Néhány nappal ezelőtt a CityLab oldalán futottam bele egy érdekes térképbe, amin berlini lakásbérleti díjak láthatóak metrómegállókra lebontva. Elkezdtem keresni, hátha létezik budapesti változat is, de sajnos nem jártam sikerrel. Aztán arra gondoltam, miért ne készíthetnék egyet - ennek az agymenésnek az eredményét láthatja lentebb.

Hogy készült?

Az adatokat az Otthontérképből halásztam ki 2016. január 15-én - szerencsére az oldal egyik munkatársa segített, hogy pontosan melyik térképet válasszam. A módszertan egyszerű, viszont annál időigényesebb volt: az adott metrómegállókhoz legközelebbi 10 lakás bérleti díját számoltam át négyzetméterenkénti árra, majd ezeket átlagoltam. Végül Illustratorban megrajzoltam Budapest metrótérképet, rá a megállóneveket, azok mellé pedig a fajlagos díjat.

Mire figyeltél?

Remélhetőleg mindenre, de ezekre kifejezetten:

  • egy lakás ne szerepeljen két megállónál: ez ugyanis torzítaná az eredményt. Továbbá szükségem se volt rá, de erről később.
  • ne szerepeljenek benne a raktárhelyiségek és irodák: bár néha úgy tűnik, a munkahelyünk a második otthonunk, azért mégsem költözünk be oda.
  • ne szerepeljenek duplikációk: kicsit megnehezítette a feldolgozást, hogy egy lakást több ingatlaniroda is feltett, ilyenkor igyekeztem csak az egyikkel foglalkozni.
  • tíz lakás átlagát számoljam: sajnos nem mindenhol jött össze, ugyanis főleg a 3-as metró déli végén alig van hirdetett lakás - és ami akad, annak nagy része a József Attila lakótelepen, amit a Pöttyös utcai megálló el is szippantott szépen. Ha négynél kevesebb lakás volt, akkor ott inkább nem is számoltam átlagot, mert felesleges.
  • a környékről mindenhonnan vegyek mintát: ahol lakástúltengés volt, ott igyekeztem a jellegzetes környékekről válogatni. Ilyen volt a Corvin-negyed megálló is, ahol nem csak a Corvin sétányon található újépítésű lakásokat vettem bele a számolásba.

Mit kell ezen látni?

Nagyjából bejött a papírforma: ahogy Berlin esetében a CityLab is kiemeli, nálunk sem igaz a keleti-nyugati (Buda-Pest) kontraszt, sokkal inkább számít egy lakásnál az, hogy mennyire van közel a város központjához - a magyar főváros esetében a Deák Ferenc térhez. 

A földalattin "bentről kifelé" haladva csökkennek az árak - egyetlen kiugrás van csak a Bajza utcánál, amit a Diplomatanegyedben és az Andrássy úton található néhány luxuslakás okozott. Míg a 4-es metró Kelenföld pályaudvari vége és Kálvin téri közepe között csak másfeles szorzó van, addig a 2-es metró esetében feleannyit kell fizetni egy lakásért az Örs vezér terén (ahol egyébként a legolcsóbb lakni a felsorolt megállók közül), mint a Belvárosban.

Az árakra egyébként nagy valószínűséggel hatással lesz a CSOK berobbanása - akkor akár nosztalgiázni is jó lesz ez a térkép. #bezzegrégen

A képet nagyobb méretben megtekintheti, ha rákattint!