A Teen Vogue's Young Hollywood Partyra a kamaszok körében éppen legkedveltebb fiatal sztárokat szokták meghívni, idén Taylor Lautner volt a fő műsorszám, hiszen őt érte az óriási megtiszteltetés, hogy a tinimagazin címlapján pózolhat. Arra azonban továbbra sem derült fény, járnak-e Selena Gomezzel, pedig ez állítólag nagyon izgat mindenkit. Megjelent azért az átlagéletkorhoz képest nagy öregnek számító Kelly Osbourne és Vogue-kompatibilis modellbarátja is, és a PR-szakembereket megszégyenítő nyilatkozatok mellett a stílusra is mindenki kínosan ügyelt.

Az amerikai Teen Vogue magazin pénteken hetedszer rendezte meg éves gáláját, amire általában a legnépszerűbb fiatal celebeket hívják meg, ők pedig tudják a dolgukat és próbálnak minél stílusosabban felöltözni, hiszen erről szól az este (meg persze arról, hogy ki éppen kivel kavar). Ezúttal a High School Musical és az Alkonyat című filmek, valamint a 90210 című tévésorozat szereplői voltak a legillusztrisabb vendégek – írja az Examiner.

Az esemény komolyságát és súlyát mi sem bizonyítja jobban, mint azt, hogy Perez Hilton celebbloger megkérte egyik pártfogoltját, La Coachát , hogy készítsen minél cikibb interjúkat a feltörekvő ifjakkal, akikről még nem tudni, hogy kiállják-e az idők próbáját, de nyilatkozni már tudnak úgy, mint Mariah Carey vagy Jessica Simpson.

A legtöbb külföldi forrás az Alkonyat Jacob Blackje, azaz Taylor Lautner jelenlétét emelte ki, hiszen ő szerepel a magazin legújabb számának címlapján. Állítólagos barátnője, Selena Gomez szerint a 17 éves színész nagyon megtisztelőnek tartja, hogy övé a címlap, és ezt, mármint hogy mennyire örül, maga Lautner is megerősítette. Gomez a RadarOnline riporterével egyúttal azt is megvitatta, hogy a keleti harcművészetekben jártas fiatalember mennyire nagyon jól néz ki a fotón. Hiába, nyilatkozni tudni kell, a kor önmagában nem mentség. Az viszont továbbra sem derült ki egyértelműen, most akkor jár-e vagy sem Lautner és Gomez, és ez komoly csalódást okozott több, az eseményről tudósító lap számára.

Az ifjú hollywoodi sztárok azonban nem csak a minden PR-os szívét megdobogtató okosságokkal próbálnak olyanok lenni, mint a nagyok, hanem szigorúan követik a divatot is. Nagyon sokan fekete ruhában és öltönyben jelentek meg, mert már mindenki biztosan tudja, hogy a fekete a jelenlegi és az elkövetkezendő szezon egyik legfelkapottabb színe. Várhatóan az őket követő kamaszok tízezrei dobják most majd sutba a színes holmikat.

Természetesen nemcsak a tinédzserek legújabb kedvencei jelentek meg a MILK Studióban megrendezett eseményen, hanem egy-két öreg róka is tiszteletét tette. Mint például Kelly Osbourne, aki valószínűleg annak köszönheti a meghívást, hogy jelenleg épp a Szombat Esti Láz című celeb-táncverseny külhoni eredetijében, a Strictly Come Dancingben ropja, amitől pár hét alatt négy méretet fogyott is. Ozzy Osbourne jelenleg épp szőke lánya természetesen szintén szőke barátját, Luke Worrallt is magával hozta. A pár már több mint egy éve jár jegyben, de egyelőre nem kívánnak összeházasodni. Ha meg mégis, akkor se nagyon akarnak foglalkozni a témával, de Sharon Osbourne úgyis boldogan megszervezi nekik. „Engem nem nagyon érdekel ez a téma, de az anyám imádja az ilyen feladatokat. Számomra nem a rongyrázásról szól az esküvő. Én egy visszafogott ceremóniát szeretnék, ahova csak a családom és barátaim hivatalosak. Máskülönben majd azon kell problémáznom, hogy ha meghívom ezt az embert, akkor meg kell hívnom azt az illetőt, és így tovább. Ha viszont az édesanyám szervezi meg, akkor biztosan ez lesz a legnagyobb durranás” – nyilatkozta Kelly Osbourne, aki állítása szerint régebben nem szívesen mutatta ki pasijai iránti vonzalmát nyilvánosan, de már nem ilyen szégyenlős: "Mióta Luke-kal vagyok, ez nem érdekel" - vallotta be a ShowBizSpy-nak.