Hajdú Péter és Ganxsta Zolee sem érti, hogy egyetem, fellépés, próba és forgatás mellett miért nincs állandó partnere Éder Krisztiánnak. Kicsit nagyobb baj, hogy SP maga se tudja magát elhelyezni a könnyűzenei palettán. Frizbin jártunk.

Ganxsta Zolee és SP Hajdú Péter Frizbijébe mentek békülni, mert hát ezek szerint nekik békülniük kell. Egészen pontosan arról volt szó, hogy a rapper fenegyerek azt találta mondani a Nagy duett című tévéműsor kapcsán a Mokka egyik adásában SP-re, hogy kislány, meg hogy ha tehetné, felrúgná a holdig, és ez már elég volt a nagy botrány kialakulásához, legalább is elméletileg. Szóval Ganxsta megkaphatta a kért gázsit a hakniért, mert felvette a Beatrice fénykorát idéző piros kendőcskéjét, és elment huszonkét évest alázni a TV2 showjába. SP kicsit késett, de bátor volt, hiszen megjelent, és - ha nem is teljes mellszélességgel - de azért nagyjából ki merte mondani a véleményét a Ganxstáról, ami körülbelül abból állt, hogy szerinte a fickó paraszt.

Még mielőtt bárki azt hinné, hogy ezek után iszapbirkózást rendeztek a Nagy duett fellépői, ki kell ábrándítsuk, nem verekedtek, bár egymás hátát bőszen veregették, miközben SP olyanokat mondott, hogy nem ám úgy bunkó Ganxsta, mint Dopeman, (aki szerint SP hamis), azaz nem megkeseredett bunkó, hanem divatbunkó, de ezt persze nem mondta ki, csak sejttette. Mentségére szolgáljon, hogy bevallotta, ha most Dope ülne Ganxsta székében, akkor persze fordítva mondaná.

Ekkor valamiért Hajdú Péter úgy döntött, megkérdezi SP-től, hogy ő egyáltalán kicsoda, ami elég övön aluli húzás volt a részéről, mert, valljuk be, nem nehéz ekézni egy metroszexuális kinézetű tinit, aki bár már kinőtt a tinikorból, ez egyáltalán nem derül ki, ha az ember ránéz. Nekilátták hát az adekvát buzizásnak, ami SP-t - akinek régi becenevéből a Speedy Gonzales-ből maradt a két betű a művészneve - különösebben nem zavarja, már megszokta, viszont amikor Hajdú belekérdezett, hogy ő akkor rapper, énekes vagy zenész, maga sem tudott rá mást válaszolni, csak azt, hogy előadóművész.

Lagyos, na

Ön kit szeret jobban?

Ezen elcsámcsogtak egy darabig, valódi nevén Éder Krisztián többször is közölte: nem tudja, mi abban a furcsa, hogy huszonévesen egy másik fiúval (Flour Tomi) együtt bérel albérletet, mivel nem kőgazdag, és ebben igaza is lenne, de mivel igen zavarban volt, szegény még ebből is rosszul jött ki, mert senki nem értette, hogy csak azért, mert nincs ideje, miért nincs neki csaja. SP próbálta megértetni a két nagyon felnőtt, önmaga zseniálisnak vélt egójába enyhén belefáradt alfahímmel, hogy azért, mert szeretne a szerelmével időt is tölteni, márpedig ezt a suli, fellépések, próbák, forgatások mellett nem tud, de nem fogadták el neki, úgyhogy megint ugyan oda jutottak: SP nyilván meleg. Hajdú végül Ganxstától is kérdezett kettőt, és bár viszonylag nagy hülyeségeket válaszolt rá a rapper, belé bezzeg senki nem kötött, úgyhogy megállapodtak abban, hogy Ganxstát csak az SP-szerű jelenségek zavarják, nem maga a kissrác, majd mehetett mindenki a maga dolgára.