A járókelő.hu-n arról írnak, hogy december 18-án, nagyjából 17 óra körül a Ferenciek tere metrómegállóban dolgozó biztonsági őrök szándékosan olyan közel álltak a mozgólépcsőn felhaladó női utasokhoz, hogy azok csakis úgy tudták kikerülni őket, ha hozzájuk érnek. Az őrök ugyanígy tettek az ellenőrzésre felszólított nőkkel, akiknek a jegyeit úgy vizsgálták meg, hogy közben két oldalról is megérintették őket. Az írásból kiderül, hogy ez nem egyszeri eset, és többször előfordult már, hogy az ellenőrök, de kiváltképp a biztonsági őrök ekképp jártak el, azaz a munkájukat nőkkel, gyakran diáklányokkal szembeni visszaélésre használják.

Megkérdeztük a BKK-t arról, hogy érkezett-e hozzájuk bejelentés az említettekkel kapcsolatban, és hogy a biztonsági őrök egyáltalán hozzáérhetnek-e az utasokhoz, miközben az utazás érvényességét ellenőrzik.

A BKK tájékoztatásából kiderült, hogy 

egyelőre semmilyen panasz nem érkezett hozzájuk,

továbbá, hogy az utasok, ahogy az ellenőröknek, úgy a biztonsági őröknek is kötelesek bemutatni érvényes jegyüket vagy bérletüket. Ha ezt megtagadják, az őrök 

„megakadályozhatják (például úgy, hogy az utas elé állnak) az utazás megkezdésében azokat, akik nem igazolják utazásra való jogosultságukat, viszont nem érhetnek hozzájuk, csak önvédelemből. Az őrök feladatukat csak abban az esetben tudják maradéktalanul ellátni, ha leszűkítik a metróhoz való lejutás útját. Erre lehetőségük van, illetve kötelességük is, Társaságunk ugyanis megköveteli tőlük a hatékony munkavégzést, amibe az is beletartozik, hogy a jegyek, bérletek mellett a kedvezményes díjtermékek használatára való jogosultságot is ellenőrizzék a (bérlet)igazolványok érvényességének vizsgálatával. Az ellenőrzést végző személyeknek a kedvezményes bérletek és a kedvezményre jogosító okmányok ellenőrzésénél kellő szigorral és következetességgel kell eljárniuk. A metróbejáratoknál a beléptető őrök jelenléte egy olyan biztonsági szolgáltatás, ami a jegyvásárlásra történő figyelemfelhívás mellett azt a célt is szolgálja, hogy az esetleges téves kezelésből, figyelmetlenségből adódó hibák még az utazás megkezdése előtt, pótdíjazás nélkül kiszűrhetők legyenek.”

Minden esetben, amikor Társaságunkhoz hivatalos úton érkezik panasz az alvállalkozón keresztül foglalkoztatott munkavállalókra azt soron kívül megvizsgáltatjuk szerződéses partnerünkkel, és amennyiben bizonyítást nyer az előírásoknak nem megfelelő munkavégzés, úgy kérjük az érintett személy eltávolítását az adott munkakörből, illetve állományból.

Következésképp, amíg egy nő zaklatásnak értékeli a bánásmódot, amelyet az ellenőr vagy a biztonsági őr felé tanúsít, egészen addig semmi nem fog történni, amíg ezt be nem jelenti a társaságnál. Mivel eddig senki sem tette meg, így változásokra se nagyon lehet számítani mostanában. 

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Nőket zaklatnak a Ferenciek terén a biztonsági őrök, de senki nem tesz semmit

Amíg az áldozatok nem jelentik be legalább a BKK-nál az esetet, aligha lesz változás az ügyben.

0 · Dec 22, 2017 09:30am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments