A 67 éves színész egy évvel ezelőtt vallotta be, torokrákja van, ráadásul előrehaladott állapotú - orvosai későn vették észre, mi is a baja. Ma már háta mögött tudva a kemoterápiás kezeléseket és azok utóhatásait, Michael Douglas - akit láthattunk összeomlott hétköznapi irodistaként, függőségétől és önmagától szenvedő szexéhes zsaruként, vagy épp nagyjátszmás tőzsdésként is a filmvásznon - remekül van. Úgy tűnik, legyőzte a rákot.

Michael Doglas remekül néz ki a napokban készült képeken, úgy tűnik, sikeresen legyőzte a rákot. A színész feleségével, Catherine-Zeta Jonesszal együtt nézte meg a US Open teniszkupát szeptember 10-én Flushing Meadows-ban, az itt készült fotókon (a galériát lejjebb találja) úgy tűnik, teljesen felépült. Legalábbis a korábbi, egy évvel ezelőtti képekhez viszonyítva, amiken igencsak megviseltnek tűnt.

Későn vették észre, hogy torokrákja van

A 67 éves színész egy évvel ezelőtt, 2010 nyár elején fordult az orvosokhoz fájdalmaival, akkor semmit nem találtak nála. Pár hónapra rá, augusztusban kiderült, IV. stádiumú torokrákja van, és az esélye a túlélésre csekély. A színész a Tőzsdecápák 2. promója kapcsán mondta el David Lettermannek, mivel kell együttélnie, méltatlankodva beszélt arról is, későn derült ki, mi a baja. Amint kiderült a betegség, orvosai azonnal elkezdték kemoterápiás kezelését, ami kemény menet volt: Douglas a sugárterápiától lefogyott, szája kisebesedett, enni-inni alig tudott. Orvosai ezért hízókúrára fogták: főleg csirkehúst és májat kellett ennie, hogy talpraálljon a betegségéből. Tavaly októberben a kezelések és a betegsége miatt nagyon rosszul nézett ki, de szervezete remekül reagált a kezelésekre.

Nem fogta fel, hogy életveszélyben van

Michael Douglas a kemoterápiás kezelések után sem volt hajlandó beismerni magának, mennyire súlyos a betegségeh. 2010 decemberében azt nyilatkozta a Femalefirst magazinnak, ahogy nézte a leleteket, csak egy betegséget látott, amin át kell esnie, januárban pedig már úgy fogalmazott, úgy érzi, sikerült legyőznie a betegséget. A színész pár hónapja, júniusban - egy évvel azután, hogy kiderült, súlyos beteg -, elmondta, a kemény kezelések után jól érzi magát: a daganat eltűnt a testéből, bár fizikailag még tovább kell erősödnie.

Első Oscar-díját producerként kapta

Michael Douglas a Ken Kesey regényéből 1975-ben készült Száll a kakukk fészkére című film produceri munkáját szó szerint elkérte apjától, Kirk Douglastől, aki a filmjogot birtokolta. Az akkor 31 éves ifjabb Douglas munkáját a szakma is elismerte: megkapta érte élete első Oscar-díját. A színész később több film producere is volt (Egyenesen át, Ál/arc), ám egyikkel sem sikerült még egy Oscart nyernie producerként. Színészként azonban elvihette a díjat a Tőzsdecápákért 1988-ban, sőt Gordon Gekko szerepéért Golden Globe-bal is jutalmazták. Pályafutása során számtalan további Golden Globe-díjat kapott, AFI-életműdíjjal is jutalmazták 2009-ben.