Tegnap írtuk meg, hogy zavar támadt az erőben és úgy tűnik, a korábbi hírekkel ellentétben nem indul el áprilisban a 3-as metró felújítása. A bennünk felmerült kérdéseket elküldtük a BKK-nak is, önnek pedig megígértük, hogy amint befut a válasz, közzétesszük. Időközben meg is érkezett, lent olvashatja.

A BKK arról tájékoztatott minket, hogy a honlapjukon szereplő (és a félreértést okozó), a forgalomkorlátozásokat tartalmazó anyagban tévesen szerepelt a 3-as metró felújítására és pótlására vonatkozó adat - továbbá a Facebook oldalakon is tévútra terelődtek az ezzel kapcsolatos hozzászólások. Mint írják,

jelenleg a hatalmas volumenű munka előkészítése zajlik, az M3-as metró vonalának felújítása ugyanis 2016-ban elkezdődik. A rekonstrukció kezdetéről, valamint a vele járó forgalomkorlátozásokról a BKK időben hírt ad majd.

Továbbá a projekt indításával kapcsolatos konkrét döntések előtt még tájékoztató jelleggel sem tüntetik fel az M3-as metró felújítást a félreértések elkerülése érdekében. A fővárosban zajló, forgalomkorlátozásokkal járó útfelújítási munkákat és forgalomkorlátozásokat, valamint azok ütemezését tartalmazó táblázatot a BKK frissítette.

Röviden összefoglalva pedig: még idén elkezdődik a 3-as metró felújítása, de nem áprilisban, hanem később - így mindenki ráér hiperventillálni.