Szexuális molesztálás miatt perlik Ben Affleck öccsét

2010.07.26. 20:01
Casey Afflecket egy volt kolléganője perelte be, mert állítása szerint a rendező a közös munka alatt az ő minden tiltakozása ellenére is folyamatosan próbálkozott nála, ízléstelen célzásokat engedett meg magának a jelenlétében, egyszer pedig erőszakosan meg is szorította a karját. Mindezzel olyan érzelmi stressz alatt tartotta őt, amit csak kétmillió dollár lehet képes enyhíteni.

A film egyik korábbi producereként dolgozó Amanda White a Los Angeles-i bírósághoz pénteken benyújtott keresetében azt állítja, a színész-rendező Casey Afflek „illetlenül viselkedett” vele az I’m Still Here című dokumentumfilm forgatása alatt. Neki így a közös munka alatt el kellett viselnie Affleck „folyamatos és kéretlen szexuális felajánlkozásait”, melyek annak ellenére sem fejeződtek be, hogy ő természetesen végig hárított. White-nak az is rosszul esett, hogy Affleck állítólag előszeretettel illette nőtársait a „tehén” szóval, és hogy az ő füle hallatára tárgyalta ki a szexuális életét. Egy esetben a rendező odáig merészkedett, hogy „barátságtalanul és agresszíven” viselkedett a nővel, amikor az ismételten lerázva őt távozni próbált a helyszínről, és „erőszakosan megragadta a karját, így akarva maradásra kényszeríteni” - részletezi a BBC a beadványt.

White-nak komplett listája van az őt ért negatív hatásokról, többek közt olyan tételekkel, mint „tolakodó, szexuális tartalmú viselkedés”, „szóbeli szerződés megsértése”, és „szándékos érzelmi stresszokozás”. A fentiek mellett Affleck még pénzzel is tartozik neki a munkájáért – állítja. Azt nem részletezte, hogy a kétmillió dolláros (444 és félmillió forintos) követeléséből, amit az érzelmi stressz ellentételezésére szeretne kapni, pontosan mennyi a lelkivilágát ért károsodás ellenértéke, és mennyi a tartozás.

Joaquin Phoenix
Joaquin Phoenix

A rendező ügyvédje az US Magazine.com-nak árnyalta a helyzetet: „White kisasszonnyal közel egy éve bontottunk szerződést. Ő és az ügyvédei úgy vélik, hogy ez a rosszindulatú és téves tiltakozás majd rákényszeríti a producereket, hogy teljesítsék az irreális és alaptalan követeléseit, de téved. A beadványa ellen a lehető leghatározottabban óvást emelünk, és ellenvádi eljárást indítunk ellene”.

A színész Ben Affleck öccse, Casey Affleck maga is színészkedik, de az utóbbi években inkább rendezőként próbál érvényesülni: a perben is felmerült film legutóbbi projektje, az a dokumentumfilm, ami sokáig tartotta izgalomban a Joaquin Phoenix-rajongókat. A színész ugyanis 2008-ban bejelentette, szakít a filmezéssel, majd szakállas-loncsos remetévé vedlett, azt hangoztatva, hogy ezentúl rapperként szeretne kibontakozni. Persze már akkor is voltak gyanakvók, akik kiszúrták, hogy Phoenixszel nyilvános - és többnyire balhéba fulladt - feltűnései során valahogy mindig ott van Affleck és egy filmstáb is, amikor pedig kiderült, hogy a sógor épp „valami dokumentumfilmen” dolgozik, nagyjából összeállt a kép: Phoenix átalakulása a téma.

Bár ezt aztán mindenki nagyjából tényként kezelte, a felek hivatalosan nem erősítették meg: az egyre inkább elcsubakkásodó színész továbbra is zavaros dolgokat beszélt és rendületlenül rappelt (bár igazán emlékezetesen csak a közöség közé beesése sikerült), míg pár hónappal ezelőtt mindez hirtelen elmúlt. Phoenix megrázta magát, megborotválkozott, és ismét elkezdett értelmes mondatokban beszélni, nem sokkal később pedig, a premier időpontjának pár héttel ezelőtti hivatalos bejelentésével a filmforgatás ténye is megerősítést kapott.

White egy héttel azután adta be keresetét, hogy a Magnolia Pictures megszerezte a film forgalmazásának jogait, és bejelentette, hogy az I'm Still Here - The Lost Year of Joaquin Phoenix című doku szeptemberben a mozikba kerül.

Ezek után persze az sem volna meglepő, ha maga a per is csak a film körüli hírverés része lenne, White ugyanis nem a szexuális zaklatás kifejezést használja a beadványban, mindössze annyit állít, hogy Affleck „nem helyénvalóan viselkedett”, a legvadabb vádpont pedig egyelőre az, hogy a férfi megfogta a karját, és akarata ellenére visszatartotta őt.

Szexuális zaklatásnak az minősül - többek közt -, amit mondjuk David Boreanaz csinált, legalábbis ha igaz az a kereset, amit múlt héten nyújtott be ellene a Dr. Csont tévésorozat egyik statisztája. Boreanaz a nő szerint fogdosódott, smárolni próbált, majd amikor a kolléganő vonakodott közreműködni, több esetben is maszturbált előtte, súlyos törést okozva ezzel a műsort türelmesen végignéző statiszta lelkivilágában.