„Én úgy hiszem, hogy nagyon kulturált és felnőtt ember módjára igyekszünk megbeszélni a jövőnknek a részleteit, és, hogy ez a jövő alapvetően nem közösen terveződik, szerintem nyilvánvaló. Egy dolog viszont nagyon fontos, hogy közöttünk mindig és örök kapocs lesz az, hogy férj és feleség vagyunk ebben a pillanatban, az, hogy nagyon szerettük egymást, nagyon szerelmesek voltunk egymásba, és az, hogy van egy gyönyörűséges, egészséges, csodaszép, szemünk fénye kisfiunk, Lőrinc” – nyilatkozta az RTL Klub Fókuszának Németh Kristóf, akiről decemberben derült ki, hogy házassága már hónapok óta válságban van.
Szeretnék, ha fiuk nem sérülne
A Barátok közt Kertész Gézája további két és fél hónapig tartó sikertelen próbálkozás után, feleségével egyetértésben a válás mellett döntött. A színész reméli, hogy a rájuk váró procedúra balhémentes lesz, és minden apró részletet meg tudnak beszélni nejével, szeretnék ugyanis, ha hároméves kisfiuk, Lóci, a lehetőségekhez képest a legkevesebbet sérülne. Németh Kristóf a pénteki adásban azt is elmondta, tisztában vannak azzal, hogy fiuk számára egyáltalán nem ideális a szülők közötti ingázás, ám arról, hogy ez a jövőben fog-e változni, nem beszélt.
Németh Kristóf és felesége több újságcikk után, decemberben a Fókuszban erősítette meg, hogy házasságuk három év után összeomlott, ám ebben nem játszott szerepet harmadik fél. A kapcsolati válságot azzal magyarázták, hogy kevés időt, figyelmet fordítottak egymásra, de már későn vették észre, hogy baj van. 2010 augusztusában Németh Nikolett elköltözött a színésztől és kisfiától, de mint azt a Fókusznak korábban elmondta, a megjelent hírekkel ellentétben ezt a döntést nem hirtelen és egyáltalán nem könnyen hozta meg. Arról, hogy kisfiuk, Lóci édesapjával maradjon, közösen döntöttek férjével, ugyanis úgy gondolták, nem volna szerencsés, ha kiszakítanák a megszokott környezetből.
Amióta a pár bejelentette a szakítást, Németh Kristóf tizenhat kilótól szabadult meg, és bár nem a lelki súlyok könnyítése érdekében kezdett edzeni, a gyúrás ebben is segített neki. Aligha mondható ez el szerepeiről: míg a Barátok közt-ben egy válóperes tárgyaláson kellett megjelennie, addig a Kamarszínházban futó Takáts Alice című darabban egy olyan férfit alakít, aki egy boldogtalan párkapcsolatban él. „Talán az volt a legkeményebb az elmúlt időszakban, egy bíróságon leforgatni a válásunk jeleneteit” – mondta a Fókusznak a színész.