Szíj Melinda almát eszik minden színpadra lépés előtt, a Nyári-lányok együtt énekelnek be még akkor is, ha külön lépnek fel. A tehetségkutató műsorok versenyzőit arról kérdeztük, ki, milyen rituáléval készül az előadásokra.

“Imádkozom a fellépések előtt, ahogy Kökény Attila is. A többiekkel közösen is van egy szokásunk, minden színpadra lépés előtt bekiabáljuk, a legenda mi vagyunk, még a klubkoncertek előtt is” - mondta a Velvetnek Lakatos Yvette. Az énekes azt is elmondta, kifejezetten nem bírja, ha szájfény vagy rúzs van a száján, igyekszik fellépés előtt megszabadulni ettől. “Nem tudok kimenni a színpadra úgy, hogy szájfény van a számom. Teljesen rossz, mert összeragad a szám és nem tudok énekelni. Elég idegesítő, mindig rám rakják én pedig mindig lenyalom.”

“Almát eszem, folyadékot iszom és erős cukrot szopogatok mindig minden szereplés előtt” - mondta Szíj Melinda. A cukrot a hangja miatt használja Szíj Melinda, Kállai-Saunders András a torkát spricceli vízzel ugyanezen okból.

Nyári Alíznak és testvérének, Editnek közös szokásaik vannak, egyforma nyakláncuk nélkül egyikük sem lép a színpadra. “Élő kabala babánk a kisöcsénk, ezen kívül van egy közös nyakláncunk, ami mindig rajtunk van. Minden fellépés együtt éneklünk be Edittel, ez nálunk a riruálé, így próbálunk ráhangolódni az előadásra” - mondta Nyári Alíz.