Az egykor villantáskirálynőnek kikiáltott hírességet az utóbbi pár hétben inkább drogügyei tartották a címlapokon Hogy ne csak erről szóljanak a híradások, Hilton gyors egymásutánban kétszer is villantott: először testszínű bugyiját mutatta meg a fotósoknak, aztán topless indult hajókázni Olaszország partjainál. Házipornóját természetesen a mostani villantásai sem múlják fölül.

Paris Hilton újabban nincs mindennap címlapokon, legutóbb a foci vb kapcsán írhattunk róla, ahol ugyan nem mutatott magából semmit, csak szívott egy kis füvet , – vagy nem – most pedig Olaszországban pihen. Az egyik olasz városkában húgával, Nicky Hiltonnal indult shoppingolni és meggondolatlanul lépett át egy utcán kifeszített, alacsony láncot, így lett a világsajtó gazdagabb egy újabb villantós Paris Hiltonos fotóval. Az örökösnő lehet, hogy számított is erre, mert legalább testszínű bugyit húzott a ruha alá.

A bugyis képekkel szinte egy időben kerültek ki az Egotastic.com-ra a többet láttató monokinis képek. Hilton biztos azt mondaná, nem gondolta, hogy ha hajókázni indul, paparazzók hada bérel jachtot, mindesetre gyanús, hogy nem az egyenletes barnaság elérése sarkallta bikinifelsőjének levételére. Az örökösnő hosszasan napozott félmeztelenül, így sok jó kép készülhetett róla: klikk ide a többiért.

Hilton régi motorosnak számít a villantások terén: például a 2008 eleji puncimutogatás sem volt semmi. Akkor a Los Angeles-i LAX klubban mutatta meg – talán nem direkt – egy szál nejlonharisnya mögött a szeméremajkait Ugyanebben az évben, a Playboy villa tavaszi partiján is kitett magáért: áttetsző, pink baby-dollban érkezett a buliba, ahol szinte kötelező lenge, sokat láttató ruhában megjelenni. A Hilton lány tangás fenekével vette fel a versenyt a playboy-nyuszikkal, a fotókat itt nézhetik meg.

2009-ben folytatta a villantáscunamit a buliról bulira járó örökösnő. Akkori pasijával, a 23 éves Doug Reinhardtal olyan önfeledten táncoltak és nyalták egymást egy cannes-i VIP bulin, hogy többször kivillant Hilton lábköze az extrarövid miniruha alól. Pár hónappal a kínos eset előtt a londoni hidegben sétáltatta meg Hilton a mellbimbóit, a Mayfair hotel előtt strázsáló fotósok legnagyobb örömére.

2010-ben már épp temettük volna Hilton villantásait, mikor újabb ruházati baleset érte: az idei cannes-i filmfesztivál idején kifogott rajta ruhája, és fenekével került a címlapokra. A szőke híresség a luxusórákat és -ékszereket gyártó Chopard cannes-i partiján egy pántnélküli ruhában jelent meg, ami a jeles eseményhez tökéletesen megfelelt, viszont az éjjeli bulizást már nem bírta.