a hamarosan kezdődő, lánchídi felújítások végére a belvárosban található híd jobban biciklizhető legyen.

A helyzetet nehezíti, hogy amilyen régi a Lánchíd, annyira nehéz kikerülni, viszont pont a régiségéből fakadóan nem igazán lehet megnagyobbítani. Már most is trükkösen ki van szélesítve, talán a járdákon lehet egy kicsit csalni még, de átépítési szempontból nagyon szűk a mozgástér. Marad tehát az, hogy ahhoz, hogy a Lánchídon jobban lehessen biciklizni, valamelyik másik közlekedői csoportnak engednie kell.

Nézzük az érveket, ellenérveket, aztán döntsön, hogy ön szerint melyik a legjobb javaslat! A poszt végi szavazódoboz után pedig ismertetjük az esemény szervezőinek ötleteit.

A biciklisták kussoljanak!

  DSC 3054

Az egyik szélsőséges álláspont, hogy a hídon nem hogy könnyítsük, de nemes egyszerűséggel tiltsuk be minden formájában a biciklizést. Az úttesten és a járdán is legyen tilos, a hídon csak tolni lehessen a bicikliket. Nagyjából 380 méterről beszélünk, amit gyalog kellene megtenni, szinte pontosan akkora táv, mint mondjuk az Oktogontól lesétálni az Operához.

Viszont a Lánchídon biciklizés nemcsak azért népszerű, mert a híd remekül köti össze a pesti belvárost Buda frekventált részeivel, hanem azért is, mert ez tűnik a legkisebb enerigabefektetéssel biciklizhető hídnak. Pedig ez nincs teljesen így, a Lánchíd nem a legrövidebb pesti híd, az Erzsébet híd és a Szabadság híd is rövidebbek, de tény, hogy egyrészt a Lánchídon a legkisebb az emelkedés, ezért könnyű rajta áttekerni, másrészt az Erzsébet híd nem ideális biciklis szempontból amiatt, hogy az egyik oldalán a forgalmas Szabad sajtó út van, a másikon meg a Gellért-hegy.

A Szabadság híd viszont jó kerülőútnak tűnhet purista szemmel, a Lánchídtól kb. másfél kilométerre van, és ugyan itt is leginkább a járdán lehet csak biciklizni, de kevésbé körülményes a dolog, mint a Lánchídon, ahol tényleg az a két választási lehetőség van, hogy az ember a biciklijével felökleli a turistákat vagy a biciklist öklelik fel az autósok.

A turisták kussoljanak!

  DSC 3033

Radikális biciklis álláspontból kettő is felmerül Lánchíd-ügyben. Az egyik azt mondja, hogy a hídon található 2x1 sáv annyira kevés, pláne, hogy buszok is közlekednek a hídon, hogy azon értelmesen biciklis közlekedést nem lehet megvalósítani.

Viszont több budapesti hídon is működik az, hogy a járdákon vezetnek bicikliutakat, vagy például, mint az Árpád híd esetében az egyik oldali járda a bringásoké, a másik oldali a gyalogosoké. Más kérdés, hogy ezt kevesen tudják, vagy kevesen tartják be.

Mindenesetre a mostani autóforgalom megtartásával a hídon közlekedő gyalogosok kárára is lehetne javítani a biciklizési lehetőségeket, mégpedig úgy, hogy az egyik oldali járdát itt is megkapnák a bringások.

A Lánchíd helyzete viszont annyiban különleges, hogy nemcsak a sima gyalogosforgalom nagy rajta, de rengeteg turista is van a hídon, hiszen Budapest a híd közepéről mutatja a legszebb arcát. Jó kérdés, hogy melyik oldali járdát lehetne a turisták kárára feláldozni, de talán a déli oldali járda tűnik jó megoldásnak, az északi oldalt tényleg vétek lenne elvenni a bámészkodóktól.

Hogy miként lehetne megakadályozni, hogy ennek ellenére ne legyen tele a járda emberekkel, az jó kérdés, és még mindig ott vannak a híd pillérei, amik körül a járda fut, és amik lassítóknak jók, viszont két biciklis egymással szemben csak elég balesetveszélyesen fér el itt.

Az autósok kussoljanak!

A másik radikális biciklis álláspont szerint ki lehetne tiltani az autókat a hídról, hogy azon csak buszok és biciklisták közlekedhessenek az úttesten.

Egyrészt hiába fejezik majd be hamarosan a budai fonódó villamoshálózat építését, azzal, hogy a Clark Ádám téren keresztülmegy majd a villamos, valószínűleg nem lesz sokkal jobb a dugóhelyzet. Vagyis marad továbbra is az, hogy a Lánchíd mindkét oldalán elég nagy dugók vannak, és magán a hídon is.

Másrészt már most is egy csomó autós választ elkerülőutakat, könnyen előfordulhat olyan helyzet, amikor egy másik híd felé kerülve gyorsabban el lehet jutni a Lánchíd túloldalára, mint a hídon keresztül.

Kussoljon mindenki!

  BJASZ20140614103

A legextrémebb álláspont szerint a hidat le lehetne zárni gyakorlatilag mindenki előtt, legyen belőle csak gyaloghíd. Úgyis kellene már Budapestre egy kifejezetten turistalátványosság, alapvetően gyalogos híd, és a jelenleg rendelkezésre álló hidakat nézve erre csak és kizárólag a Lánchíd lehet alkalmas.

Közlekedésszervezésileg a legnagyobb gondot az jelentené, hogy a hídon két elég fontos busz is közlekedik, a 16-os busz a Váron keresztül köti össze a Deák teret a Széll Kálmán térrel, gyakorlatilag nem nagyon lehet mással kiváltani.

A 105-ös busz pedig a XIII. kerület és a XII. kerület között közlekedik, az egész városon áttúrva magát. A 105-ös busznál akár még bele is férhetne, hogy egy másik híd fele kerüljön, már így is teljesen szürreális útvonalon tekereg a városban.

A 16-os buszt viszont nehéz lenne másfele terelni, az ábránd viszont szép, hogy Budapesten legyen egy gyalogos híd, ráadásul a város szívében.

Ki kussoljon?

Mit mondanak a kerékpáros szervezetek?

Nem fogják kitalálni, de nagyjából a négy szélsőséges álláspont metszéspontjában mozog az aláírásgyűjtést szervező két kerékpáros szervezet.

A Kerékpárosklub javaslatában az szerepel, hogy a hídon mindenképpen csökkenteni kell az autós forgalmat, és növelni kell a hídon járó buszok sűrűségét. A szervezet szerint így talán át lehet szoktatni néhány autóst a tömegközlekedésre.

Fontos az is, hogy a Lánchíd elvileg hamarosan (1-2 éven belül) kezdődő felújítása során nincs nagyon lehetőség arra, hogy a hídon változtassanak. A mostani forgalmi sávokat nem lehet szélesíteni, már most is szélesebbek az eredetinél, ha megnézi a pilléreket, látszik, hogy trükkösen szélesítettek rajtuk már néhány centit.

A járdákon lehetne még valamennyit szélesíteni, de ez sem nyújt igazi megoldást.

A Kerékpárosklub javaslata szerint a hídon 30 km/h-s korlátozást kell bevezetni, egyébként sem lehet most sem ennél sokkal gyorsabban átjutni rajta. Azt is kiemelik, hogy jelenleg a legnagyobbat a buszokon ülők szívnak az állandó dugók miatt, és biciklivel lehet a leggyorsabban átjutni a hídon.

„Első lépésként azt javasoljuk, hogy a jövő nyári iskolaszünet alatt teszt jelleggel a busz és kerékpáros közlekedésé legyen a Lánchíd, mellettük 30-as sebességkorlátozással csak kerékpárt, taxit és természetesen az elsőbbségi járműveket engedjék a hídra. Ezzel egy időben a járdán kerékpározók átszoktathatóak lennének az úttestre” – írja a Kerékpárosklub.

A Fővárosi Közgyűlés elvileg még idén dönt arról, hogy a Lánchidat mikor és milyen formában újíítják fel, az eredeti tervek szerint jövőre el kellene kezdeni a munkálatokat, de erről egyelőre nincsenek hírek.

Ezért is kezdett aláírásgyűjtésbe a Kerékpárosklub, most még van lehetőség arra, hogy befolyásolják a terveket.

Az eddig megjelentek alapján a felújítás során legalább egy méterrel kiszélesítenék a járdákat, és mindkét oldalon futna egy-egy 1 méter szélességű bicikliút. Ezt a papíron jónak tűnő, de a gyakorlatban sokszor elvérző megoldást szeretnék elkerülni a kerékpáros szervezetek.

A Kerékpárosklub szerint a jövő nyárra tervezett tesztidőszak után a Lánchíd úgyis kiesne legalább egy évre a forgalomból a felújítás alatt, ez pedig bőven elég idő arra, hogy az autósok átszokjanak más útvonalakra, így talán nem is okozna különösebb gondot, ha a felújítás után sem tudnának visszatérni a hídra.

„A budai alsó rakpart lezárása, a Margit híd átépítése vagy a budai fonódó villamoshálózat munkálatai megmutatták: a közlekedés egy fontos útvonal kiesésével sem omlik össze, az első kaotikus napok után a város lakói alternatív megoldásokat találnak. Egy ilyen tesztidőszak alkalmas lehet a közlekedési szokások megváltozásának mérésére és jó gyakorlat lehet a híd felújításának idejére, amikor legalább egy évre kiesik majd a Lánchíd. A híd felújítása után pedig a Lánchíd kapjon újra méltó formát: legyen újra egy fellendülést nyújtó átjáró Buda és Pest között, legyen büszke jelképe Budapestnek!” – írja a klub.