Amikor egy belvárosi abc-ben az eladó úgy próbálja áthidalni a közte és a vásárolni kívánó turista között tátongó nyelvi szakadékot, hogy hangosabban és lassabban mondja neki magyarul, hogy "Be-zárt-a-a-a-ka-sszaaa! Men-jééél-a-a-a-má-á-á-siiik-hoooz!", akkor az ember csak furán néz, és bízik benne, hogy legalább a belvárosi üzletekből kikoptatja a piacgazdaság a még angolul sem beszélő eladókat. De amikor a BKK/BKV, a fene se tudja, hogy most pontosan melyik folyamodik hasonló módszerekhez, sőt még primitívebbekhez, akkor az ember tényleg nem tudja, hogy mit gondoljon, mikor kezd el legalább nyomokban eltűnni az ilyenfajta nonszensz.
A budai fonódó villamoshálózat építése miatt ezen a héten nem úgy jár a H5-ös HÉV, mint ahogy szokott, nem megy el a Batthyány térig, hanem a Margit hídnál fordulnak meg a szerelvények. Ahol erre elég kevés a hely, ezért nagyot kell logisztikázni.
A következő dolgok történnek:
- némelyik HÉV a neki egyébként is szánt peronon áll meg (Batyi felől A peron, Batyi felé B peron a megszokott rend)
- némelyik HÉV a nem neki szállt peronon áll meg
- némelyik HÉV az ideiglenes, felszíni megállóban áll meg
Ezek a dolgok a következőket eredményezik:
- a HÉV a szokott helyén áll meg: mindenki boldog, profit, win, everything went better than expected, öröm
- a HÉV nem a szokott helyén áll meg: akkora őskáosz a peronon és egy darab lépcsőn, amit az éppen a HÉV-ről és az éppen a HÉV-re igyekvő emberek próbálnak egyszerre használni, hogy konkrétan dugó alakul ki a forgalmasabb időpontokban, de akkora, hogy ha valaki például egy babakocsit szeretne levinni, akkor egy BKV/BKK-s (tényleg lehetetlen ezeket megjegyezni), sárga mellényes embernek kell az utat törni a lépcsőn megrekedt tömegben, hogy le tudjon menni a megrekedést részben okozó babakocsi
- a HÉV az ideiglenes kinti megállóhelyen áll meg: anyázás, dupla lépcsőzés, HÉV-ről lemaradás, világvége, összeomlik az internet és a gazdaság, és ezek csak a finomabbak voltak
A megoldásra a létező legkőkorszakibb módszert dolgozták ki. De még annál is kőkorszakibbat, mint amit el tud képzelni, ehhez képest a füstjelezés maga a gyors adatátvitelű mobilkommunikáció.
Persze, cuki, meg az ember őszintén vonzódik az ilyenfajta sufnituninghoz, de más az, amikor a szomszéd bácsi csinál fúrógépből fűnyírót, meg más az, amikor egy város tömegközlekedéséért felelős gigantikus állami cég csinál kinyomtatott A4-es lapokból időt jelző füzetet a teljes tájékoztatást színlelve.
Szóval elkészült végre az a szerencsétlen kijelzőcsalád a megállókba, hogy lássuk, mikor jön a busz, meg ilyenek. Erre mi van a Margit hídnál? Nem egy bazinagy, kétember magas és ötember széles kijelző a legfontosabb információkkal a HÉV-menetrend változásokról, nem!
Hanem egy fémtartó, rákendácsolva egy városnév tábla, alá meg spárgára felfűzve egy nyomtatott lapokból álló, jól láthatóan irodai spirálozóval összefűzött és laminált izé, ami óraként funkcionál, és az aluljáróban strázsáló dolgozók szépen mindig cserélgetik, hogy éppen hova érkezik, merre tart, és mikor indul a következő HÉV.
Ha ez adott helyzetben nem elég, akkor marad a kézjelekkel, testbeszéddel terelgetés.
Külön nice touch, hogy az egyébként is iszonyatosan lehangoló napi tömegközlekedést sikerül még nyakon önteni egy jó nagy vödör fossal, hogy az ember tényleg úgy érezze, hogy az ország, amiben él, a színvonaltalanságban olyan mélyre csúszott, hogy innen már tényleg nincs visszaút, mindenki jobban jár, ha elhúz a fenébe, az üresen maradt gödröt, meg betemetik, és mindenki kínosan hallgat, ha azt kérdezik, hogy mi lett ezzel az országgal.