Tartozásának egyenlítése helyett átregisztráltatta domain nevét Havas Henrik, emiatt döntött úgy Serbán Marcell, a Híradó Média Kft. ügyvezető igazgatója, hogy jogi útra tereli a dolgot. Havas egy évre kötött szerződést a céggel honlapjának üzemeltetésére, ám miután a második hónaptól nem tett eleget fizetési kötelezettségeinek, a Kft. számlatartozás miatt zárolta az oldal tartalmát. Havas időközben átregisztráltatta domain nevét a cég szerveréről egy másikra, ezért a korábbi „számlatartozás miatt nem elérhető” felirat helyett „az oldal fejlesztés alatt” kiírás látható. A flegmaság médiabeli megfelelője állítólag Para-Kovács Imrének is tartozik.

Továbbgyűrűzik a Havas Henrik és a napiaszonline.hu-t, illetve a TabuTV-t üzemeltető Híradó Média Kft. közötti vita, a cég ugyanis peres úton kívánja behajtani a Havas által felhalmozott tartozást. A Híradó Média Kft. ügyvezetője, Serbán Marcell a Velvetnek elmondta, a vitás helyzet nem új keletű, ahogyan Havas Henrik pénztelensége sem, ugyanis már a céggel kötött szorosabb együttműködés előtt is megszegte fizetési kötelezettségét. Akkor a videóblogjának beharangozóit író Para-Kovács Imrének felejtette el kifizetni az utolsó havi bérét, mintegy százötvenezer forintot. A Velvet Para-Kovács Imrét nem, Havas Henriket azonban elérte, aki elmondta, sem erről az esetről, sem másról nem nyilatkozik a bulvármédiának.

Havas a forgatásokat sem fizette ki

Megkerestük a vita másik pólusán álló Serbánt Marcellt, a Híradó Média Kft. ügyvezető igazgatóját is, aki többek között arról is beszámolt, hogy csak a héten tudják benyújtani a keresetet Havas cége ellen, mert még nem telt le az utolsó ügyvédi felszólító levél határideje. Serbán elmondta, akkor szakadt el nála a cérna, amikor kiderült, hogy Havas átregisztráltatta domain nevét, a havashenrik.hu-t szerverükről egy másikra úgy, hogy közben határozott, egyéves időtartamra szóló szerződése van a Híradó Média Kft.-vel.

Serbánék és Havas még 2009-ben kezdte az együttműködést, akkor a Napiász Online Média Kft. – időközben tulajdonosváltás történt, és 2010. január elsejétől a Híradó Média Kft. üzemelteti a TabuTV-t és a Napi Ász Online-t – rendszeresen átvette a Havas Henrik weblapján megjelenő szövegeket. Miután Havas fizetés nélkül hagyta Para-Kovács Imrét, aki videóinak ajánlóját írta, az újságíró feladatát átvették a napiaszonline.hu munkatársai, Serbán Marcell állítása szerint ingyen és bérmentve. A cég ezen felül a blog programozási költségeit is felvállalta, majd amikor Havas szerződést bontott a videóblogját készítő vállalkozóval, a TabuTv stábjának segítségét kérte a felvételek elkészítéséhez.

„A stáb Havas Henrik irodáján kívül még vidéken, és több más budapesti helyszínen is készített felvételeket a műsorvezetőről, amelyeknek egy részét a megállapodás értelmében a tabutv.hu oldalon is használhattuk volna, de végül Havas ezt nem engedélyezte, és ráadásul a kárba ment forgatások költségét sem térítette meg. Ezután Havas Henrik minden előzetes jel ellenére bontotta a velünk kötött megállapodást, nem szolgáltatott több tartalmat az oldalaknak, ráadásul az aktív időszakában sem válaszolt egyetlen olvasói kérdésre sem, amivel szintén hiteltelenné tette a hírportált” – nyilatkozta a Velvetnek Serbán.

A neve nem jogosítja fel Havast az ilyen hozzállásra

Az ügyvezető állítása szerint Havas novemberben újra felkereste a céget, akkor már weboldalának üzemeltetését is rájuk bízta. „Cégünk vállalta, hogy egy éven át végez fejlesztéseket a havashenrik.hu weboldalon, amelynek havi díja 150.000 forint volt. Ez az ár tartalmazta a weboldal teljes átstrukturálását, fejlesztését, majd ezek végeztével annak karbantartását is” – mondta Serbán, majd megjegyezte, amikor átvették Havas weboldalának üzemeltetését, kiderült, hogy a médiaszemélyiségnek 160 000 forintos tartozása van az előző cég felé. „Akkor helyben ki kellett fizetnem hatvanezer forintot, a hátralevő 160 000 forintos tartozást pedig elengedte a cég, miután beszéltem a tulajdonossal. Az akkor kifizetett hatvanezer forintomat visszaadta Havas Henrik” – mondta az ügyvezető.

„A műsorvezető a fenti munkálatok első havi díját is már csak két részletben tudta rendezni, de a fennmaradó egy havi hátralékát már egyáltalán nem tudta kifizetni. A megbízás miatt továbbá a cégünk határozott egy évre előre szerződést kötött egy szolgáltatóval, amely vállalta a havashenrik.hu weboldal megfelelő sávszélességben történő kiszolgálását, amelyet Havas Henrik vállalkozásának visszalépése miatt 11 hónapig feleslegesen tartunk fenn” – tette hozzá.

Serbán Marcell elmondta, nem magát a tartozást, hanem Havas Henrik hozzáállását sérelmezte a leginkább. „Azért, mert őt Havas Henriknek hívják, nem érzem úgy, hogy pusztán ez a tény feljogosítaná a Tanár urat egy ilyen jellegű magatartásra. Arról már nem is beszélve, hogy a domain nevét átregisztráltatta az általunk üzemeltetett szerverekről. Lehet, hogy morbid a hasonlat: 'ha felhalmozok egy akkora tartozást a Pannon Gsm-nél, amit már gazdaságtalannak tartok kifizetni fogom magam és átmegyek a Vodafone-hoz, ahol tiszta lappal indulok.'”

Havas Henrik szekere mostanában akadozva fut. Nemrég arról érkezett hír, hogy Molnár Anikóról írott könyve megbukott, majd a Bors azt közölte, hogy kihátrált honlapja mögül a Magyar Villamos Művek. A cég kommunikációs igazgatója, Tringer Ágoston szerint ennek pusztán gyakorlati okai voltak. „Meghatározott időre kötöttünk szerződést Havas Henrik médiacégével. A szerződéskötésre nyáron került sor, a megállapodás a 2009-es év hátralévő időszakára vonatkozott, jelenleg már nem állunk szerződéses kapcsolatban egymással." Tringer a Velvetnek elmondta, a cég és a Magyar Villamos Művek között határozott időre kötött szerződés célja az volt, hogy ezzel is hozzájáruljanak a nukleáris energiatermelés nyilvánosságához. "A nagy látogatottságú honlapon  olyan személyiségek fejtették ki véleményüket az atomenergiáról, mint Schmidt Mária, Szanyi Tibor, Nagy Feró, Tarlós István, Érdi Tamás vagy Kende Péter, és a honlap látogatói is hozzászólhattak a témához" - jegyezte meg Tringer.