Damu Roland akár 12 év börtönt is kaphat, ha ma véget ér a tárgyalása, amiben többek között nemi erőszakkal vádolják. A pletykák szerint ügyében vádmódosítás is történt, súlyos testi sértés kísérletével is megvádolták, így akár még többet kaphat. A színész a legutóbbi tárgyalásáról vidáman távozott.

Damu Roland perének legutóbbi felvonásakor, augusztus végén mosolyogva, felszabadultan jött ki a tárgyalóteremből, így arra lehet következtetni, hogy a pere, amiben három rendbeli erőszakos közösüléssel, illetve személyi szabadság megsértésével vádolják, az ő javára alakul.

A színész akár 12 év börtönt is kaphat, ha mégsem az ő kedve szerint alakulnak a dolgok, ráadásul a Blikk szerint vádmódosítás is történt, az eddigiekhez hozzácsaptak még három rendbeli súlyos testi sértés kísérlete vádat. Mivel a tárgyalás zártkörű, így ezekről a dolgokról csak folyosói pletykák alapján lehet értesülni. Tudósítónk a Pesti Központi Kerületi Bíróságról ugyanakkor azt jelentette, hogy a bíróság koradélutánra tűzte ki az ítélethirdetést.

A módosított vád szerint a színész 2009-ben úgy megütötte Palácsikot, hogy feldagadt a szeme, valamint kétszer is jól megrúgta westerncsizmájával. Az egyik ilyen rúgás okozta Palácsik bokasérülését a vád szerint, de a szokásoknak megfelelően vita van a szakértők között. Az egyik vélemény szerint a veszkócsizma felismerhető nyomot hagyott volna, a másik szerint nem, inkább az történhetett, hogy Palácsik bokája simán kifordult.

A tárgyalás a nemi erőszakos vádak miatt nem nyilvános, ezért viszont nem lehet pontosan tudni, hogy hogy áll az ügy. A tárgyalási napok eddigi feltételezett történéseiről erre talál összefoglalót.