horoszkóp

Ladányi Andrea lábát nézve gyűjtöttük a Fonogram-elszólásokat

2011.03.03. 12:00
Ott voltunk a Fonogram gálán a Millenárison, láttuk a terhes Fehér Annát, Ladányi Andrea lábait, valamint a nem csajozó Kállay-Saunders Andrást, és kerestük a magyar Melissa Leót. Valamivel csak el kellett magunkat foglalni.

Elsőként egy megasztáros tűnt fel

Este hét volt a Millenáris Parkban, szakadt a hó, kinyílt egy taxiajtó, kiesett rajta egy mobiltelefon. Kállay-Saunders András szállt ki a kocsiból, bosszankodva felvette a hóból a készüléket, majd egy gyönyörű, Tolvai Renátával nem azonos szőke hölgy is kiszállt az autóból. Én is éppen a Teátrum felé tartottam, természetesen ők is arra indultak kettesben. Csak nem egy titkos románcból csíptem el egy köztéren zajló jelenetet rögtön megérkezéskor? Nyilván nem, hiszen semmi nem utalt arra, hogy munkakapcsolatnál közelebbi viszonyban lennének, és Kállay-Saunders Andrásnak most különben is az a feladata, hogy a csajozós pletykák helyett inkább a zenére irányítsa a közönség figyelmét.

Ugyanez lett volna a feladata magának a díjkiosztónak is: mármint hogy ráirányítsa a közönség figyelmét a zenére. A Fonogramra beérve és az eseményt élőben végigkövetve sajnos azonban azt kellett megállapítanunk, hogy senkit nem lehet megróni azért, ha a figyelme néha elkalandozik a zenéről mondjuk a csajozós pletykák felé. A Fonogram amerikai megfelelőjére Lady Gaga egy alien-tojásban érkezett. A hétfői Independent Spirit Awards kiosztóján egymást mogyorózták-csöcsörészték a díjátadók. A magyar rendezvény ilyen bizarr látványosságokkal nem szolgált, még egy Melissa Leo-féle káromkodás se csúszott be senkinek, legfeljebb az alábbi nyolc pontos listát tudtuk összeállítani a díjátadók-díjmegköszönők beszédeinek suta mondataiból.

8 furcsa mondat, ami a Fonogram gála színpadán hangzott el

1. “Sok jó között a legjobbnak lenni nem nagy érdem.” - Nikola Parov

2. “Nem kérem, hogy tapsoljanak, mert utálom a személyi kultuszt.” - Maloschik Róbert

3. “Őszintén szólva reméltük, hogy azért ezt megkapjuk.” - A Compact Disco egyik tagja az év hazai elektronikus zenei produkciója díjra

4. “Köszönöm szüleimnek, családaimnak.” - Mága Zoltán

5. “A nyertes választhat egy külföldi utazás közül.” - Gundel Takács Gábor

6. “Ajjaj.” - Boribon (gyakorlatilag ez volt a teljes köszönőbeszéde)

7. “Füttyents füttyentő, csörrents csörrentő, libbents libbentő, hörpints hörpintő, csillants csillantó, villants villantó” - Szalóki Ági

8. “...aki elnyeri a legjobb modern pop-rock kategória győztesét!” - Balázs Fecó

Az év hazai zenei díjkiosztója

Szóval semmi harsány külsőség nem vonta el a figyelmünket, de sajnos le se kötötte semmi. Nekünk, akik a hírességek és a zene iránt ugyanannyira érdeklődünk, a legtöbb izgalmat a szűk két és fél óra alatt talán az jelentette, hogy először láthattuk élőben Fehér Annát, mióta tudjuk, hogy terhes. Rögtön a legjobb gyereklemeznek járó díjat adta át. Felkavaróan megmagyarázhatatlan volt továbbá az eszméletlenül rövid szoknyás Ladányi Andrea misztikus dobszólója, és végülis a jazzdíjat felkonferáló Maloschik Róbert beszéde is volt annyira humoros, mint amit Kirk Douglas alakított az Oscaron. A galériában rengeteg fotó látható az eseményről és az utána tartott fogadásról, kattintson valamelyik képre!

Egy átlagos magyar tévénéző számára azonban valószínűleg még Steiner Kristóf bajszánál is kevesebb hír-, illetve élvezeti értékkel rendelkezik például az az információ, hogy a Hurts nyerte meg az év külföldi alternatív albumának járó Fonogram-díjat. Az átlagnézőnek ugyanennyire nehezen befogadható (igen, most azt akartuk szebben mondani, hogy uncsi) volt valószínűleg az élő fellépők jó részének előadása is, bár a színpadon a könnyűzene szinte valamennyi stílusa felvonult a világzenétől az r’n’b-n át a rockig. Érdekes módon az az egy műfaj kimaradt, ami jelenleg a világ többi részén éppen a legnépszerűbb: a gagyiságában zseniális, látványos műanyagpop. De persze azért maradt ki, mert úgyse nagyon lenne olyan magyar előadó, aki ilyesmit megfelelő színvonalon prezentálni képes lenne.

Ha irreleváns és szerény is, nekünk akkor is kell

Nyilván nem lehet egy magyar eseménytől elvárni, hogy egy Oscar-kiosztó színvonalát hozza (bár idén az is jó alacsony volt), sőt, már az is nagy dolog, hogy az eseményre egyáltalán sor kerülhetett. A Filmszemle valamiért nem tudja, nem akarja a szélesebb közönség figyelmét magára vonni, az Operabál idén elmarad - ebben a szezonban valahogy roppant kevés az olyan esemény, ahol hazai közéleti személyiségek a szó klasszikus értelmében vett sztárként megjelenhetnek.

Valahol az egy pozitív dolog, hogy Kovács Ákos tizenötödszörre is kapott egy ilyen Arany Zsiráfból Fonogrammá vált díjat. Egy Mága Zoltán-szerű figura arra van teremtve (a zenélés mellett), hogy ilyen helyzetben egy kikezdhetetlen és tiszteletreméltó gesztussal komoly arcot vágva pénzdíját egy kórház számára ajánlja fel. Lehet őket jobban vagy kevésbé szeretni, de Bródy János és Szörényi Levente tényleg hagytak akkora nyomot a magyar kultúrában, hogy jár nekik egy életműdíj, és jó látni, hogy ezt megkapják. És akkor is jó, hogy megszavazták az év dalát, ha az pont Tabáni Istvántól a Gyönyörűszép.

Akármilyen irreleváns is némelyik jelölt vagy díjazott, akármilyen szerény is a show, kell a Fonogram. Azért jó, hogy van, mert a segítségével egyrészt kicsit sztárok lehetnek a celebek, másrészt képet lehet kapni arról, hogy hol tart ma a magyar könnyűzene. Amivel ha nem is feltétlenül élvezetes szembesülni, de mindenképpen hasznos.