Az 57 éves színész a Britain’s Got Talent zsűritagja, Simon Cowell flancos londoni születésnapi bulijára volt hivatalos, ahol annyira berúgott, hogy miután összetörte magát, a hotelszobájában többször is összehugyozta az ágyat, és a kihívott orvosnak is behúzott egyet. Persze, véletlenül.

Alig telt el néhány hét David Hasselhoff legutóbbi kórházlátogatása óta, a színészt ismét kórházba kellett szállítani. Az 57 éves Hasselhoff a brit televízió egyik legismertebb alakja, Simon Cowell miatt utazott Londonba a hétvégén, hogy részt vegyen a Britain's Got Talent zsűritagjának flancos 50. születésnapi buliján négyszáz másik meghívottal egyetemben.

Cseszegette a személyzetet

Hasselhoff ezúttal is sikeresen felöntött a garatra, ami olyan jól sikerült, hogy miután Cowell partiján összetörte magát, visszavitték az ötcsillagos St. Martins Lane Hotelbe. A színész ezután napokig nem hagyta abba a piálást, és megkeserítette a szállodai dolgozóinak életét. Az egyik szállóvendég, Maria Weston a Sunnak elmondta, Hasselhoff semmiben sem különbözött egy átlagos részegtől: a hotel bárjában folyamatosan kiabált a személyzettel, mondandóját pedig káromkodással tarkította.

A színész egyéb károkat is okozott a szállodában: a személyzetnek kétszer kellett matracot cserélnie alatta, miután többször is maga alá hugyozott. Miután Hasselhoff napok óta részeg volt, asszisztense, Joe Townley aggódni kezdett, és orvost hívott hozzá. Amikor a színész meglátta a hozzá érkező, Townley által kirendelt Dr. Paul Ettlingert, annyira feldühödött, hogy meg akarta ütni Townleyt, de aztán egy szerencsétlen mozdulat következtében az orvost találta el, aki kisebb sérüléseket szerzett a homlokán.

Bezárták az alagsorba

A személyzet végül úgy döntött, nincs más megoldás, Hasselhoffot be kell zárni a hotel alagsorába, amíg a mentő megérkezik, hogy se magában, se másban ne okozzon kárt. Az 57 éves elázott színészt a Caprio Nightingale Magánklinikára vitték, ahonnan csak két nap rehabilitálás után engedték ki. Az egy éjszakára 1000 fontot kóstáló magánkórház betegei teljesen lázba jöttek, amikor felismerték a szétcsúszott színészt. „Mindenki nagyon izgatott lett, hogy Hoff megérkezett. Látni akartuk, de a nővér azt mondta, pihennie kell, úgyhogy hagyjuk békén” – mondta a Sunnak az egyik nevét nem vállaló beteg, aki úgy tudja, a színésznek vitaminokat és vasat adtak.

Kórtörténet

Nem ez az első alkalom, hogy Davis Hasselhoffot teljesen bódult állapotban szállították kórházba. Az 57 éves színész legutóbb szeptember végén itta túl magát, ami annyira jól sikerült, hogy az összeesett Hasselhoffra lánya talált rá encinói otthonukban. A hivatalos magyarázat szerint Hasselhoff persze nem is az alkoholtól, hanem a gyógyszerektől lett rosszul. A színész alkoholmámoros történeteit 2007 óta dokumentáljuk, amikor is előkerült róla egy lánya által készített videó, ahogyan részegen a fürdőszoba padlójáról eszi a hamburgert.

Az eset után fél évvel Hasselhoff ismét kórházba került, mert túl sokat ivott, 2008 áprilisában pedig ismét be kellett feküdnie egy egészségügyi intézményébe, amit sajtósa szemműtéttel magyarázott. A színészt idén májusban a már megszokott Cedars-Sinai Medican Centerbe szállították – ugyancsak alkoholmérgezéssel -, bár a volt Baywatch-szereplő sajtósa szerint Hasselhoff nem ivott, és kórházban sem járt, az egész történetet a színész volt felesége találta ki. A közeli jó barátok persze ilyenkor is kéznél voltak: ők azt állították, a színésznek ez volt a hetedik esete, amikor alkoholmérgezéssel került kórházba.