A Tv2 szerint a Megasztár nagyon exkluzív, ez lesz az ősz nagy robbanása, ezért a nyár végéig tartó meghallgatások mellett a határon túl is turnéznak, új női műsorvezetőt keresnek Till Attila mellé. A csatorna minden eszközt bevet az RTL Klub X-Faktorja ellen, még arról is letettek, hogy csak és kizárólag a jó énekhangot keressék.

Május 1-én kerül először adásba a Megasztár, nyáron további jelentkezőket toboroznak, és szerdán meghallgatást tart a Tv2, melyen Till Attila női műsorvezető párját keresik, mondta Koltay Tamás a csatorna szóvivője a Velvetnek. A Tv2 igyekszik komoly csapást mérni az RTL Klub tehetségkutatójára, letettek arról, hogy csak a jó énekhangot figyeljék, és turnéznak a határon túl is.

Az első pár adásban – akárcsak a korábbi években – a casting során készített felvételeket nézhetjük meg. „Voltak nagyon jók, voltak nagyon szórakoztatók, de nem zártuk még le ezt a kört” – utalt Till Attila a szerda reggeli Mokkában arra, hogy ismét lesznek olyan jelentkezők, akik nem a tehetségükkel, hanem a bátorságukkal szereznek hírnevet.

A Megasztár nyáron turnéra indul, mellyel további jelentkezőket igyekeznek toborozni, és a biztos sikerhez elviszik Tillát és előszedik a régi megasztárosokat. „Egy tízállomásos casting-turnét tervezünk nyárra. Az időpontokat egyelőre nem árulhatom el, azt azonban igen, hogy  hét hazai és három határon túli városban keresünk újabb tehetségeket ” – vázolta fel Koltay Tamás a csatorna terveit.

A TV2 nem csak az offenzív reklámhadjárattal és a végsőkig húzott jelentkezési határidőkkel szeretné leverni az RTL Klub X-Faktor tehetségkutatóját - ahol egyébként a hétvégén kezdődtek el a meghallgatások -, úgy tűnik, a csatorna is megpróbálja az eladhatóságra helyezni a hangsúlyt. A Megasztár állandó műsorvezetője, Tilla ugyanis burkoltan azt fogalmazta meg, már nem kizárólag az énekhang számít.

„Van olyan, hogy nem olyan jó az énekes, és aztán a meghallgatáson összeáll más énekesekkel vagy hangszerekkel, és úgy már lesz belőle produkció” – mondta Till Attila, majd hozzátette, ha esetleg a zsűri előtt valaki nem tudta kihozni magából a maximumot, tölthet fel videót is, amit az ítészek szintén megnéznek, és így akár újabb lehetőséget is adnak.

Míg az X-Faktor esetében a jelentkezőkről nem tudunk semmit, csupán a műsorvezetők személyét ismertették (természetesen Ördög Nóra és Stohl András), a Megasztárnál mindez pont fordítva történik. A Tv2-nél a jelentkezőkről már több felvételt is közzétettek az RTL-énél lényegesen nagyobb létszámmal működő sajtóosztály munkatársai, azonban a női műsorvezető személyéről egyelőre nem mondtak semmit, mivel még ők sem tudják, ki lesz Till Attila társa.

„Nyilván a Tv2 is úgy gondolja, hogy a Megasztár egy nagyon exkluzív műsor, az ősz nagy durranása lesz, és szívesen körül néznének, ki lehet a legtökéletesebb partner, ki lehet az a hölgy, akinek ezt a műsort odaadják” – magyarázta Tilla a női műsorvezető-válogatás okát. Majd hozzátette, nem csak a Tv2-s kollégákat, hanem a műsorvezetésben tapasztalatlan, ám ismert és szép jelentkezőket, és a konkurens csatornánál korábban már bizonyító műsorvezetőket is meghallgatják szerdán. Koltay Tamás a csatorna sajtószóvivője kérdésünkre elmondta, valóban nem arról van szó, hogy elégedetlenek lennének Szekeres Nóra munkájával, csupán másokat is szeretnének meghallgatni.