Párbaj a kifutón – megvolt Budapest első vogue bálja

Valamivel kevesebb, mint egy éve volt, hogy megjelent ez az interjúm Móritz Dániellel, akit táncos körökben Daniel Milanként ismernek, és aki a fenti borítóképen középen áll. A téma a vogue nevű tánc, illetve az ezzel összefonódott úgynevezett ballroom culture (bálterem-kultúra) volt, és ha ön nem olvasta a tavalyi interjút, akkor valószínűleg nem tud többet a vogue-ról annál, hogy van erről a pózolós táncról Madonnának egy nagyon híres és nagyon régi száma. Nos, a voguing igazi otthonát a bálok jelentik, de eddig Budapesten csak egy táncstúdióban lehetett összejönni voguingolni. Daniel Milan azonban egy éve ezt mondta nekem:

Eddig Magyarországon kettő bál volt, mind a kettő Szegeden, mind a kettőt én szerveztem, külföldről hívtunk zsűrit hozzá. Szerintem egy év múlva Budapesten is lesz bál, mert szeretném, hogy odáig eljusson a dolog.

És tényleg lett bál: október utolsó hétvégéjén volt Black Is The Basic .part2 címmel egy Vogue Mini Ball Budapesten, amin ott voltam, amit nagyon élveztem, amit alig várok, hogy minél több embernek elmesélhessek, és amiről most kaptunk is néhány fényképet Auxner Péter fotós jóvoltából – az Instájáért érdemes ide kattinani. A bált a Master Dance tánciskola hozta össze, őnekik is van Instagramjuk természetesen, itt.

Hogy a voguing pontosan mi és hogyan-miért-miből alakult ki, azzal kapcsolatban érdemes elolvasni a fent linkelt cikket, itt most nem ismétlem el, fókuszáljunk inkább arra, hogy milyen egy ilyen bál a gyakorlatban. Mert én például úgy képzeltem el, hogy egy ilyen bál biztos éjszaka, sőt, esetleg akár hajnalban van, de nem: az esemény este 8-kor kezdődött, és egy kis csúszás miatt végül nagyjából éjfélre lett vége. Ez többek között azért is jó, mert a bál után így még marad rengeteg idő partizni, merthogy a bálon nem az van, hogy mindenki táncol, hanem inkább egy táncversenyként kell elképzelni. Aki úgy dönt, hogy nem indul egyik kategóriában sem, az közönségként vesz  részt a bálon – én például közönségként vettem részt, és már nem is emlékszem, hogy mikor élveztem utoljára ennyire egy programot Budapesten.

A kategóriákat előre meghirdetik, így aki versenyezni szeretne, annak érdemes előre felkészülnie a bálra, többek között a dress code-ba passzoló öltözékekkel, sminkkel, frizurával. Ezen az estén az egyes kategóriák dress code-jai általában a feketét írták elő (innen a bál neve) valami más színnel vagy egy motívummal kombinálva.

Egy bálon mindig van egy zsűri, vagyis ebben az esetben egy bíró volt, Katja Prodigy, aki fent a borítókép bal oldalán látható, Finnországból érkezett, és itt lehet vele instagramilag jobban megismerkedni. Az ő dolga az volt, hogy a kifutón vonulókat-táncolókat pontozza, illetve ha ketten párbajoztak, döntsön, hogy ki volt a jobb, így végülis az ő döntései alapján alakult ki, hogy melyik kategóriában ki vihette haza a díjat.

A voguing egyszerre táncolás és pózolás a kifutón, egy ilyen rendezvény egyszerre bál és verseny. A kategóriák legjobbjai kettesével vívnak meg egymással, azaz egyszerre vonulnak-táncolnak a kifutón, majd aki a kevésbé erős performanszot nyújtotta, az kiesik – és így megy ez addig, amíg csak egyvalaki marad, a győztes. Arra számítottam, hogy a ruhák és a tánc/mozgás miatt önmagában le fog engem nyűgözni egy ilyen bál, és ez így is lett.

Arra is számítottam viszont, hogy a verseny része a dolognak nem fog különösebben lekötni, mert ahogy öregszem, egyre inkább zavar, hogy miért kell mindenből versenyt csinálni az énekléstől (X-faktor) a főzésen keresztül (Konyhafőnök) a házbanlakásig (Való Világ/Big Brother). Bár nem szoktam jógázni, azért mégis a jóga a kedvenc sportom, mert abból nincs világbajnokság. És hiába volt részemről ez a többé-kevésbé tudatos ellenállás: engem is magával ragadt a verseny hangulata, miközben csomó olyan gesztust figyeltem meg a résztvevők részéről, amiből egyértelmű volt, hogy bár ez egy verseny és mindenki mindent belead, hogy a legjobb lehessen, itt tényleg a közösség a legfontosabb.

A bálnak a versenyzős részéről azt gondoltam, hogy nem különösebben megmozgatni – ebben nem lett igazam. Azt viszont előre tudtam, hogy az egész bált egy MC vezeti le, és én még nem hallottam olyan MC-t, aki ne irritált volna (illetve de, Pray Tellt a Pose-ban, dehát ő egy kitalált személy egy tévésorozatban). Az MC konferál, mondja, hogy mi történik, mi következik, ki jöjjön a kifutóra, illetve rábeszél-rárappel a zenére – főleg az utóbbitól tartottam. És ebben sem lett igazam, az MC az este egyik legkellemesebb meglepetése volt számomra: vicces volt, menő volt, jól csinálta, fantasztikusan jól vitte előre az egészet, muszáj volt miatta mindent újra átgondolnom, amit eddig az MC-kről gondoltam.

Az MC-től egyébként részben azért is tartottam, mert nem tudtam elképzelni, hogy ez hogyan tud jól működni magyar nyelven, és hát ezen a bálon ez nem is derült ki, mert angolul volt gyakorlatilag az egész. A vendégek és a versenyzők nagyobbik része úgyis külföldi volt: Szlovákiából, Ausztriából, Olaszországból és Belgiumból is érkeztek. Persze nem kérdeztem meg mindenkit, hogy itt él-e Budapesten vagy csak a bál kedvéért látogatott-e ide, de sokuknál egyértelműen az utóbbi volt a helyzet. Hálásak lehetnének a budapestiek, hogy egy ilyen eseményt elhoznak nekik javarészt külföldiek, de úgy tűnt, egyelőre nem túl sok budapesti jött el az első budapesti bálra. És ezzel együtt szerencsére egyáltalán nem volt olyan érzésem, hogy kevesen lettünk volna, mindenesetre remélem, hogy legközelebb már kifejezetten tömeg lesz.

Nyilván lehet érezni a fentiekből, de ideteszem a végére kerek perec: én úgy mentem el minden idők első budapesti vogue báljára, hogy tudtam, hogy engem ez a világ lenyűgöz és érdekel, arra számítottam, hogy nekem ez be fog jönni. És a valóság még a várakozásaimat is felülmúlta: én elég régen lelkesedtem utoljára ennyire bármiért (na jó, mégse olyan rég). Ha mindenáron negatívumokat próbálok keresni, hogy ne nézzen úgy ki, mintha lefizettek volna ezért a cikkért, akkor maximum olyanokat tudok említeni, hogy volt egyszer egy kis szünet egy technikai probléma miatt, meg hogy nem kaptunk helyet az első sorban a székeken, ezért három órát kellett állnom és ezalatt megfájdult a derekam.

Elképesztő ruhák, látványos tánc, izgalmas verseny, tehetséges versenyzők, magával ragadó hangulat, egy nyílt és befogadó közösség: aki budapesti és akit ezek közül bármelyik is megmozgat legalább egy kicsit, az most kövessen be mindenkit, akiről ebben a cikkben szó van, és ha legközelebb lesz megint vogue bál, jöjjön el, és meg fogja látni, hogy mitől lelkesedtem be ennyire.