horoszkóp

Alekosz büdös, de legalább merev

2011.06.22. 21:38
A villában még érzett valamit Alekosz iránt, de a görög nyaralás alatt történtek végképp kiábrándították Mészáros Veronikát. Az egykori arajelölt szerint a VV4 nyertese elviselhetetlen, brutális alkoholmennyiséget fogyaszt, kiszámíthatatlan és büdös. Mindamellett, hogy potenciájával nincsenek problémái, Alekosznak köszönhetően a 19 éves pultos szerint minden pasi köcsög.

Nemcsak Alekoszban, de Alekosz miatt minden pasiban csalódott Mészáros Veronika – panaszolta a Szerelem a legfölsőbb szinteken című műsor aranyérmese a Velvetnek. A tizenkilenc éves pultos elmesélte, hogy a görögországi nyaralás alatt csak egy-két órát kellett forgatniuk a VV4 győztesével, a fennmaradó időben pedig azt csináltak, amit akartak, így lehetősége nyílt kiismerni Alekoszt.

Minden Tündéről szólt

„Nem alkalmas komoly kapcsolatra, ez nyilvánvalóvá vált, mint ahogyan az is, hogy nem illünk egymáshoz. Ezt mondjuk már akkor is tudtam, amikor kijöttünk a villából, és bevallotta, hogy még mindig Tündébe szerelmes. A görögországi egy hét viszont még rá is tett egy lapáttal. Ettől függetlenül barátok maradtunk” – magyarázta Mészáros, aki egy szuszra felsorolta, mi mindent nem tudott tolerálni a görögben:

„Naponta hússzor beszélt Tündével telefonon, az sem zavarta, hogy én ott vagyok mellette. Minden Tündéről szólt, pedig ő ott sem volt. Folyamatosan megnézte a csajokat és nekem elemezte, kinek milyen a segge. Elviselhetetlen a természete, neki mindent, nekem semmit. Kiszámíthatatlan, de nem a jó értelemben. Brutális alkoholmennyiséget fogyaszt, az ágyba mindig full büdösen feküdt le, mondtam is neki, hogy mossa ki a gyomrát. Sorolnám egyébként holnapig” – adta fel az exarajelölt.

Minden pasi köcsög

Hozzátette, a villában még nagyon sokat érzett Alekosz iránt, de a műsor után pofára kellett esnie. „Magán Alekoszon hamar túllendültem, hiszen nem voltunk sokáig együtt, de a pasikból egy életre elegem lett. Engem eddig folyamatosan átvágtak és megcsaltak a palik, akik egyébként nagyon jó testű, tényleg jó pasik voltak. Akkor jött Alekosz és gondoltam, más lesz a helyzet. De rá kellett jönnöm, hogy nemcsak a jó pasik köcsögök, hanem a többi is.”

Mellékinformációként egyébként az is kiderült, hogy Alekosznak minden pletykával szemben igenis van merevedése, de a szexuális teljesítményéhez Mészáros Veronika inkább nem fűzött semmit.