horoszkóp

Az egyre kövérebb Christina Aguilera nem terhes, csak nem mozog

2010.11.26. 13:18
Már szeptemberben látni lehetett, hogy az énekesnő felszedett pár kilót, de miután nemrég pár nap leforgása alatt kétszer is lépett fel viszonylag alulöltözve, egyértelműen láthatóvá vált, hogy a régi Christina Aguilerának már nyoma sincs. Persze rögtön elindult a pletyka, miszerint terhes, de egy barát szerint csak túl elfoglalt, nincs ideje mozogni.

Bár már szeptemberben megírtuk, hogy az éppen válófélben lévő énekesnő felszedett magára pár kilót, a földig érő ruha miatt csak sejteni lehetett, hogyan is változott meg Christina Aguilera alakja. A minap azonban még nyilvánvalóbb lett az átalakulás, a 29 éves híresség ugyanis a Dancig With The Stars című műsorban egy olyan öltözékben adta elő a Show me how you burlesque című számot, ami nem sok mindent takart, legalábbis, ami a lábakat illeti.

A Daily Mail a műsorból kivett kép mellé odahelyezett egy olyan fotót, ami még 2002-ben készült az énekesnőről, és így a változás igencsak szembetűnő. A smallscreenscoop.com szerzője szerint az énekesnő szemmel láthatóan nem mozgott túl magabiztosan a színpadon, hagyta, hogy a háttértáncosok vigyék el a showt, "igaz, a hangja továbbra is lenyűgöző". Aguilera egyébként egy másik számot is előadott a műsorban: a Beautiful kedvéért átöltözött ugyan, de a testhez tapadó nadrág sem leplezte a plusz kilókat.

Nem terhes, csak elfoglalt

Chrsitina Aguilera múlt vasárnap, az American Music Awards alkalmával is színpadra lépett, és a dressz, amit viselt, szintén kiemelte megváltozott alakját. Többen persze rögtön arra jutottak, hogy ismét gyereket vár, hiszen kolléganője, Mariah Carey is duplájára hízott az utóbbi időben, majd bejelentette, hogy igen, tényleg várandós. Egy név nélküli ismerős természetesen azonnal cáfolta, hogy Aguilera is várandós lenne – írja a Gossip Cop. „Nehéz időket él most: a válás, a filmje, a gyereknevelés... Nincs ideje edzeni” – nyilatkozta egy bennfentes.

Ebben lehet valami, hiszen a napokban bemutatott filmjében, a Burlesque-ben még nyoma sincs a plusz kilóknak. Persze van, aki szerint pont azért ilyen furcsa a változás, hiszen a forgatás kemény fizikai igénybevétel volt. „Bizarr, hogy Christina ilyen sokat szedett fel, mikor rengeteget táncolt és keményen dolgozott a Burlesque-ben. Az egész film koreográfiákból áll, és nagyon aktív volt, szóval meglepő, hogy a kilók ilyen hamar felszaladtak rá” – nyilatkozta egy szintén névtelen ismerős.

Ami a híresség magánéletét illeti, állítólag már megtalálta férje, Jordan Bratman utódját Matthew Rutler filmes személyében. "Minden rendben velem. A változás néha szükséges. Egy teljesen új fejezetet kezdek az életemben. Ez a következő szint, és nagyon-nagyon jól esik" – nyilatkozta Aguilera.

Rossz vége lesz?

Egyesek szerint azonban könnyen lehet, hogy az énekesnő nem jó lóra tett. Rutler, aki egyébként egy rockzenekarban is énekel, szívesen csajozik, és elképzelhető, hogy csak ki akarja használni híres barátnőjét kapcsolatai és vagyona miatt. Állítólag mindent Aguilera fizet, aktuális pasija ugyanis mindig le van égve. „Matt egy lerobbant lakásban élt többedmagával, most azonban minden estét Christina Beverly Hills-i házában tölt. A mennyországban érzi magát” – nyilatkozta egy barát a Star magazinnak. Hozzátette, a híresség most nagyon sebezhető, és könnyen félrevezethető. „Mindenki attól tart, hogy túl hamar jött a kapcsolat” – tette hozzá. A ShowbizSpy szerint egyébként az énekesnő és férje továbbra is jóban vannak, ugyanis egyikük sem szeretné, ha fiuknak bármelyik szülőjét is nélkülöznie kellene.