horoszkóp
2

"Beütlek a zaszfaltba, körbelocsollak, oszt gyökeret eresztel!"

2018.01.20. 12:59

Ha az ember jár-kel Budapesten, egészen abszurd történetekbe meg jelenetekbe tud belefutni. Az év eleje például egy tömegközlekedésest hozott, egy egészen váratlan trágár beszólással. Abban a posztban egy felhívást helyeztünk el, hogy akinek van hasonló története, küldje be nekünk, és erre válaszként kaptuk az alábbi sztorit.

Mint kiderül belőle, az embernek nem is kell járnia-kelnie Budapesten ahhoz, hogy ilyen cifrákat halljon, hiszen a levél beküldője otthonról dolgozva hallotta meg, hogyan beszélnek egymással az építkezésen a munkások. De a nem részletezzük a szituációt, mert azt úgyis nagyon szórakoztató részletességgel tartalmazza a levél bevezetője. Legalul kiemeltük magát a beszólást, de figyelem, mivel beszólásról van szó, természetesen trágárságot is tartalmaz! Ha ön zavarják a csúnya szavak, kattintson tovább!

2010- ben történt. Nem egy nagy esemény, de én valamiért sikítva röhögtem, talán a körülmények összejátszása/ összhangja volt a kiváltó ok. Na, de a lényeg: Erdélyiek vagyunk a feleségemmel. Nem szempont, de a pesti flaszterhumoron egy kívülálló nagyobbat tud nyerítkezni.

Történt: Budapest, Szív utca akárhány. Régi, felújított bérház. A pincéből még a bő júliusi trattymelegben is csakúgy kivág a hideg a sliccig, s onnét bennebb. Egy ilyen házban, egyszobás lakásban laktunk. Az alaphangot már az a puszta tény is megadta, hogy a feleségem online hirdetésen keresztül kapott egy jól fizető állást, potom 270 000 nett- gázsiért, mint call centeres. Én...., tengődgettem, karikatúrákkal töltöttem az erdmagyar nyomtatott és méjnsztrímnek nevezett aktuálisan polkurzusfüggő sajtóorgánumokat, ami otthon, Erdélyben, egy kissé több volt, mint a minimálbér, anyahonban azonban gyenge 35 ezer, amit egy kurva szopása is lefed a Keletiben, s amit a Gödörben harminc perc alatt el tudok inni, s féllábon, esés nélkül hazaérek. Mindezt azért írtam le fentebb, mert nagyon megalapozta azt az idegösszeomlást, ami rövid lefutású pszichózisként tetőzött bizonyos életeseményeknek köszönhetően.

Na, maga a sztori. Elmúlt a tél, megjött a május, virágzó magnóliák alatt szívott sisa, fekete kávé, egyre rövidülő szoknyák a csajokon, elvétve egy- egy szemrevaló lábikrácska, kedélyes pofozkodások röhejes neonácikkal a Hősök Terén, madárcsirip, hálózsák nélkül alvó hajléktalanok, shalom, jó napot, salem alajkum, dobre vitye, drászvutye, stb. Ja, meg méhdöngicsélés, (ezt ki nem hagynám, olyan szimpatikusan modoros, meg giccsre hajazó).

S most jövel a szoció: feleségem melóban. Én is, de otthonról, mert ironikus módon, Budapesten pályáztam sikeresen egy bukaresti IT céghez, ahol egy jól fizető melót kaptam, megemlítettem, mert a hasonló kaliberű hangulatalapozás szükséges bizonyos poénokhoz. Mna... Május eleje lévén, lesz, ami lesz alapon lekapcsoltuk a konvektort, a lakást meg úgy „fűtöttük”, hogy én reggel nyolc körül hétágra nyitottam az ablakot, hadd jöjjön be a kinti drága meleg, mert a 150 éves bérház méternyi vastag fala ontotta a hideget még nyár elején is.

Szóval történt, hogy az íróasztalra tett üres papírlapra meredeztem már vagy egy- két órája. Semmi. Úgyhogy átváltottam a futószalag jellegű vektorgrafikára. Meglett a napi norma fele, bekapcsoltam gépen a Budapest Rádiót, hadd duruzsolja az éppen aktuális útlezárásokat... Üres papírlap, ceruza, radír, filctoll bevetésre készen, .... semmi. Ablak tárva-nyitva, a jó kis májuslangy elárasztotta a szobát. Szóval idill a javából: kutyaszarszedő masina felvonulása, dílerek balhéja az ABC sarkánál, szóval az ucca hangja, ahogyan J.A. idejében még helyesírásilag nem hibádzott.

Ha már nyitva volt az ablak, há' kibambultam. Koleszos csajok integettek, aztán hogy menjek át, de felmutattam a bal kezem, hogy nemsokára jegygyűrű lesz ott, s pardon, de foglat a testem is, a lelkem is, gondolom nem volt szempont, csak a lópofám, meg a közel 2 m magasság. Nagy pasi nagy hogymonnyák, nem az altesti dologra gondoltam, hanem arra, hogy nagy férfitest nagy lélek. Visszaintettem, hogy heló csajok, szépek, bájosak, szexik vagytok, stb (meg ne sértsem őket bohócszerű ruszkisminkjük hatékonyságában), aztán felmutattam a bal kezem, nemzetközi jelzéssel, hogy szorri böt ájm bizi end in lav, plusz a bal kezem fele mutogattam, ahova majd a jegygyűrű kerül (ott van, hehe. Jó kis csajhárító, ki lehet próbálni...)

Na, szóval ilyen körülmények közt dolgoztam: nyitott ablak, izézümmögés, tudjaistencsicsergés, lebbbenő csipkefüggöny, felváltva Leonard Cohen, Nick Cave, Warren Ellis, Kistehén Tánczenekar, Sex Pistols, Dead Kennedys, Flash). Na ja az esemény. A múzsa a kalasnyikovot is a fejemhez foghatta volna, akkor is csak a nagybetűs SEMMI lett volna az eredmény. A szomszéd történelmi házra került sor, restaurálás, állagmegörzés, mutyi, blabla. Ez ment napok óta.

Egyik reggelen hihetetlen depisen ébredtem: még ahhoz is dög voltam, hogy egy Nescafét megkavarjak. Anno pipáztam, s még a pipadohányból sem maradt semmi. Lebattyogtam a segédmunkáshoz, hogy egy cigit kérek, kifizetem, dupláját adom, csak a kávé után, naaaaa. Válasz: Ja, én nem vagyok köcsög, nem szopunk... Na, mondom magamnak, a sorsnak van egy rossz tulajdonsága is: néha bosszút áll, s ha ez nem elég, még ismétli is magát. Visszamenet begyűjtöttem pár csikket, vagy két pipatömésnyit, azzal a maradék kávéval vissza a büróhoz, újabb ihlethiányos papírrameredés.

Fentebb már említettem, hogy ablak nyitva, szomszéd műemléképület smink alatt, B.P. Rádió, s akkor jött a poén, amitől én közel belső vérzést kaptam: az a segédmelós bunkó faszkalap karima, aki nem adott cigit, hát ő volt az, aki, gyatra 4 emelet, zárójelesen: (én 4 hónapig csináltam azt, amit fentebb említett lumpenprolielvtárs és bele nem gebedtem, sőt ez volt a legkényelmesebb állás a cégnél). Lassú volt szegénykém...

Előfordult, hogy az állásról leengedték a vedret, hogy tessen már matériával megtőtni, oszt húzni fölfelé, de ő semmi, veder lejött, melósunk meg nézte: nini, veder. Sárga. Üres. Báááá. Hadd nézzem még egy csöppöt. Szóval nehezen indult az operációs rendszere. Majd ráérősen elballagott a ciszternáig, vizet töltött, visszacammogott, letette a vödröt, s nézte a világot, míg rá nem szóltak, hogy akkor most sóder, cement. De nem mozdult, hanem komótosan rágyújtott, s mélázva fújta a hajnali fényben lilásba játszó füstöt, de egy munkaimitáló mozdulat motorikus ingere sem indult be nála többé. Majd egy kolléga a negyediken, harmadikon, tudja tököm, hanyadikról, leordított:

ÁÁÁÁÁÁRPÍÍÍÍÍÍ. Anyagot!!!! Mozdulj, baszom a szád, mert olyan vagy, mint egy fa. Ne csináld, hogy lemásszak, me' beütlek a zaszfaltba, körbelocsollak, oszt gyökeret eresztel, fa leszel, s kiváglak, s még a lelkiismeretemet sem fogja egy gyilkosság terhelni.″