50 éves a Zugligeti Libegő, és a kerek évforduló alkalmából sajtóközleményt adott ki a BKV Zrt. egy csomó tudnivalóval a budapesti tömegközlekedésnek erről a különlegességéről.

1970. augusztus 19-én ünnepélyes keretek között adták át a János-hegyi légpályát. Az állami, fővárosi és kerületi vezetők mellett a sajtó képviselői is nagy számban vettek részt az eseményen. A meghívott vendégek a megnyitó beszédek után ki is próbálhatták az új közlekedési eszközt. Elsőként a közlekedés- és postaügyi miniszter, Dr. Csanády György és felesége ülhetett fel Budapest új nevezetességére, és tekinthette meg függőszékből a fővárosi látképet. A megnyitót követő napon, augusztus 20-án az utazóközönség is birtokba vehette a kötélpályát, amelyet már ekkor ezrek kerestek fel

– tudósít a sajtóközlemény az 50 évvel ezelőtti megnyitóról. A szövegből kiválogattam a 10 legérdekesebb tényt a Frankó Endre által tervezett drótkötélpályás felvonóról, kerestem hozzájuk régi és kevésbé régi fotókat (nagyrészben a Fortepanon), és egy kvízt csináltam belőlük. Alább 10 kérdéssel tesztelheti, mennyit tud a Libegőről, aztán ha végigtippelte a játékot, mutatjuk a teljes sajtóközleményt, illetve az egyes helyes megfejtéseket is.

10 kérdés a most 50 éves Zugligeti Libegőről, időre, régi fotókkal. Ön hányat talál el?

Sajnos nem sikerült :(
Kérjük próbálja meg újra.
Indulhat a kvíz »