Az X-Faktor versenyzője a 2007-es Csillag születik-ben előkelőbb helyen végzett, mint a tehetségkutató egyik tavalyi favoritja, Janicsák Veca. Kocsis csak most szedte össze a bátorságát ismét, eddig nem állt készen a megpróbáltatásra. Musicales számmal indult, és bár annyira nem érzi magáénak ezt a műfajt, tarolt a Robbie Williams-dallal.

Németh Katica és Muri Enikő után újabb ismerős arc tűnt fel az X-Faktorban, bár Kocsis Tibor nem a korábbi szériából lehet ismerős, hanem a 2007-es Csillag születik-ből – ahonnan pont akkor esett ki, amikor a legjobbak közé kerülhetett volna. Négy év kellett ahhoz, hogy ismét legyen elég bátorsága egy tehetségkutató versenyhez. Kocsis egy elég nehéz Robbie Williams-dallal indult, amivel egyértelmű igenekkel jutott tovább, mondhatni, hogy a szombat esti válogató egyik legnagyobb meglepetéseként.

Janicsák Veca sikere lebeg a szemei előtt

Kocsis a Velvetnek elmondta, a Csillag születik-et 2007-ben kudarcként élte meg, de azóta a személyisége érettebb lett, és talán ebből is adódik, hogy most már jobban bízik a sikerében. „A tavalyi X-Faktor sikere óriási hatással volt rám, akkor azonban még nem éreztem késznek magam erre a megpróbáltatásra” - magyarázta. „Négy év nagy idő egy férfi életében. Fontosnak tartottam azt is, hogy egyéb álmaimat is megvalósítsam. Szeretem, ha rendben vannak a dolgok körülöttem, például nagyon sok albérlet és gyűjtögetés után végre lett egy – ha nem is túl nagy, de - saját lakásom, amire mindig is vágytam. És hát nyilván Janicsák Veca hatalmas sikere is erőt adott, látni őt, akivel együtt indult a karrierünk a Csillag születik-ben” – tette hozzá Kocsis, aki négy éve tovább maradt bent a tehetségkutató műsorban, mint az énekesnő.

Nem a kedvenc műfajával indult

Az X-Faktor versenyzője a megmérettetésre úgy készült, hogy végigvette azokat a dalokat, amelyek a leginkább kifejezik azt, ami mostanában benne van. Úgy érzi, megtalálta azt a dalt, ami a leginkább elmondja, mit vár az X-Faktortól. Kocsis Tibor az I Will Talk and Hollywood Will Listen című, kissé musicales számmal lépett a színpadra, de mint mondta, ez nem annyira az ő műfaja. „Sokkal közelebb állnak hozzám a poposabb dalok, mint a nagyon teátrális számok, a musicalek. Viszont az is fontos volt, hogy ebben a számban meg tudtam mutatni a hangi adottságaimat. És Robbie Williams amúgy is nagy kedvencem” – magyarázta az énekes, akinek úgy látja, mindegyik mentor tudja vagy szakmailag, vagy emberileg segíteni.

Tart Malek Miklóstól

„Bármelyikőjüket is kapom, nagyon jól fogunk tudni együtt dolgozni. Persze addig még előttünk van a tábor, azon még valahogy túl kell jutni, hiszen csak akkor kerülhetek valamelyik mentor házába. Ha Keresztes Ildit vagy Malek Miklóst kapnám, akkor teljesen elégedett lennék, mert ők egy kicsit talán közelebb állnak hozzám. Ildikó mint nő, nagyon sokat tud segíteni érzelmileg, hogy egy dal minden árnyalatát megmutathassam, Malek Miklós pedig zenei tapasztalatával nagyon sokat tudna segíteni a versenyben. Egyébként vicces módon éppen Malek Miklóstól tartok, mert ő tűnik a négy mentor közül a legszigorúbbnak, és nem ritkán kendőzetlenül elmondja a véleményét. De éppen amiatt hiteles számomra, ami miatt tartok tőle.”