A showman a rendőrség közleménye szerint hazudott, hiszen vallomásában elismerte, senki nem támadott rá, és nem rabolták ki. Gáspár Győző azonban mondta, ha akart volna feljelentést tenni, akkor megteszi. Azonban ő szeretne békésen élni családjában, ezért inkább nem köt bele senkibe.

A rendőrség az újságokból értesült arról, hogy Gáspár Győzőt megtámadták, megverték, és elvették tőle a csekkjeire szánt 110 ezer forintot. Az eset után hivatalból nyomozást indítottak, és megállapították, az elhangzottakból semmi sem igaz. A showman a Velvetnek elmondta, ő nem hazudott, tudja, mi történt. Azonban szeretne békés életet, ezért nem köt bele senkibe, és azt szeretné, hagyják békén a családját.

Gáspár Győző január 4-én arról számolt be a Velvetnek, hogy december végén megverték, és kirabolták. „Kiszálltam az autómból, majd a hátsó ülésről kivettem a csekkeket, miközben a barátom, Nádasdi Gabi bement egy édességboltba vásárolni. Elkezdtem kiszámolni a befizetéshez szükséges pénzt, amikor odajött hozzám valaki, hogy adjak neki autogramot. Amikor adni akartam, kikapta a kezemből a pénzt, és megütött. Utána akartam indulni, ő meg jól megrúgott” – nyilatkozta a Velvetnek korábban, és megmutatott egy sérülést, melyet elmondása szerint a támadó okozott.

A történtek ellenére nem tett feljelentést, mondván, nem látja értelmét. Főleg azután, hogy azt az embert sem büntették meg, aki még 2006-ban kiszedte az autójából. A rendőrségnek azonban hivatalból nyomozást kellett indítania az ügyben, rablás alapos gyanúja miatt. „Ha szerettem volna feljelentést tenni, akkor én magam tettem volna, de nem olyan világban élünk, hogy nyugodtan tudjunk élni” – mondta Gáspár Győző, akit az eset óta telefonon ismeretlenek zaklatjak.

Mindenki megnyugtatására

A police.hu oldalán található közlemény szerint Gáspár Győzőt január 12-én kihallgatták, és „miután a hamis vád és a hatóság félrevezetésének jogkövetkezményeire történő figyelmeztetéseket tudomásul véve, vallomásában kijelentette: a médiában általa ismertett bűncselekmény nem történt meg, nem bántalmazták, pénzét nem vették el. A megjelent fotók a bántalmazás nyomairól régebbi keletűek voltak, melyek nem kapcsolódnak bűncselekmény elkövetéséhez” – áll a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság közleményében, melyet a közvélemény megnyugtatása, és tájékoztatása érdekében adtak ki. Ezek után a Salgótarjáni Rendőrkapitányság bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást.

Gáspár Győző miután értesült a közleményről, a Velvetnek elmondta, ő nem hazudott, de szeretne normális életet, ezért inkább nem köt bele nála nagyobb emberekbe. „Tudom, hogy mi történt. Nem akarok feljelentést tenni, normálisan akarunk élni a családommal. Ami történt, megtörtént. Nem akarok senkinek nekimenni, mert nem megyek. Meg lehet nézni a lábam. Titokban tartottuk, de valaki kikotyogta az egyik újságnak. Nem olyan világban élünk, hogy testőrökkel járkáljak. 15 hónapja normálisan élünk. Akik látták a sérülést, azok pozitívan álltak hozzám. Ezúton is köszönöm nekik.”